A Greenpeace szerint elfogadhatatlan és szabálytalan módon került akkumulátorgyártáshoz is használt magzatkárosító NMP-oldószer – a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. válaszlevele alapján – a gödi Samsung üzem által is használt városi kommunális szennyvízcsatornába. A Greenpeace még februárban vett mintákat a Samsung-üzem mellett, a „Bócsai körforgalomnál” lévő termőföldre nagy mennyiségben kifolyó vízből, amelyben NMP-oldószer jelenlétét mutatták ki a vizsgálatok. Akkor még nem volt ismert, hogy kommunális vagy ipari szennyvíz került-e ki a környezetbe. A Greenpeace országos petíciót indított a hazai akkumulátor-iparági üzemek szigorú szabályozásáért.
Kiderült, hogy reprodukciót károsító oldószerrel szennyezett kommunális víz ömlött ki a gödi földekre a Samsung-gyár mellett, a „Bócsai körforgalomnál” februárban. A Greenpeace-t február 21-én a gyár melletti szennyvíz kiömléshez riasztotta a Göd-ÉRT Egyesület, ahol a zöldszervezet mintákat vett az üzem melletti termőföldre nagy mennyiségben kifolyó vízből. A minták laboratóriumi vizsgálata jelentős, 200 mikrogramm/liter mennyiségű NMP-oldószer jelenlétét mutatta ki [1].
A Greenpeace az eset kapcsán adatigényléssel fordult a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-hez, a katasztrófavédelemhez, a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, illetve Göd Város Önkormányzatához. A hatóságoktól érdemi válasz mindezidáig nem érkezett, a DMRV Zrt. viszont az adatigénylésre az alábbi információt küldte a zöldszervezetnek:
„2024. február 21-én a Csomád, Göd-Újtelep településrész és a Samsung SDI Magyarország Zrt. gödi gyárának szociális szennyvizét szállító gödi közüzemi szennyvízelvezető hálózaton, a hálózatba került lakossági eredetű csatornaidegen anyagok által okozott dugulás következett be. A dugulás következtében városi-kommunális eredetű szennyvíz lépett ki felszínre a Göd, „Bócsai körforgalomnál”, amely a körforgalom mellett elhelyezkedő szántó területre is kijutott. A kérdéses esemény során csőtörés nem történt.”
A DMRV teljes válaszlevele itt olvasható [2].
A gödi Samsung SDI gyár, a bírósági döntés következtében jelenleg nem hatályos környezethasználati engedélye [3] kategorikusan tiltja, hogy a kommunális szennyvízbe toxikus anyagok kerüljenek, illetve technológiai szennyvíz sem kerülhet bele [4].
Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője kijelentette: „Elfogadhatatlan, hogy a Samsung által is használt kommunális csatornába akkumulátorgyártáshoz használt magzatkárosító mérgek jutottak. Követeljük, hogy a hatóság vizsgálja ki ezt az esetet, legyen jogi következménye a szennyezésnek, indítsanak vizsgálatot, hogy továbbra is fennáll-e ez a szennyezés, és tegyenek azonnali lépéseket, hogy a jövőben ne történhessen meg hasonló szabálytalan kibocsátás. Követeljük továbbá, hogy a környezetvédelmi hatóság szerezzen érvényt a bíróság döntésének, és hatályos környezethasználati engedély hiányában azonnal állítsák le az akkumulátorgyár működését, különösen hogy a Greenpeace mérései alapján feltételezhető, hogy az üzem már eleve nem tartotta az engedélyben előírtakat.”
Ez már a sokadik alkalom, hogy Gödön az emberi egészségre rendkívül veszélyes méreg kerül ki a környezetbe. Korábban ismertté vált – és nem lett kivizsgálva –, hogy a gödi kutak vizében tűnt fel NMP, illetve hogy 2021-ben több mint 80 tonnányi NMP került az üzemből a levegőbe. Emellett a hazánkban működő akkumulátorüzemekben sorozatban történnek balesetek. Láthatóan a cégek nem tudják úgy üzemeltetni ezeket a gyárakat, hogy ne mérgezzenek, a gyenge hatósági intézkedéseknek pedig nincs visszatartó ereje. A Greenpeace ezért országos petíciót [5] indított, amelyben azt követeli a kormánytól, hogy:
- A hatóságok szigorú és hatékony fellépéssel garantálják a hazánkban működő akkumulátoripari létesítmények szennyezésmentes működését.
- Készüljön stratégiai környezeti vizsgálat, amely megmutatja az akkumulátor-iparági üzemek környezetre gyakorolt hatásait.
- Amíg ezek a feltételek nem teljesülnek, addig ne engedélyezzenek hazánkban újabb akkumulátoripari létesítményeket, ne bővítsék a jelenlegieket.
Írd alá a petíciót, védjük meg Magyarországot az akkumulátorüzemek szennyezésétől és átgondolatlan terjeszkedésétől!
AláíromJegyzetek:
[1] A Greenpeace korábbi sajtóközleménye a témában:
https://www.greenpeace.org/hungary/sajtokozlemeny/10986/magzatkarosito-oldoszert-talalt-a-greenpeace-a-samsung-gyar-mellett-kiomlo-szennyvizben/
[2] A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Greenpeace Magyarország számára megküldött válaszlevele:
https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2024/05/463f37b3-gphu_god_dmrv_valasz_240419v2_redacted.pdf
[3] A Göd-ÉRT Egyesület által indított közigazgatási perben a bírósági döntés értelmében jelenleg nem hatályos a Samsung gödi akkumulátorgyárának környezethasználati engedélye: https://atlatszo.hu/orszagszerte/2024/05/02/a-birosag-hatalyon-kivul-helyezte-a-kornyezethasznalati-engedelyet-le-kellene-allitani-a-godi-samsung-gyarat/
[4] A gödi Samsung-gyár jelenleg nem hatályos környezethasználati engedélye ebben a cikkben érhető el:
https://atlatszo.hu/orszagszerte/2024/01/22/pert-inditottak-godi-civilek-a-zajszennyezo-akku-gyar-kornyezethasznalati-engedelye-ellen/
[5] A Greenpeace petíciója a hazai akkumulátor-iparági üzemek szigorú szabályozásáért:
https://greenpeace.hu/akkuszennyezes