Még tehetünk a Paksi paktum elkerüléséért

Sajtóközlemény - január 30, 2014
Budapest, 2014. január 30. – Greenpeace-aktivisták ma reggel óriási atomjellé változtatták a budapesti Clark Ádám teret. Ezzel a látványos akcióval hívták fel a figyelmet arra, hogy a környezetvédelmi és gazdasági szempontból is elfogadhatatlan paksi bővítés folyamatát meg kell állítani. A kormány akár már a jövő héten a magyar országgyűlés elé viheti az ügyet elfogadásra. Minden egyes parlamenti képviselőnek éreznie kell, hogy személyes felelőssége milyen döntést hoz ebben az ügyben, hiszen létezik Paks 2-nél jobb megoldás a villamosenergia-igények kielégítésére.

A Greenpeace már 2011-ben megjelentette az Energia[Forradalom] című tanulmányt [1], amely megmutatja, hogy a nukleáris energia fokozatos kivezetése reális alternatíva. Magyarország jövőbeni energiaszükségletét ki lehet szolgálni egy megújuló alapú, nagyrészt hazai erőforrásokra épülő decentralizált rendszerrel, legkésőbb 2050-ig.

Ha az Energia[Forradalom] valósul meg, a 2030-as években elfelejthetjük a működő atomerőművel járó biztonsági és környezeti kockázatokat, valamint az üzemanyag-függőséget. Azt pedig, hogy egy új nukleáris erőművel termelt áram nem lehet versenyképes a mai árakkal, számos, a Paksi paktum megkötése óta megjelent elemzés igazolja. [2]

A Greenpeace felkéri mindazokat, akik nem értenek egyet ezzel a felelőtlen és előkészítetlen döntéssel, hogy csatlakozzanak a február 1-jén, szombaton 15:30-kor kezdődő civil tüntetéshez Budapesten, a József nádor téren. Mutassuk meg a képviselőknek: nem értünk egyet azzal, ha alternatívák és ellenérvek vizsgálata nélkül ilyen horderejű döntést hoznak a nevünkben!

A Greenpeace határozottan felszólítja az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a paksi bővítést, hanem adjanak időt az országnak a valódi alternatívák vizsgálatára. Ezt a döntést nem most és nem így kell meghozniuk.

Fotók az akcióról:
http://www.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157640309652775/

További információ:
Bozsó Brigitta
klíma- és energiakampány-felelős
Greenpeace Magyarország

06 20 479 2009

Háttérinformáció
[1] http://www.greenpeace.org/hungary/Global/hungary/informes/up_files/1321950799.pdf

[2] http://munkacsy.web.elte.hu/ERRE%20VAN%20ELORE%201.2x.pdf
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/publikaciok/Progressziv-EnergiaForradalom-2011-Magyar/
http://www.rekk.eu/images/stories/letoltheto/rekk_atom_elemzes.pdf

Kategóriák
Címkék