A Greenpeace vegyi szakértője és aktivistái a 2014. január 9-i helyszínelés során minden elképzelésüknél rosszabb helyzetet találtak. Több mint 2000 tonnányi kiemelten mérgező anyag veszélyezteti a környezetet: számos különféle vegyszer lyukas, darabokra szakadt hordókban áll(t) hatalmas halmokban a területen. Sok fémhordó, fémtároló már annyira elöregedett, hogy az aljukon ömlenek ki a mérgek. Más műanyag és fémhordók legurultak a megroggyant tárolókról, és tartalmuk jobb esetben a tároló belsejébe, rosszabb esetben a tároló melletti talajra került. Az oldalfalak, nélküli romos telepről a szélnek mindössze körülbelül húsz méteren át kell vinnie a por formájú mérgeket, hogy azok az út másik oldalára, a Hortobágyi Nemzeti Park területére jussanak. A szennyezett, őrizetlen tározóra madarak járnak be, és a lyukas kerítésen egyéb jószág, vagy akár a helyi lakosok is bejöhetnek.
Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője elmondta: „A területen a hordók felirata alapján számos kiemelten veszélyes anyag található, így mérgező cianidot tartalmazó hulladékok, toxikus fémeket (»nehézfémeket«) tartalmazó galvániszapok, és rákkeltőnek minősített klórozott oldószerek is. A területen található veszélyes anyagok bármelyike a környezetbe jutva komoly károkat okoz. A tároló mellett lévő esővíz-elvezető csatornába már láthatóan jutott szennyezés, és a csurgalékvíz-elvezető medence is szabálytalanul megtelt esővízzel és belehullott vegyszeres hordókkal: így egy heves esőzésnek nagyon káros következményei lehetnek, és elképzelhető, hogy korábbi ilyen esőzések már jelentős szennyezéseket okoztak. A szennyezés továbbterjedését azonnal meg kell akadályozni!”
A probléma növekedéséhez biztosan hozzájárultak a hatóság által említett fémtolvajok is, de az elhagyatott telep ettől függetlenül is láthatóan évek óta válik egyre romosabbá: a megrogyott, elöregedett tárolókról maguktól zuhannak le a szétrozsdásodott, elkorrodálódott hordók. Érthetetlen, miért hagyta a hatóság, hogy a tárolás ilyen szabálytalan, környezetet veszélyeztető állapotba kerüljön; itt ugyanis többévnyi hanyag kezelés egyértelmű jelei látszanak, már a nemzeti park emberi által használt, a parkot és a telepet elválasztó úton is érződik a szennyező oldószerhulladékok szaga.
Az illetékes zöldhatóság már legalább egy éve tud a problémáról, mégsem történt semmilyen érdemi lépés a szennyezés felszámolására. Ezért a környékbeli Terepszemle Stúdió Egyesület környezetvédelmi szervezet január 8-án hatósági eljárást kezdeményezett. Mivel láthatóan szennyezés kijuthat a területről, a hatóságnak kötelessége lett volna a szennyezés terjedésének azonnali megakadályozása, különös tekintettel a nemzeti park közelségére. A Greenpeace képviselői a tegnapi terepbejárás során mintákat vettek, dokumentálták a szükséges adatokat.
A Greenpeace követeli, hogy a környezetvédelmi főfelügyelőség azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket, akadályozza meg a szennyezés továbbterjedését, és intézkedjen a kármentesítésről.
Fotók a mintavételezésről és a helyszínbejárásról:
https://secure.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157639609009606/