Erdővédelmi kampány

Az őserdők igazi kincseskamrák, amelyek a legnagyobb fajgazdagsággal rendelkeznek a Földön: több milliónyi állat- és növényfaj (a szárazföldön létező flóra és fauna kereken kétharmada) egyedül az őserdőkben honos.

 

Az erdők a földi életben alapvető szerepet játszanak: ők szabályozzák az éghajlatot, szűrik a levegőt, tisztítják a vizet, és akadályozzák az eróziót. Befolyásolják az időjárást a csapadék mennyiségének és a talajvíz párolgásának szabályozásával, stabilizálják a Föld klímáját nagy mennyiségű CO2 megtartásával, enyhítik a hőséget, a fagyokat, a szárazságot és a viharok erejét.

500 millió őslakó számára az őserdők még ma is az otthont és az életteret jelentik. Az őserdők területének kb. 80%-át azonban mára kiirtották. Csak Brazíliában 87 féle emberi kultúra tűnt el, és a következő évtizedben több ezer növény és állatfajt is elveszíthetünk. Ma már csak hét nagy őserdőmaradvány létezik a Földön. Nélkülük 20-30 százalékkal csökkenhet a csapadék mennyisége, és 3-5 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet.

Az 1970-es évek óta Franciaország méretével megegyező nagyságú őserdőt égettek fel vagy vágtak ki. A favágó cégek az utak építésével is elősegítik az erdők további pusztítását. De a marhatenyésztés, a szójaültetvények, a túlvadászat, a bányászat mind-mind tovább roncsolja ezt az érzékeny ökoszisztémát.

Legfrissebb

 

A „sarkvidéki harmincak” – 50 nap igazságtalanság az ő szavaikkal

| november 8, 2013

Ma 50 napja, hogy börtönben vannak azok a Greenpeace-aktivisták, akik 2013. szeptember 18-án egy békés, erőszakmentes demonstrációban vettek részt az Északi-sarkvidéken. Ők így élték meg az eddigi eseményeket: „” ...

Megszűnnek a legkárosabb halászati támogatások!

| november 6, 2013

Az Európai Parlament október 23-án szavazott a következő 7 évre vonatkozó EU-s halászati alapról. A 2014 és 2020 közötti periódusban 6,7 milliárd euró kerül szétosztásra a tagállamok között. A Greenpeace és sok más tengervédelemmel foglalkozó...

30 dolog, amit tehetsz a „sarkvidéki harmincakért”

| október 30, 2013

Óriási mennyiségben kapunk üzeneteket, leveleket, plakátokat, támogatást a sarkvidéki harmincaknak szánva. Sokan kérdeztétek, mit tehetnétek értük – ezért állítottuk össze ezt a listát: 30 dolog, amivel segíthetsz. Küldj levelet a...

Sini, a csendes hős

| október 21, 2013

A barátom, Sini Saarela, sok más greenpeace-es társával együtt a murmanszki börtönben ül. Ők a világon az elsők között lehetnek, akik hosszú börtönbüntetést kaphatnak azért, mert meggyőződésükből cselekedtek a...

11 Nobel-békedíjas levele Vlagyimir Putyinnak a Greenpeace-aktivistákért

| október 18, 2013

Az eredeti, angol nyelvű levél itt olvasható. (Kattints a képre a nagyításhoz.) Tárgy: Ejtsék a kalózkodás vádját, és azonnal engedjék szabadon a „sarkvidéki harmincakat” Tisztelt Putyin Elnök Úr! Azért írunk Önnek,...

Az alultápláltság, a méhek és az élelmezési világnap

| október 16, 2013

Az élelmezési világnap alkalmából az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) ismét emlékeztet minket arra, hogy az alultápláltság még mindig súlyosan fenyegeti a világ lakosságát: minden negyedik 5 évnél fiatalabb gyermeknél...

Bolgár rendőrök és békés demonstráció – balkáni élménybeszámoló

| október 13, 2013

Egyik aktivistánk, Bence szeptember végén Bulgáriában vett részt egy erőszakmentes demonstrációban az Északi-sarkvidék megóvásáért. Az ő beszámolója következik. Amint mászok fel a tetőre, hátamon egy cirill betűs „GAZPROM – ВЪН ОТ АРКТИКА!”...

Oroszországba költözne a Greenpeace International igazgatója

| október 9, 2013

Kumi Naidoo, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója levelet írt Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének. Kumi hajlandó Oroszországba költözni, és ott is maradni, amíg a „sarkvidéki harmincak” ügye tart. Kumi személyes...

Jude Law és Damon Albarn is harcol a Greenpeace-aktivistákért

| október 8, 2013

Hírességek is csatlakoztak ahhoz a 800 emberhez, akik Londonban demonstráltak az Oroszországban letartóztatott Greenpeace-aktivistákért. Az Orosz Parti Őrség lefoglalta a szervezet Artic Sunrise nevű hajóját, és letartóztatta az olajfúrások...

Mit mondanak a szakértők? – Független jogi vélemények az Arctic Sunrise elfoglalásáról

| október 4, 2013

Számos jogi szakértő megszólalt a Greenpeace International hajója, az Arctic Sunrise megszállásával és elkobzásával, továbbá a legénység ellen felhozott kalózkodási vádakkal kapcsolatban. Íme néhány közülük. Prof. Dr. Geert-Jan Knoops A...

31 - 40 a 294 találatból.

Kategóriák