Sajtóinformáció
A Kishantosi Nonprofit Kft. 2013. november 4-én nem adta vissza az általa bérelt földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) részére, mivel követelései vannak a 21 éve vegyszermentesen kezelt földek értéknövekedésével és több, a pályázattal kapcsolatos eljárási hibával összefüggésben.
Annak ellenére, hogy Kishantosi Nonprofit Kft. nem adta vissza a földeket, az NFA, ezt semmibe véve, mégis továbbadta a területeket az új „bérlőknek”, a helyszínen aláíratva velük a megállapodást.
A felemás birtokba adási-birtokba vételi eljárást követően ténylegesen továbbra is a Kishantosi Nonprofit Kft. maradt birtokban, ugyanakkor az új „nyertesek” bejegyzésre kerültek a földhasználati nyilvántartásba, és jogot formáltak a birtokba lépésre.
Önkényesen kívánták birtokba venni a területeket, de ezek a kísérletek a Greenpeace hatékony közreműködésével rendre meghiúsultak. A birtokháborítás veszélyére tekintettel a Kishantosi Nonprofit Kft. azonnali birtokvédelmet kért. Az NFA biztatására ezután az új „nyertesek” (összesen 8 személy) is birtokvédelmet kértek.
A Székesfehérvári Jegyző Hivatalának eljáró irodavezetője korrekt módon oldotta meg a helyzetet azzal, hogy az összes új „nyertes” birtokvédelmi, birtokba adási kérelmét elutasította, hiszen ők nincsenek birtokban, és erről közigazgatási eljárásban a jegyző nem is dönthet. Miután a Kishantosi Nonprofit Kft. ezután nem vonta vissza a birtokháborítás veszélye miatti birtokvédelmi kérelmét, az ő kérelmét is elutasították, ami részben érthető, hiszen a potenciális birtokháborítók elutasításával elhárult a területet fenyegető veszély.
Az új „nyertesek” már valamennyien bírósághoz fordultak, most a Kishantosi Nonprofit Kft. is megteszi ugyanezt, úgyhogy a vita ott folytatódik, ahol eleve kezdődnie kellett volna: a bíróságon.
Erre a székesfehérvári intermezzóra tehát csak azért került sor, mert az NFA nem tartotta tiszteletben a Kishantosi Nonprofit Kft. jogorvoslathoz való jogát, és az új „nyerteseket” birtokháborításra, birtokvédelmi eljárások indítására buzdította. A köztes eredmény ugyanakkor a Kishantosi Nonprofit Kft. számára ad megnyugvást és biztatást.
További információ:
Rodics Katalin
regionális kampányfelelős
+36 20 479 1916