A Greenpeace Orbán Viktorhoz fordul Kishantos ügyében

Sajtóközlemény - április 15, 2014
Budapest, 2014. április 15. – A Greenpeace mélységesen elítéli a húsvét előtti hétvégén Kishantoson történteteket, hiszen jogállamban ez az értelmetlen pusztítás, az önbíráskodás elfogadhatatlan. Ezért nyílt levélben sürgős intézkedést kértünk Orbán Viktor miniszterelnök úrtól: védje meg a kishantosi biogazdaságot, és haladéktalanul váltsa le a károkozás felelőseit – dr. Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) vezetőit –, mivel bebizonyosodott, hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak.

A német–magyar államközi együttműködés keretében 21 éve biogazdálkodással művelt kishantosi földeken ezzel 150 millió forintra becsült mértékű károkozás történt. A feljelentés ellenére a rendőrség, bár jelen volt, nem állította meg a károkozást, amely ráadásul az NFA által 2014. április 9-én e célra megbízott őrző-védő cég fegyveres embereinek biztosítása mellett zajlott. Az őrök lezárták az érintett földterületekre bevezető köz- és önkormányzati tulajdonban lévő utakat, és agresszívan megpróbáltak mindenkit eltávolítani a területről, miközben 8-10 traktor tárcsázta ki a kikelt búzát, napraforgót és a többi bionövényt.

A témát követők számára már ismert, hogy a kishantosi földek kapcsán több bírósági per is folyamatban van. A következő bírósági tárgyalás 2014. április 25-én lesz a birtokvédelem ügyében, míg a Kishantos által megtámadott NFA-pályázatokkal kapcsolatos tárgyalást 2014. május 25-én tartják.

Ennek ellenére mind az NFA vezetősége, mind a földügyekért felelős Bitay Márton államtitkár arra biztatta a kishantosi földekre kiírt pályázat nyerteseit, hogy a jogszabályok alapján még mindig birtokon belül lévő kishantosi biogazdaság által művelt földeket foglalják el.

A hétvégén Kishantoson történtekre Szabó Marcell, az állampolgári jogok ombudsmanja is nyilatkozatban reagált. Az ombudsman sajnálatát fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy az itt létrejött környezeti értékek védelme az Alaptörvény alapján mindenki kötelessége.

A Greenpeace Orbán Viktornak írt nyílt levele itt olvasható.

További információ:
Rodics Katalin
regionális kampányfelelős

+36 20 479 1916

Sajtókapcsolat:
Schmidt Hajnalka

06 20 525 3500

Kategóriák