A Hivatal függetlenségével kapcsolatban felmerült kételyről először a Greenpeace Magyarország a Paksaméta című blogján [3] írt, amit a g7.hu hírportál cikke erősített meg. A napvilágra került információk alapján az OAH főigazgató-helyettese 2013-ban megbízásos szerződéses viszony keretében dolgozott annak az MVM Paks II. Zrt.-nek, amely engedélykérelmeinek elbírálását 2014 óta felügyeli. Az ügyben az OAH további munkatársai is érintettek lehetnek. [1]
„Egy ország nukleáris biztonságát felügyelő hatóság szakemberei nem lehetnek semmilyen formában érdekeltek egy olyan atomerőmű-építési projektben, amelyről dönteniük kell. Ez olyan lenne, mintha egy gyógyszer alkalmazhatóságáról döntő hatóság munkatársai a gyógyszert forgalmazó gyógyszergyár számára is dolgoztak volna” – nyilatkozta Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány felelőse.
A Greenpeace Magyarország ezért nyílt levélben [4] fordul az OAH főigazgatójához, és azt várja: a Hivatal sürgősen tisztázza a felmerülő kérdéseket, és hozzon intézkedéseket annak érdekében, hogy az OAH függetlensége a jövőben ne kérdőjeleződhessen meg.
A nyílt levél elérhető ide kattintva.
Jegyzetek:
[2] Az Európai Tanács 2009/71/Euratom irányelve (a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról; módosította a 2014/87/Euratom Irányelv):
- http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32009L0071&from=EN
- http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32014L0087&from=EN
A 2009/71/Euratom 5. cikke kimondja:
(2) A tagállamok biztosítják, hogy a hatáskörrel rendelkező szabályozási hatóság a hatósági döntéshozatal során függetlenül, indokolatlan befolyásolástól mentesen járhasson el. E célból a tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti rendszer előírja, hogy a hatáskörrel rendelkező szabályozó hatóság:
a) funkcionálisan elkülönüljön a nukleáris energia népszerűsítésében vagy hasznosításában érintett minden más szervtől vagy szervezettől, és hatósági feladatai végzése során ne kérjen, illetve ne fogadjon el utasítást ilyen szervtől vagy szervezettől.