A hatóságok által megfogalmazott követelmények sok esetben nem számonkérhetőek. Kirívó hiányossága az engedélynek, hogy Paks II leszerelésére, leállítására, felhagyására vonatkozóan nincsenek egyértelmű előírások. Továbbá nem tisztázottak a kérelmező feladatai a radioaktív kibocsátásra vonatkozóan se. [2] A közigazgatási joggyakorlat szerint pedig nem megengedett a határozatokban az ilyen bizonytalan megfogalmazás.
„Elfogadhatatlan, hogy a hatásvizsgálatból teljes mértékben hiányzik egy olyan elemzés, amellyel megelőzhetőek lennének az emberi hibára és a szándékos károkozásra – például a terrorizmusra, szabotázsra, háborús cselekményekre – visszavezethető súlyos balesetek. Fukusima és Csernobil tragédiája pedig már bebizonyította: súlyos, előre nem látható balesetek igenis történhetnek” – mondta Bozsó Brigitta, a Greenpeace Magyarország energiakampány-felelőse.
Téves továbbá a hatástanulmányban szereplő Natura 2000-hatásbecslés. [3] A Duna egész szakasza Natura 2000-terület, amivel a kibővített erőmű közvetlen kapcsolatban lenne. A KHT semmilyen biztosítékot nem ad arra, hogy Paks II kibocsátott hűtővize nem fogja a megengedett korlát fölé melegíteni a Dunát. Ha ez megtörténne, az visszafordíthatatlan ökológiai változásokat okozna az ország ívó- és öntözővízkészletét adó, védett folyó életében. A Duna hőterhelése emellett sérti a Víz Keretirányelvben és a vízgyűjtő gazdálkodási tervekben előírt kötelezettséget is.
„Az atomerőműből származó radioaktív és nukleáris hulladék végleges kezelése környezeti szempontból kulcsfontosságú. Paks II mégis úgy kapta meg a környezeti engedélyt, hogy nem tudni, mi lesz az erősen sugárzó kiégett fűtőelemek sorsa. [4] [5] Erre még mindig nincs kidolgozott koncepció, annak ellenére, hogy utóbbit nemzetközi kötelezettség is előírja [6]” – mondta Koritár Zsuzsanna, az Energiaklub energiapolitikai szakértője.
A Greenpeace és az Energiaklub úgy látja, Paks II környezetvédelmi engedélyét felelőtlenség volt kiadnia a hatóságoknak. Az atomerőmű bővítése teljesen feleslegessé válna, ha a kormány elkezdené fejleszteni a biztonságos, tiszta és versenyképes megújuló energiaforrások hálózatát, mely Magyarország orosz energiafüggőségét is csökkenteni tudná.
Jegyzetek:
[1] Paks II környezeti hatástanulmánya:
http://oracle.barko.hu/kofo/755.zip
A környezeti hatásvizsgálati eljárás, a környezetvédelmi engedély és a kapcsolódó dokumentumok: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/baranya/hirdetmenyek/kornyezetvedelmi-es-termeszetvedelmi-foosztaly-hatosagi-kozlemenyei/a-mvm-paks-ii-atomeromu-fejleszto-zrt-altal-a-paksi-atomeromu-paks-8803-15-hrsz-u-telephelyen-tervezett-uj-atomeromuvi-blokkok-letesitesevel-kapcsolatos-kornyezeti-hatasvizsgalati-eljaras
[2] „Indokolatlan, nem várt vagy nem ellenőrzött radioaktív kibocsátásokat megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel meg kell előzni.” Lásd Környezetvédelmi engedély 12. o. 1.2.31.: https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/paks-78-140_201609290815.pdf
[3] „Az új blokkok létesítésének területe közvetlenül nem érint Natura 2000 területet.” Lásd Környezetvédelmi engedély 68. o.: https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/paks-78-140_201609290815.pdf
[4] „Gondoskodni kell a tevékenység végzése során keletkező kiégett fűtőelemek kezeléséről, környezetszennyezést kizáró módon történő biztonságos tárolásáról (pihentetés, átmeneti tárolás) és végleges elhelyezéséről (ártalmatlanításáról)” – lásd Környezetvédelmi engedély 11. o. 1.2.25.: https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/paks-78-140_201609290815.pdf
[5] „Amennyiben a kiégett fűtőelemek további kezelése tervezett (pl. reprocesszálás), úgy az abból származó radioaktív hulladékok környezetszennyezést kizáró módon történő biztonságos tárolásáról és végleges elhelyezéséről gondoskodni kell.” Lásd Környezetvédelmi enegedély 11. o. 1.2.27.: https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/paks-78-140_201609290815.pdf
[6] Az Európai Unió Tanácsának 2011/70/Euratom-irányelve http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32011L0070&from=HU
Korábbi sajtóközleményeink a témában:
-
Paks II környezetvédelmi engedélyezésének felfüggesztését kéri a Greenpeace
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Paks-II-kornyezetvedelmi-engedelyezesenek-felfuggeszteset-keri-a-Greenpeace/ -
A Greenpeace értékelése Paks II környezeti hatástanulmányáról
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/hirek/publikaciok/A-Greenpeace-ertekelese-Paks-II-kornyezeti-hatastanulmanyarol/ -
A Greenpeace részvétele a paksi közmeghallgatásról
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Kozelhallgatas-Pakson/