Oldal - március 29, 2012
Az energiahatékonyság célja a lehető legnagyobb megtakarítás elérése az energiafelhasználás terén, hiszen a legolcsóbb és leginkább környezetbarát energia az, amelyet el sem használunk. A hatékonyság elve az energiahálózat minden elemét érinti: az erőművek termelési veszteségeinek csökkentését, a hálózati infrastruktúra korszerűsítését, valamint az ipari és lakossági fogyasztók igényeinek mérséklését.
Annyira pazarló a világítási rendszer, hogy 80 széntüzelésű erőmű üzemel éjjel-nappal szerte a világon, hogy megtermelje az elvesztegetett energiát. Az élet minden területén óriási veszteségekkel üzemeltetjük az eszközeinket. Az Európai Unió elindította a „20-20-20” kezdeményezést, azaz 2020-ra a megújuló energia arányának 20%-ra növelése mellett az energiahatékonyságot is 20%-kal kívánja javítani. A Greenpeace azért küzd, hogy ez a kezdeményezés a tagországok számára jogilag kötelező érvényű legyen.
Magyarországon a hatékonyság terén óriási fejlődésre van lehetőség és szükség. Ma minden 100 megtermelt energiaegységből 78 elvész, és csak 22 egység kerül ténylegesen felhasználásra. A lakó- és középületek fűtési energiájának akár 80%-át is meg lehetne spórolni. Az ország energiafogyasztása a jelenleginek közel egyharmadával csökkenthető 2050-re – a 2010-es 1085 PJ/évről 796 PJ/évre, szemben a szokásos üzletmenet előrevetítésével kapott 1288 PJ/év értékkel. Ez a komoly csökkenés elengedhetetlen feltétele lesz a megújuló energiaforrások arányának számottevő növeléséhez is.
Számtalan praktikus módszer létezik, mellyel a komfortérzet feláldozása nélkül tehetjük energiatakarékosabbá – és így pénztakarékosabbá – háztartásunkat.
Fűtésszámlánk csökkentése érdekében szigetelhetjük lakásunkat, gáz, olajkazán helyett alkalmazhatunk napkollektorokat, vagy hasznosíthatjuk a Föld hőjét.
Áramfogyasztásunk csökkentése érdekében választhatunk energiatakarékos berendezéseket és takarékos izzókat. A rendkívül nagy fogyasztású légkondicionáló helyett hűvössé tehetjük lakásunkat árnyékolók, redőnyök felszerelésével is.
Otthoni tippek
-
Takarékoskodj az árammal. Ne vásárolj felesleges eszközöket, a szükséges készülékek közül pedig a kisebb teljesítményűeket és energiatakarékosakat válaszd.
-
Húzd ki a nem használt készülékeket a konnektorból, az eszközök készenléti (“stand-by”) állapotban is fogyasztják az áramot.
-
Ne hagyd égve a lámpákat, csak ott világítsanak, ahol éppen tartózkodsz. Ezekkel a trükkökkel akár évi 20 000 forintot is megtakaríthatsz.
-
Kerüld a repülőutakat, utazz tömegközlekedéssel. Rövidebb távokon biciklizz, vagy sétálj. A mozgás örömet okoz.
-
Válaszd a helyi élelmiszereket, egyél kevesebb húst. Ezzel a környezet és a saját tested terhelését is csökkented.
-
Keresd a tartós minőséget ruha vagy elektronikai termék vásárlásakor. Ezekkel a döntésekkel megóvod a természet erőforrásait.
-
Minden egyes Celsius-fokkal, amellyel a szobád hőmérsékletét csökkented, a fűtéshez használt energia 6%- át is megspórolhatod.
-
Fürdés helyett elég egy gyors zuhanyzás is. Szappanozás közben zárd el a vízcsapot. Szerelj fel takarékos zuhanyfejet, az ivóvíz óriási kincs.
-
A legtöbb szennyeződés alacsony hőmérsékletű mosásnál is kijön, így a mosási energia akár 80%-át is megtakaríthatod. Alkalmazz házi praktikákat, például takaríts ecettel.
-
Informálódj, kérdezz. További tippeket, kiadványokat találsz a honlapunk többi részén is. Kezdd kicsiben, magadon; ez a változások elérésének a legegyszerűbb módja. Igyekezz másokat is meggyőzni az azonnali cselekvés fontosságáról. Csatlakozz az éghajlatvédelmi kezdeményezésekhez. Légy aktív, környezettudatos állampolgár; takarékoskodj az energiával, követelj tiszta, megújuló energiát.