-
A Greenpeace hazai és uniós jogi lépéseket kezdeményez a védett területeken környezetpusztítást lehetővé tevő kormányrendelet visszavonásáért
A Greenpeace Magyarország szerint súlyosan sérti Magyarország Alaptörvényét és az Európai Unió több irányelvét és rendeletét a kormányrendelet, amely lehetővé teszi fosszilis beruházások engedélyezését Natura 2000 védettség alatt álló területeken.
-
A Greenpeace Magyarország állásfoglalása a Paksi Atomerőmű hűtővizének Dunára gyakorolt hatásáról
A Greenpeace Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy az energiapolitikáért felelős miniszter felülírhassa a Duna hőmérsékletére vonatkozó, jogszabályban foglalt határértéket.
-
A Greenpeace nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Tanács állam-, illetve kormányfők nem hivatalos ülését megelőzően
A zöldszervezet arra kéri a kormányfőt, hogy álljon az élére annak, hogy az EU prioritásként kezelje az éghajlati és ökológiai válság megoldását.
-
A magyarok döntő többsége nem kér az akkumulátorgyárakból
A magyarok közel kétharmada, 62%-a nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon új akkumulátorgyárak épüljenek, és leginkább attól tartanak, hogy az üzemek veszélyes anyagokkal fogják szennyezni a környezetet.
-
Mi a baj környezeti szempontból a hazánkban megjelenő akkumulátorgyárakkal?
Egyre több helyi tiltakozás kíséri a Magyarországon sorra nyíló akkumulátorgyárakat, melyeket a kormány sok esetben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősít.
-
A magyarok 2022-től zöld kormányt akarnak – derül ki a Greenpeace friss kutatásából
A magyar társadalom elsöprő többsége egyetért abban, hogy a 2022-ben felálló kormánynak kiemelten kell foglalkoznia a klíma- és ökológiai válsággal, és támogatja az ehhez szükséges fontos környezetvédelmi intézkedések bevezetését. Ez derül ki a Greenpeace megrendelésére, a Závecz Research által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.
-
A Greenpeace Orbán Viktortól kéri: ne hagyja, hogy kormánya elpusztítsa közös természeti értékeinket, vizes élőhelyeinket, nagy tavainkat
Budapest, 2021. július 22. – A Greenpeace Magyarország nyílt levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lépjen fel a természetpusztító beruházások ellen, különösképpen a Fertő tónál folyó kormányzati luxusberuházás ellen.
-
Az irány jó, de kevés a konkrétum az ellenzék Közös Alap zöld programjában
A Greenpeace üdvözli, hogy az ellenzéki együttműködés pártjai Közös Alap programtervezete igyekszik megoldást találni a világot és hazánkat sújtó éghajlati- és ökológiai válságra. A tervezet szemlélete alapvetően megfelelő, a kijelölt…
-
A Greenpeace a MOL-székháznál üzent az olajcég vezetőinek: nemzeti parkban nincs helye fossziliskitermelésnek
A Greenpeace „A természettel ki számol?” feliratú transzparensekkel üzent ma az olajvállalat éves közgyűlésére érkező igazgatósági tagoknak a MOL-székháznál. A környezetvédők átadták az olajvállalatnak a több mint 100 civil szervezet közös állásfoglalását, amelyben azt követelik: a MOL vonja vissza fúrási terveit az Őrségi Nemzeti Parkban.
-
Nemzeti parkjainkban nincs helye fosszilis energiahordozók kitermelésének
Budapest, 2021. április 7. – Több mint 100 civil szervezet közös nyilatkozatban [1] szólítja fel a MOL olajcéget, hogy álljon el az Őrségi Nemzeti Park védett természeti területére tervezett beruházásától. Emellett arra…









