Folytatódtak a Kishantossal kapcsolatos birtokvédelmi tárgyalások, a jegyző még nem hozott döntést
A tárgyalás során az NFA annak ellenére akarta bebizonyítani, hogy ez a veszély nem áll fenn, hogy 2013 novemberében levélben arra bíztatta az új bérlőket, hogy vegyék birtokba a területeket; holott az NFA tudta, hogy a Kishantosi Nonprofit Kft. jogos követelésekre való hivatkozással nem adta vissza földjeit. Ez a felhívás lényegében egy erőszakra való buzdítás, jogtalanságra való felhívás volt.
A Greenpeace azt gondolja, hogy az NFA nem tartja tiszteletben a birtokvédelem 2000 éve kialakult alapelveit. A birtokossal szemben még a tulajdonos is csak a bíróságon bizonyíthatja igazát. Az NFA képviselője a mai tárgyaláson annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a gazdáknak erőszakkal kellett volna Kishantostól elvenni a földet. Nem is érti, hogy miért zajlik most ez az eljárás. „Ő felrúgta volna őket [ti. a Kishantost védőket]” – idézet a jegyzőkönyvből.
A Greenpeace és a Szövetség Kishantosért képviselői november eleje óta békésen, erőszakmentesen védik a területeket.
A birtokvédelmi eljárásnak valójában csak az a célja, hogy nyugodt hátteret biztosítson arra az időszakra, amíg a peres eljárások befejeződnek. Gyors és mindenki számára megnyugtató megoldást jelenthetne, ha a vidékfejlesztési miniszter a kishantosiak hozzá benyújtott panaszát, az ombudsman iránymutatása alapján, érdemben elbírálná.
További információ:
Rodics Katalin
regionális kampányfelelős
[email protected]
+36 20 479 1916