A Greenpeace International Zöld kütyük: a jövő tervezése című jelentésében 16 vezető fogyasztói elektronikai cég eddigi zöldítő lépéseit és jövőbeni feladatait értékelte a veszélyes anyagok felhasználása, az energialábnyomuk és a fenntartható beszállítói láncok kiépítése szempontjából. [1]
Jó hír: a mobiltelefon-piac együttesen több mint 50%-át lefedő Samsung, Apple és Nokia telefonjai mostanra mentesek a legveszélyesebb anyagoktól, a polivinil-kloridtól (PVC) és a brómozott égésgátlóktól (BFR-ek). [2]
Az Apple az egyetlen vállalat, amelyik ezen anyagokat minden termékéből száműzte, s nemrégiben újabb bíztató lépéseket jelentett be a termelésben felhasznált vegyi anyagok csökkentésére. [3]
A világ legnagyobb elektronikai vállalata, a Samsung nem tudta teljesíteni célkitűzéseit a mobilokon kívüli termékei körében. Ezért a Dellhez hasonlóan visszalépett a korábbi nyilvános kötelezettségvállalásaitól. Sajnos az Amazon és a Microsoft is (akik a mobilok és táblagépek piacán kívánnak terjeszkedni) csak nagyon szerény vállalásokat tettek, illetve semmilyen előrelépésről nem tudtak beszámolni a nyilvánosságnak.
A Lenovo és a Huawei viszont pozitív példát mutatnak, kis naperőműveket telepítve üzemeikbe. Az Apple pedig most tervezi első 100%-ban megújuló energiát használó üzemét iPhone-képernyők gyártására.
A Greenpeace jelentése szerint a legfontosabb lépés az iparág méregtelenítése érdekében a beszállítói láncok átláthatóvá tétele, valamint az összes veszélyes vegyi anyag felhasználásának kivonása a teljes beszállítói láncból.
Más ágazatok, például a textilipar, már megmutatták, hogy ez megvalósítható. A Greenpeace Detox kampányának is köszönhetően mostanra 20 globális textilipari vállalat kötelezte el magát, hogy 2020-ig minden veszélyes vegyi anyag felhasználásával felhagy.
Az eredményekből az is látszik, hogy összességükben az elektronikai vállalatok egyelőre képtelenek kezelni növekvő energialábnyomukat. Az előrejelzések szerint 2014-ben a legnépszerűbb fogyasztói elektronikai termékek eladott darabszáma eléri a 2,5 milliárdot. [4] Ez a gyors ütemű növekedés alapjaiban kérdőjelezi meg a jelenlegi, egyre növekvő fogyasztásra ösztönző üzleti modell fenntarthatóságát. A Greenpeace jelentése kiemeli, hogy a helyzet iparági szintű kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerülhessük a növekvő környezetvédelmi katasztrófát.
„Az elektronikai ipar, mint az innovációkban élenjáró szektor, tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy újragondolja, miként készítik és népszerűsítik telefonjainkat, laptopjainkat és TV-inket. Itt az ideje, hogy a vállalatok nyíltan bemutassák nekünk, hogy ezek az eszközök miből is készülnek; és hogy más, zöldebb jövőt tervezzenek” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.
Képek:
https://secure.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157646753440118/
Jegyzetek:
[1] Lásd: http://www.greenpeace.org/green-gadgets. A vizsgált vállalatok: Acer, Apple, Dell, HCL, HP, Lenovo, LGE, Nokia, Panasonic, Philips, RIM, Samsung, Sharp, Sony, Toshiba, Wipro.
[2] A brómozott égésgátlók közé olyan brómtartalmú szerves vegyületek tartoznak, melyeket az anyagokhoz kevernek azok gyúlékonyságának csökkentésére és égésének lassítására. Számos brómozott égésgátló mérgező; ráadásul nagyon lassan bomlanak le a környezetben, és felhalmozódhatnak az emberekben és állatokban.
A PVC egy klórtartalmú műanyag, melyet lágyított, hajlékony formájában használ az elektronikai ipar, elsősorban szigetelésként és vezetékek burkolataként. A PVC teljes életciklusa során károsítja a környezetet, és kockázatot jelent az emberi egészségre is.
[3] További információ: http://www.greenpeace.org/international/en/news/Blogs/makingwaves/apple-detox/blog/50293/