Súlyos veszteségekkel járt a száj- és körömfájás járvány Magyarországon. A Greenpeace szolidáris a magyar gazdákkal, akik elveszítették állataikat, és nyomasztó bizonytalanságot élnek át. Mély szomorúság látni, hogy mennyi állatot öltek meg a járvány miatt, és hogy hasonló helyzetekben a kisebb gazdálkodók még kiszolgáltatottabbak, állatállományuk elvesztése megélhetésük ellehetetlenülését is jelentheti. A járványkezelés elsősorban állategészségügyi kompetencia, így nem a mi területünk. Ellenben régóta küzdünk azért, hogy alakítsák át úgy a mezőgazdaságot, hogy az kímélje a természetet. A járvány miatt reflektorfénybe került a hazai állattartás, ezért itt az ideje, hogy átfogó képet adjunk arról, hogy milyen lehetne hazánk fenntartható élelmezése. Mert minden válság egyben egy esély is a váltásra.
Betegségek és állattartás
Az emberi egészség és az élelmezés kérdése elválaszthatatlan egymástól. Az ipari, nagyüzemi állattartásban sok állat van kis helyen összezsúfolva zárt térben, és genetikai állományuk is nagyon hasonló egymáshoz. Mindez kedvez a járványok kirobbanásának és elterjedésének, ami viszont már nem csak állategészségügyi kérdés. Az állatról emberre terjedő betegségek (zoonózisok) globális hatása óriási, az AIDS, az ebola és a SARS mind zoonotikus eredetűek.
Az extenzív, kisebb léptékű állattartásban jellemzőbb a genetikailag sokfélébb növények és állatok, valamint az ellenállóbb fajták alkalmazása, és ez segíti a fertőző betegségek megelőzését. Az ipari állattartás az antibiotikumok kiterjedt alkalmazásán keresztül is veszélyezteti az emberi egészséget, ugyanis táptalajt jelent az antibiotikum-rezisztenciának.. Amikor aztán szükség lenne bizonyos antibiotikumokra az emberek gyógyításánál, már hatástalanok – és ez már a jelen.
Állattartás másképp
2013 óta a magyar állattartó gazdaságok kétharmada szűnt meg, óriási koncentráció zajlott le, melyet a kisgazdálkodók szenvedtek el leginkább. Mindannyian veszítünk azonban ezzel, mivel épp a kisebb és közepes méretű gazdaságokban, az extenzív állattartásban rejlik a tájba illeszkedő, a vízmegtartást szolgáló, reziliens gazdálkodás egyik fő lehetősége. A gyepek jól viselik az időszakos elárasztást, így a táji vízmegtartást szolgáló árasztások a nagy víz levonulása után dús legelőt adhatnak a legelő állatoknak.
Az élelmezés ökológiai fordulatában nagy szerepet kell kapnia annak, hogy a táji adottságokhoz illeszkedő, sokféleségre, ökológiai elvekre alapuló mezőgazdasági- és élelmiszerrendszerek jöjjenek létre. Ebben a legelő állatoknak, a legeltetéses állattartásnak kiemelkedő szerepe van, mivel egyszerre járulnak hozzá az élelmezéshez, hazánk különleges gyepi élővilágának megőrzéséhez, ráadásul a keletkező trágya a növénytermesztésben is felhasználható, csökkentve ezzel a környezetkárosító műtrágyaigényt. A kérődzők képesek emberi fogyasztásra alkalmatlan forrásokat, konkrétan füvet és más növényeket tápanyagdús emberi élelemmé alakítani, ezzel az élelmiszerbiztonságot is javítják.
Számos további lehetőség van arra, hogy az állattartást agroökológiai alapokra helyezzük. Például:
- A szemestakarmányt is igénylő állatok (sertés, baromfi) esetében a mezőgazdasági, élelmiszeripari melléktermékek és ételmaradékok takarmánycélú felhasználásának erősítése segíthetné a takarmányimport csökkentését és a fenntarthatóbbá alakulást.
- Az extenzív, félextenzív halastavi gazdálkodás az állatitermék-fogyasztásunk fontos részét képezhetné. Ezek a rendszerek kiemelkedően fontos vizes élőhelyek a lecsapolt, kiszárított magyar tájban.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fenntarthatóbb élelmezéshez jelentősen csökkentenünk kell az állatitermék-fogyasztásunkat. Jóval kevesebb, de sokkal jobb minőségű, és az állatjólét szempontjából is sokkal jobb állati terméket kellene ennünk.
Hogy nézhetne ki tehát egy társadalmi és ökológiai szempontból előnyös élelmezés Magyarországon?
Magyarország mezőgazdaságának az alábbi tulajdonságokkal kellene rendelkeznie:
- Szuverén – a mai nagyüzemi mezőgazdaság és általában a hazai élelmezés vészesen függ más országok gazdaságától, az állati takarmány importja különösen problémás (pl. a dél-amerikai génmódosított szója importja). Az, hogy ritkaságszámba megy a magyar lencse és lassan a magyar bab is a boltok polcain (Kanadából és Etiópiából utaztatják inkább), mutatja ennek a jelentőségét. Magyarország érdekeit a lokalizált, több lábon álló, sokféle élelmiszert hazai forrásokból biztosító mezőgazdaság szolgálná. Mindez az élelmiszerárak felett is sokkal nagyobb, valódi kontrollt jelentene.
- Ökológiai elvekre épül, tájba illeszkedik – kevés importtal működő, reziliens rendszer akkor jöhet létre, ha az élelemtermelés illeszkedik a táji adottságokhoz, és ökológiai elveket alkalmaz, mint: a talaj éltetése, a körforgások biztosítása, az állattartás és a növénytermesztés erős összekapcsolása, sokféleség a termesztett élőlények terén. Erről szól az ökológiai mezőgazdaság.
- A sokféleségre alapozás segíti a kockázatok csökkentését. Ide tartozik nemcsak az élőlények sokfélesége és a táji sokszínűség, hanem maguk a termelési módszerek, az ellátási láncok sokfélesége is.
- A hazánkra jellemző agrársivatagok – egy-két növényfaj óriási területeken, nagy kiterjedésű csupasz talajfelszínek, ameddig a szem ellát – gyorsan és nagymértékben javíthatók lennének a mezsgyék, fasorok, erdősávok, bokrosok létrehozásával és megőrzésével. Ez egyszerre mérsékli a porviharokat (eróziót) és élőhelyet nyújt többek között a beporzóknak. Egyúttal az EU természet-helyreállítási rendeletében foglaltak teljesítését is segítené ez a változtatás.
- A tájba illő állattartás fontos résztvevői a hagyományos magyar fajták, mint a magyar szürkemarha, a rackajuh, a cigája és társaik. Társadalmi és ökológiai szempontból is fontos lenne a tartott állatok sokféleségének növelése, ez segíti az egyre gyakrabban felbukkanó, az állattartást súlyosan érintő járványok elleni védekezést is.
A kérdés nem az, hogy hogyan tudunk minél kisebb környezeti hatással minél több hússzerűséget előállítani. Sokkal inkább az, hogy hogy tudunk elegendő, jó minőségű, helyi élelmiszert biztosítani, az élővilágot megőrizve, sőt, gyarapítva.
