„Magyarországon nem fordult elő méhpusztulás a neonikotinoid tartalmú csávázószerek használatakor, ezt alátámasztják az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vizsgálatai” – magyarázta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium azt a döntést, hogy miért nem támogatta az Európai Bizottság nemzetközi tanulmányokra és tapasztalatokra támaszkodó tilalmi javaslatát.
Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértőjének álláspontja szerint: “A mai napig nem voltak olyan átfogó vizsgálatok Magyarországon, melyek cáfolták az uniós tilalom alapját jelentő vizsgálatok hazai érvényességét. Szintén nem vizsgálták a szóban forgó vegyszerek halálos dózis alatti hatását, a légzési zavarok, romló immunrendszer és memóriazavar méhpusztulásban betöltött szerepét.”
Tömöri Balázs kampányfelelős elmondta: „A Greenpeace szerint minden okunk megvan azt gondolni, hogy a neonikotinodok itthon is ugyanúgy hatnak a méhekre, mint a világon bárhol, ezért az elővigyázatosság elve alapján korlátozni kell e szerek használatát. A méhek és más beporzók védelme sokkal fontosabb ügy annál, minthogy minden egyes ország tudományos eredményeit úgy várjuk meg, hogy közben forgalomban vannak a veszélyes szerek. Ez az időhúzás kizárólag az érintett két agrárvegyipari óriáscégnek jó.
A Greenpeace felhívja a figyelmet arra is, hogy a Minisztérium a döntéshez a szabadföldi kutatásokat hiányolta, amelyek közül több is szerepel a tilalom alapját adó EFSA dokumentációkban.
A tét hatalmas, hiszen a beporzóknak köszönhetünk minden harmadik falat ételt, a mezőgazdaságban végzett „munkájuk” gazdasági értéke pedig uniós szinten a legújabb kutatások szerint évente 22 milliárd euróra becsülhető. Ráadásul a neonikotinoid csávázószerek használatát már betiltó országokban elmaradt az az agrárválság, amit a leginkább érintett agrár-vegyipari óriáscégek vizionáltak. Olaszországban, ahol szintén a hazánkban jellemző kártevők ellen kell védekezniük a gazdáknak, az évek óta létező tilalmat a pozitív eredmények után éppen ez év elején hosszabbították meg. A nemzeti szintű tilalmat korábban már bevezető Szlovénia és Franciaország is támogatta az uniós szintű korlátozást.
http://greenpeace.org/hungary/PageFiles/504145/zoldot13_af_mehek.pdf