Candole-tanulmány: Következtetések

Oldal - május 31, 2016
Ebben a tanulmányban a Paks II beruházás megvalósíthatóságát értékeltük gazdasági szempontból. Ehhez egy saját pénzügyi modellt fejlesztettünk ki abból a célból, hogy megismételjük a Rothschild & Cie által, a magyar Miniszterelnöki Hivatal megbízásából elvégzett pénzügyi modellezést. A két tanulmány közvetlen összehasonlíthatósága érdekében a beruházási és üzemeltetési költségek, finanszírozási költségek és a tervezett erőmű gazdasági és műszaki élettartama tekintetében ugyanazokból a feltételezésekből indultunk ki, mint az „Economic analysis for the Paks II nuclear power project: A rational investment case for Hungarian State resources” című Rothschild-tanulmány.

Jelen tanulmány célja, hogy különböző, főként a bevételi oldal tekintetében elvégzett stressztesztek alapján független megvalósíthatósági felülvizsgálatot végezzen. Igyekeztünk konzervatív megközelítést alkalmazni, a beruházási és tőkeköltségek nominálértékével számoltunk. A beruházási bekerülési értékét nem kérdőjeleztük meg, mivel az a Roszatommal, mint fővállalkozóval kötött tervezési, beszerzési és kivitelezési szerződésből fakad. A 60 éves üzemidőre tervezett kiemelt beruházás súlyozott átlagos tőkeköltségének (WACC) értékelésével kapcsolatos alapvető nehézségek miatt úgy döntöttünk, hogy a WACC vonatkozásában a Rothschild-tanulmányban szereplő becslést használjuk, bár véleményünk szerint az alulbecsült, és nem tükrözi a magyarországi energiatermelési beruházások valódi tőkeköltségét.

Az üzemeltetési és karbantartási (O&M) költségekre két forgatókönyvet állítottunk fel. A forgatókönyvek első része a Rothschild-tanulmányban is használt üzemeltetési és karbantartási, valamint leszerelési költségek alsó értékhatárával számol. A forgatókönyvek második része a Francia Számvevőszék általunk reálisabbnak gondolt üzemeltetési és karbantartási, valamint leszerelési költségekre vonatkozó adataival számol. Az általunk elvégzett stressztesztek bevételi oldalra vonatkozó forgatókönyvei alapján azt mondhatjuk, hogy a Paks II által generált nettó jelenérték még akkor sem pozitív, ha a Rothschild-tanulmányban is használt üzemeltetési és karbantartási, valamint leszerelési költségek alsó értékhatárával számolunk. A tanulmányból kiderül, hogy még a bevételi oldalra vonatkozó forgatókönyveink is inkább konzervatívak, mivel a trendek még az alsó értékekkel végzett számításaink alapján is szignifikánsan magasabb eredményt adnak, mint az energiapiaci határidős ügyletek jelenlegi árazása.

Felülvizsgáltuk azokat az energiaárakra vonatkozó előrejelzéseket, amelyekkel a Rothschild-tanulmány számolt az erőmű bevételeire vonatkozó számításai során. Megállapítottuk, hogy a Rothschild-tanulmány árakra vonatkozó elvárásai túlzóak, különös tekintettel a jelenlegi energiahordozó-piaci környezetre. A Rothschild-tanulmány a jövőben várható energiaárak meghatározására a hosszú távú marginális költségek (határköltségen alapuló ármegállapítás) koncepcióját használja. Bár a koncepció elméletileg megfelelőnek látszik, véleményünk szerint számos jelentős empirikus hibája van, és a tudományos szakirodalom keretein túl nem sok segítséget nyújt az energiapiacok modellezéséhez.

Ez a módszertan azon a kulcsfontosságú feltételezésen alapul, hogy hosszú távon a piacnak olyan energia átlagárat kell kialakítania, amely lehetővé teszi új erőművek építését: az üzemanyagköltségek, üzemeltetési és karbantartási költségek (rövid távú marginális költségek) megtérülésén túl a beruházók számára lehetővé kell tennie a beruházási költségek megtérülését, ideértve a tőkeköltséget is.  

Azonban, nincs olyan bizonyíték, ami ezt az elméletet a piaci liberalizáció óta az európai energiapiacokkal kapcsolatban alátámasztaná. Ez annak tudható be, hogy egy erőmű megépítését követően az építési költség elveszett költségnek számít, és az üzemeltető által kínált ár csak az energiatermelés marginális költségét tartalmazza, annak érdekében, hogy legalább az energiatermelés költségei megtérüljenek.  Kétségtelenül ez a helyzet jellemezte a közép-európai energiapiacot, amely a liberalizációt és a szétválasztást megelőzően, a 80-as és a 90-es években jelentős kapacitásfelesleget halmozott fel.

Mindezeken felül, Közép-Európa termelőkapacitásai beruházási költségeinek nagy és egyre növekvő részét fedezi piacon kívüli finanszírozási mechanizmusokon keresztül, mint pl. a fogyasztói támogatás (pl. kötelező átvételi árak és zöld bónuszok a megújuló energia termelőinek), vagy ipari és lakossági fogyasztók fogyasztási igényeinek közvetlen vásárlás útján történő kielégítése (ezekben az esetekben a gazdaságosság szempontjából a megtakarításokat a villamosenergia-hálózat költségeivel kell összevetni).

Álláspontunk szerint a Rothschild-tanulmányban szereplő árakkal kapcsolatos elvárások elavultak és túlzóak. Az energiaárakkal kapcsolatos saját becsléseinket a World Energy Outlook 2015 című kiadványban szereplő, az energiahordozók áraira vonatkozó feltevésekre alapozzuk. Annak ellenére, hogy előrejelzéseink alatta maradnak a Rothschild által bemutatott adatoknak, a mi eredményeink még így is magasabbak, mint a jelenlegi piaci várakozások. A magyar energiapiaci határidős ügyletek árai még a német energiaárhoz viszonyított magyar felár ellenére is alacsonyabbak, mint az általunk készített, alacsony energiaárra vonatkozó forgatókönyvben.  

Saját árelőrejelző modellünket a „merit order dispatch” (az erőművek termelési egységköltség által meghatározott bekapcsolási sorrendje) szabály alapján alakítjuk ki. Ennek érdekében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) különböző árelőrejelzései és az európai szén-dioxid-piaci reform várt hatásai alapján kiszámítjuk az erőművek változó termelési költségeit. A merit order szabály alapján végzett szimuláció az adott kereslet kielégítéséhez szükséges, utolsóként bekapcsolt erőmű változó termelési költségei szerint határozza meg az árat.

Ezt követően az energiahordozók árai és az üzemeltetési és karbantartási költségek különböző forgatókönyvei alapján teszteljük a Paks II megtérülésének helytállóságát. Paks II a vizsgált forgatókönyvek egyikében sem biztosítja a súlyozott átlagos tőkeköltségének (WACC) megfelelő megtérülést (még a 7%-os becslés esetén sem).  Megállapítjuk tehát, hogy a Paks II egyik tesztelt forgatókönyv esetében sem gazdaságos, és a magyar adófizetők jelentős mértékű támogatására szorul.

A projekt nettó jelenértéke (NPV) minden forgatókönyv szerint negatív, ami azt jelenti, hogy a Rothschild-tanulmányban található számos optimista feltételezés ellenére a projekt befektetői által végzett beruházás a projekt feltételezett 60 éves élettartama alatt nem térül meg. Úgy véljük továbbá, hogy a feltételezett 7%-os finanszírozási költség meglehetősen nagyvonalú, és nem biztos, hogy tükrözi a valódi tőkeköltségeket (különös tekintettel a saját tőkére), figyelembe véve a Hinkley Point C projekttel kapcsolatos beadványokat, amely esetében az államilag támogatott ár kialakításához 10%-os megtérülési rátát határoztak meg.

Következésképp, a projekt üzleti alapon nem megvalósítható, és el kell vetni, mivel értékvesztéshez vezet. A legsúlyosabb értékvesztés akkor következne be, ha az energiaárak a Low forgatókönyv által felvázolt görbén mozognának, ami az energiapiaci határidős ügyletek jelenlegi árazásából kiindulva a legvalószínűbb forgatókönyvnek tűnik. Az eredmények alapján a projekt megtérülése igen érzékeny a feltételezett üzemeltetési és karbantartási költségekre.

A tanulmány második részében azt vizsgáljuk, milyen hatással lenne Paks II a magyar energiapiaci versenyre.  Először is, megállapítjuk, hogy a Paks II hatásának elemzése szempontjából a magyar piacot kell vizsgálni, nem pedig a kelet-közép-európai, még kevésbé az EU-s piacot. Ezt bizonyítja a magyarországi és a környező országok energiaárai közötti alacsony korreláció. A korrelációanalízis következtetése, hogy bármi legyen is az oka, még mindig számolni kell olyan tényezőkkel, amelyek hátráltatják a Magyarország és a szomszédos országok közötti zökkenőmentes kereskedelmet.

Másodszor, megvizsgáljuk a piaci koncentráció alakulását a magyar energiatermelési piacon Paks II nélkül, és Paks II-vel. Azt állapítjuk meg, hogy jelenleg a magyar állam erőfölényben van a magyar energiatermelési piacon, ez a dominancia Paks II üzembe helyezésével tovább növekszik. Másrészt, a magyar energiapolitika atomenergia-mentes forgatókönyve alacsony piaci koncentrációs együtthatókat mutat, ami egy szabadverseny-alapú energiapiacra utal.

Megállapítjuk továbbá, hogy Paks II nagy valószínűséggel kiszorító hatást gyakorol majd a nukleáris energiatermelés alternatíváira, amelyek a Paks II költségeinél alacsonyabb költséggel működnek. Annak illusztrálására, hogy a magántőke részvételével zajló verseny miként biztosítja költséghatékony módon a szükséges energiatermelő kapacitást, bemutatjuk a közelmúltban, Németországban lezajlott megújulóenergia-aukciókat.

Végezetül megállapítjuk, hogy állami támogatás nélkül a Paks II beruházás gazdaságilag nem életképes. Az állami támogatásnak ösztönző hatása lesz, mivel a beruházás állami támogatás hiányában nem valósult volna meg. Álláspontunk szerint azonban ez az ösztönző hatás nem felel meg az arányosság elvének, mivel a magyarországi villamosenergia-szükségletet alacsonyabb költséggel, villamosenergia-import útján vagy egyéb megoldással, például energiahatékonysági vagy megújulóenergia-beruházások révén is ki lehetne elégíteni.

Megjegyezzük továbbá, hogy a magyar kormány nem mutatta be azokat a bizonyítékokat, amelyekből egyértelműen kiderül, milyen piaci kudarcot hivatott orvosolni a Paks II beruházás. A magyar kormány feltételezhetően a közelmúltban bekövetkezett energiaár-csökkenést tekinti piaci kudarcnak. Véleményünk szerint nincs determinisztikus kapcsolat az alacsony energiahordozó-árak és a piaci kudarc között. Inkább úgy véljük, hogy a jelenlegi helyzet a piacok megfelelő működését tükrözi, mivel az árak reagáltak a villamosenergia- és gázpiaci túlkínálatra, az alacsony szén-dioxid-kvótaárakra és a stagnáló keresletre.

Végezetül arra a következtetésre jutottunk, hogy Paks II-nek potenciálisan versenytorzító hatása van, mivel bebetonozná a jelenlegi helyzetet, amelyet az állami irányítású energiatermelő vállalatok domináns piaci pozíciója jellemez. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a piaci koncentrációt eredményező intézkedések jelentősen meghaladják azt a küszöböt, amelyet a versenyhatóságok a versenypiacok esetében elfogadhatónak ítélnek.

Kategóriák