Az Európai Parlament ma fogadta el az Erdős Norbert EP-képviselő által jegyzett, a sajtóban „Mézjelentésként” elterjedt állásfoglalást. [3] A Greenpeace Magyarország üdvözli a döntést, mert az egyértelműen kimondja:
-
uniós szintű terv kell a méhpusztulások megállítására;
-
be kell tiltani azon növényvédő szereket, köztük a neonikotinoid rovarölőket, melyek károsítják a méhek egészségét.
A jelentés hangsúlyozza: fontos, hogy a gazdák számára legyenek biztonságos alternatívák. Emellett kiemeli, hogy a (növényvédő szerekkel történő) permetezések veszélyes hatásairól hatékonyabban kell tájékoztatni a méhészeket, hogy megelőzzük a méhek károsodását.
A Európai Parlament a jelentés mai elfogadásával csak ajánlást fogalmazott meg. A három méhgyilkos neonikotinoid (imidakloprid, tiametoxám, klotianidin) sorsáról a tervek szerint március 24-én szavaznak az uniós tagállamok.
A tagállamok a szavazással meg akarták várni az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) tegnap megjelent jelentését, mely az említett neonikotinoidok hatásaival foglalkozó, 2013 óta megjelent kutatásokat összegzi. [2] Az uniós hatóság kijelenti: a tanulmányok többsége alátámasztja, hogy ezen szerek károsítják a házi-, a posz- és a vadméheket. Az Európai Bizottság még a korábbi EFSA-jelentés alapján is azt javasolta, hogy tiltsák be ezen három szer használatát, az üvegházi alkalmazást leszámítva.
A héten mutatta be továbbá jelentését a neonikotinoidok és más felszívódó növényvédő szerek hatásait vizsgáló nemzetközi tudóscsoport. [4] A témában született 200 tanulmány eredményeit összefogaló jelentés alapján kijelenthető, hogy ezen növényvédő szerek korántsem olyan hatékonyak, mint ahogy azt korábban gondolták – viszont a természetes ökoszisztémákat, a beporzó rovarokat károsító hatásaik miatt indokolt a betiltásuk. A tudósok a tanulmányok alapján továbbá kiemelik, hogy a neontikotinoidok kiválthatóak számos vegyszermentes védekezési móddal is, anélkül hogy ez gazdasági károkat okozna.
Az ipar fenyegetése ellenére hazánkban sem okozott visszaesést a méhekre veszélyes neonikotinoidok kiváltása. [5] 2017 nyarán mutatták be továbbá azon független szabadföldi vizsgálatokat, [6] melyek hazai repceültetvényen is demonstrálták, hogy a méhcsaládok károsodnak, ha neonikotinoiddal csávázott földekre járnak. Mindez azt támasztja alá: egyáltalán nem indokolt, sőt káros ezen szerek hazai használata.
A Greenpeace Magyarország azt kéri a magyar kormánytól – összhangban az Erdős Norbert európai néppárti EP-képviselő által jegyzett jelentéssel:
-
Magyarország támogassa a három méhgyilkos neonikotinoid rovarirtó szer tilalmának kiterjesztését a március 24-ére várható tagállami szavazáson; [7]
-
ne kérjen további szükséghelyzeti eseti engedélyeket ezen neonikotinoidok már tiltott felhasználásaira.
„Megannyi kutatási eredmény – köztük számos, most napvilágot látott tanulmány is – egyértelműen bizonyítja: a neonikotonoidok egyáltalán nem olyan hatékonyak, mint azt a gyártóik állítják, ugyanakkor tudományosan bizonyítható módon károsítják a méheket. Ezen szerek további hazai használata tehát elfogadhatatlan” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.
Jegyzetek:
[2]
- EFSA-jelentés: http://www.efsa.europa.eu/en/press/news/180228
-
Magyarországi sajtóbeszámoló:
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/28/bebizonyitottak-neonikotinoidok-veszelyesek-mehekre-sot-madarakra
[3] „Az EU méhészeti ágazata előtt álló kilátások és kihívások” című jelentés: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=COMPARL&reference=PE-607.976&format=PDF&language=HU&secondRef=01
[4]
- Sajtóanyag: https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/f3c1248f-f3c1248f-under-embargo-tfsp-alternatives-paper-news-release-2018-02-21.pdf
- Szakcikk: https://link.springer.com/article/10.1007/s11356-017-1052-5
[7] Az Európai Bizottság védené a méheket, de a döntés a tagállamok kezében van: http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Az-Europai-Bizottsag-vedene-a-meheket-de-a-dontes-a-tagallamok-kezeben-van/