A vállalat új engedélykérelmét először tavaly augusztusban, majd idén áprilisban másodszor is elutasította a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal mint illetékes környezetvédelmi hatóság, továbbá az itt folyó szabálytalan hulladékkezelés miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen. A Greenpeace követeli, hogy a magyar kormány vegye komolyan a saját hatósága és az EU döntését, és azonnal állítsa le a kockázatos veszélyeshulladék-üzletet.
A Greenpeace 2011 óta kampányol azért, hogy a közvetlenül a Duna partján fekvő, szivárgó tározóra ne hordhassanak további veszélyes hulladékokat. [2] A tározó nem csak a környezetvédők szerint veszélyes. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének kutatói egy kiadványukban gyakorlatilag pontról pontra alátámasztják [3] a Greenpeace állításait az almásfüzitői vörösiszap-tározó veszélyességéről, és az ott folyó tevékenység kockázatairól.
Először tavaly augusztusban első fokon a magyar hatóság sem engedélyezte tovább a tevékenységet, és kimondta, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. lényegében csak hulladékhígítást végez. A cég fellebbezése nyomán a másodfokon eljárt Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) megsemmisítette az elutasító határozatot és új eljárásra kötelezte a hatóságot, ám a megismételt első fok újfent elutasította a cég engedélykérelmét.
A vállalat engedélye a veszélyes hulladék befogadására a Greenpeace véleménye szerint 2015. május 12-ig volt érvényes. A Kormányhivatal azonban – álláspontunk szerint szabálytalan jogértelmezés alapján – mégis immáron egy teljes éve hagyja a vállalatnak a tevékenység további folytatását, amióta a jogi játszma tart. Az aktuális engedély addig érvényes, amíg jogerőre nem emelkedik az új engedély; de a cég annak hiányában is folytathatja a tevékenységet, amíg nincs jogerős döntés. A tározóba továbbra is akár több tízezer tonnányi veszélyes hulladékot szállíthatnak, ami napról napra növeli a környezeti kár kockázatát.
A Greenpeace ezért a mai napon a Legfőbb Ügyészséghez fordul, hogy az hívja fel a hatóságot a tározóval kapcsolatos tevékenység beszüntetésére.
Fotók a mai sajtótájékoztatóról: https://www.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157668200458106
Korábbi sajtóközleményünk a témában: http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Almasfuzit-ervenyes-engedely-nelkul-kezel-a-TKV-veszelyes-hulladekot/
Idővonal: http://www.greenpeace.org/hungary/almasfuzito/#a0
Jegyzetek
[1] Lásd a TKV működési engedélyét (7. oldal, utolsó bekezdés): http://greenpeace.hu/up_files/1319446062Almasfuzito_egyseges_kornyezethasznalati_es_mukodesi_engedely.pdf
[2] Az almásfüzitői tározó tulajdonosa a Tatai Környezetvédelmi Zrt., amely veszélyes és nem veszélyes hulladékok hasznosítására kapott engedélyt 2010-ben. A TKV a Duna-parti tározóban lévő vörösiszap kiporzásának megelőzését többek között veszélyes hulladékok tömegének ráhordásával „oldja meg”. A cég gyakorlata, hogy az általa átvett veszélyes hulladékokból új „terméket” állít elő „komposztkészítéssel”. Bár a TKV valóban erre kapott engedélyt, a Greenpeace és számos további független szakértő szerint ez a hulladékkezelési gyakorlat teljesen ellentétes a hulladékkezelés magyarországi és európai szabályaival, és veszélyezteti a környezetet. A TKV 2010-es almásfüzitői engedélyében szereplő speciális komposztálás miatt az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarország ellen 2013 óta.
[3] A Greenpeace szerint valószínűsíthető, hogy hosszú távon a vörösiszap-tározóba lerakott toxikus anyagok a talajvízbe is beszivárognak, esetleg a Dunába jutnak. A Greenpeace véleményével az MTA Földrajztudományi Intézetének kutatásai is egybecsengtek. A 2012-ben az MTA által kiadott „Katasztrófák tanulságai – Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások” című kötet ugyanis megállapítja, hogy „A tározóból szivárgó szennyezett felszín alatti vizek az év nagy részében a Duna felé áramlanak”, valamint hogy „a hulladékok keverése növeli és kiszámíthatatlanabbá teszi a hulladéklerakó szennyező hatását”. A teljes tanulmányfejezet elérhető itt.