„Valójában ez a közmeghallgatás csak színjáték, amelyben nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő időben és nem a megfelelő kérdéseket tárgyalják. Valódi vitára lenne szükség, így viszont csak kész helyzet elé akarják állítani az országot: azt üzenve ezzel, hogy Paks 2 megépül bármi áron, és nincs választás” – emelte ki Mező János, a Greenpeace energiakampány-felelőse.
Paks 2-ről nem lehet érdemi szakmai és társadalmi vitát folytatni a szükséges beruházások háttérszámításainak, a környezetvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi hatásainak ismerete nélkül. A Greenpeace több komoly aggályt is megfogalmazott a közmeghallgatás kapcsán. „Bár a telephely-engedélyezés ezzel a közmeghallgatással lényegében elkezdődött, alapvető információk hiányoznak az építendő erőművel kapcsolatosan: Magyarország nem tudja, mit vesz, mit épít, és pontosan mennyiért” – tette hozzá Mező János.
A közmeghallgatáson a Greenpeace munkatársai és más megjelentek a fentiek ellenére magát a gigaberuházást illetően is számos fontos kérdést megfogalmaztak, amelyekre azonban nem kaptak egyértelmű választ. „Mikor kívánják nyilvánosságra hozni a döntéseket megalapozó háttértanulmányokat? Milyen járulékos beruházásokra lesz szükség a Dunán és a biztonságos hűtővíz-ellátással kapcsolatosan? Milyen modellekkel elemzik az extrém időjárási körülmények veszélyeit, a klímaváltozás potenciális hatásait?” – sorolta a kérdéseket Mező János.
Kérdések tehát vannak, de megnyugtató válasz egy sincs. Paks 2 tehát marad, ami volt: aggasztó szellemkép Magyarország felett.
További háttérinformációk itt.
Jegyzetek
[1] Lásd a Medián 2014. februári közvélemény-kutatását: http://median.hu/object.57f2f4fe-d1cd-4a70-9496-3b4de41e3126.ivy