Budapest, 2013. december 19. – A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ pert indított az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntése ellen, amellyel elvették tőle a 21 éve biomódon kezelt, 452 hektár földterület bérleti jogát és azt új, nem helyi és nem biogazdálkodóknak adták. A Greenpeace kiáll Kishantos mellett és több eszközzel is segíti a biogazdaság fennmaradását, többek között a terület fizikai védelmével (24 órás járőrszolgálat) és jogi segítségnyújtással. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace álláspontja szerint mindenképpen szükséges volt a per elindítása, mert mind a pályázati eljárás, mind pedig az ez alapján megkötött haszonbérleti szerződések jogellenesek.

Magyarország Alaptörvénye (XXVIII. cikkének (7) bekezdése) elismeri mindenki jogát ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ennek ellenére sem az NFA által kiírt pályázatok, sem az NFA döntését megalapozó egyéb jogszabályok nem tartalmaznak jogorvoslati lehetőséget. Az Alkotmánnyal összhangban úgy hisszük, hogy Magyarország demokratikus jogállam, és a hatóságoknak részrehajlás nélkül, tisztességes módon kell az ügyeket intézniük, és kötelesek a döntéseiket indokolni (az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése). Ez Kishantos esetében sajnos nem így történt.

Emellett a Magyar Állam tulajdonában álló dolgok a nemzeti vagyon körébe tartoznak, vagyis mindannyiunké. Így az NFA eljárásának, a pályázatok elbírálási szempontjainak, valamint a benyújtott pályázatoknak átláthatónak, és nyilvánosnak kellett volna lenniük.

Ezen alapjogi feltételeknek a pályázatok nem feleltek meg, így nyilvánvaló, hogy azok alapján érvényes szerződés megkötésére nem volt lehetőség. Ezért ezek véleményünk szerint semmisnek tekinthetők.

Az Alaptörvényünk alapján a természeti erőforrások, különösen a termőföld, a biológiai sokféleség a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Ezt az elvet sem vették figyelembe a pályázat kiírásakor és elbírálásakor.

A vitatott pályázati eljárás tehát nem a termőföld védelmének Alaptörvényben rögzített követelményeit szolgálta, több szempontból is törvénytelen és ez alapján semmisnek tekinthető.

A peres eljárás elindítása mellett tegnap az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának Ellenőrző Bizottsága napirendre tűzte Kishantos ügyét. Az ülésre meghívták a Vidékfejlesztési Minisztert, az alapvető jogok és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztosokat, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét és a Greenpeace képviselőit is. Az ülés azonban határozatképtelen volt, mivel a Fidesz-KDNP képviselők „másirányú elfoglaltságuk” miatt nem jelentek meg. Ezért a formális ülés helyett egy nyilvános tanácskozás került megtartásra a nagy közérdeklődésre való tekintettel.

 

További információ:

Rodics Katalin, regionális kampányfelelős

[email protected]
, +36 20 479 1916

 

Háttérinformáció:

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 15 évvel ezelőtt. Azóta ez a nonprofit szervezet egy európai szinten is egyedülálló programot valósít meg. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biogazdálkodást folytat, és az ebből befolyó összeget egy népfőiskola működtetésére fordítja.

A kishantosi földek bérleti joga azonban 2013. október 31-én lejárt. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) átláthatatlan és kétes körülmények között úgy döntött, hogy másoknak adja a bérleti jogot, amely egyet jelentene az európai hírű, sikeres biogazdaság és népfőiskola halálos ítéletével.