A ma megszületett két ítélet elutasította az új nyertesek birtokvédelmi kérelmét
A mai elsőfokú bírósági ítélet kimondta, hogy jelenleg egyedül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a régi bérlő (Kishantos) között van jogviszony; hogy a 2013. november 4-én kelt átadás-átvételi jegyzőkönyv teljesen szabálytalan volt; illetve hogy nincs helye az „új nyertesek” önkényeskedésének.
„Ez a mai döntés megerősítette a jogállamba vetett hitünket. A mai két ítélet egyelőre csak részeredmény, de mindenképpen a Kishantosi Nonprofit Kft. számára ad megnyugvást, biztatást és alátámasztja az eddigi érvelését. A döntés alapján vitathatatlan, hogy a biovetés húsvét előtti elpusztítása egyértelműen törvénytelen önbíráskodás volt” – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse.
Háttérinformáció:
Mint ismeretes, a Kishantosi Nonprofit Kft. 2013. november 4-én nem adta vissza az általa bérelt földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) részére, mivel követelései vannak a 21 éve vegyszermentesen kezelt földek értéknövekedésével és több, a pályázattal kapcsolatos eljárási hibával összefüggésben.
Bár a Kishantosi Nonprofit Kft. nem adta vissza a földeket, az NFA ezt semmibe véve mégis továbbadta a területeket az „új bérlőknek”, a helyszínen aláíratva velük a megállapodást. A felemás birtokba adási-birtokba vételi eljárást követően ténylegesen továbbra is a Kishantosi Nonprofit Kft. maradt birtokban.
További információ:
Rodics Katalin
regionális kampányfelelős
+36 20 479 1916
Sajtókapcsolat:
Schmidt Hajnalka
+36 20 525 3500