A Roszatom kockázatai

Az orosz állami atomenergetikai vállalat zavaros ügyeinek és történetének bemutatása

Kiadvány - október 6, 2014
A Roszatom – az Oroszországi Föderáció atomenergetikai társasága – az atomenergia-ágazat globális hanyatlása ellenére mind Oroszországban, mind pedig nemzetközi szinten aktív terjeszkedő stratégiát folytat. A Roszatom megkérdőjelezhető üzleti partner.

Kifogás emelhető vele szemben korrupciós ügyei kapcsán, valamint nukleáris reaktorainak biztonsági és minőség-ellenőrzési normáival összefüggően. Kérdéses az atomerőművek építéséhez és üzemeltetéséhez szükséges szaktudásának minősége, általában véve kompetenciája. Aggályok merülnek fel továbbá a projektek finanszírozásában alkalmazott modelljével, illetve azzal kapcsolatban, hogy képes-e a kivitelezést időben és az előre meghatározott költségvetés keretein belül megvalósítani.

Jóllehet e beszámoló a Roszatom társaságra összpontosít, a Greenpeace más atomenergetikai cégekkel (például a francia Arevával, az USA-beli GE-vel, a kanadai AECL-lel vagy a japán Hitachival) szemben is széleskörű kampányokat folytatott.

A Roszatom kockázatai