Nagy örömünkre szolgál, hogy a GMO-mentes állati eredetű minőségi élelmiszereink forgalmazását kormányzati szándék segítheti, és ez jogszabálytervezet formában is megjelent!
Álláspontunk szerint jelen formájában a dokumentum azonban két fő hiányosságot, változtatást igénylő pontot tartalmaz:
1. A növényi eredetű takarmányra és élelmiszerre vonatkozó előírásokon (lásd: a 3. pont 4. § 1-es pontja) több ponton, okból is módosítani szükséges.
Az élelmiszerekre vonatkozó 0,4%-os GM-összetevő tartalom, illetve az élelmiszeripari termék összetevőjén belüli 0,4% GM-tartalom határérték nem megfelelő!
- Egyrészt nem fér össze a védjegy elnevezésével, hiszen nem GMO-mentes az élelmiszeripari termék, amit emiatt vesz meg a fogyasztó. Így az aktuális kimutathatósági határ kellene, hogy legyen a határérték.
- A NÉBIH évek óta tartó élelmiszer-vizsgálatai alapján megállapítható, hogy a magyar gazdaság számára a 0,1%-os kimutathatósági határérték is tartható. Ez azért is elfogadhatatlan, mert a 0,4% nincs összhangban a több meglévő európai „GMO-mentes termék” védjegy kritériumaival.
- A szövegezés nem pontos: félreérthető, hogy az élelmiszeripari termékben vagy annak összetevőjén belül értendő-e a 0,4%-os határérték.
2. Nem vizsgálja a GMO-mentes termék védjegy alternatíváit (lásd: Előterjesztés 2.3-as pontja), és többek között nem mutatja be, hogy például a minősített ökológiai gazdálkodásból származó termékek jelölése és ennek erősítése miért nem lehet alternatívája a „GMO-mentes termék védjegynek”.
Arra kérjük Önöket, hogy a fenti érvek alapján a jogszabálytervezet a 3. pont 4. § 1-es pontjában lévő határérték-százalékot 0,4%-ról a „kimutathatósági határ, de legfeljebb az összetevőn belüli 0,1%”-ra módosítani szíveskedjenek!
Mivel Magyarország az elsők között alkotta meg a MON810 génmódosított kukoricára vonatkozó moratóriumát, véleményünk szerint a javasolt változtatásokkal mezőgazdaságunk és élelmiszeripari termékeink elismertsége tovább növelhető. Gazdasági érdekeinkkel is erőteljesen egybevág, hiszen a számunkra kiemelkedően fontos európai élelmiszerpiacon a garantáltan GMO-mentes termékek iránti kereslet egyre nő.
Tisztelettel:
Tömöri Balázs
agrárkampány-felelős
Greenpeace Magyarország
Budapest, 2015. október 16.