A Greenpeace 7 pontos megoldási javaslata a világ élelmezési válságára

Budapest, 2015. október 14. – Egyértelmű az összefüggés az egyes növényvédő szereknek való kitettség és bizonyos rákfajták, vagy olyan súlyos betegségek között, mint például az Alzheimer- és a Parkinson-kór, mutat rá a Greenpeace új jelentése. Gazdák milliói számára óriási egészségügyi kockázatot jelent e szerek folyamatos használata, hiszen ők és családjaik vannak leginkább kitéve az ipari mezőgazdaság mérgeinek. A legfrissebb kutatási eredmények alapján a Greenpeace ökológiai gazdálkodásról szóló 7 alapelve megoldási javaslatot tesz a világ élelmezési válságára.

Egyedülálló elemzést jelentetett meg az exeteri egyetemen működő Greenpeace Kutatólaboratórium, amely a növényvédő szerek egészségügyi hatásairól szóló legfrissebb kutatások eredményeit tekinti át. „A növényvédő szerek hatásai az emberi egészségre” című tanulmány egyértelművé teszi, hogy az Európa-szerte használt vegyszerek alkalmazása és fogyasztása súlyos mértékben felelős azokért az egészségügyi problémákért, amelyek egyre növekvő számban jelentkeznek a gazdálkodók, az üvegházakban dolgozók és családjaik körében.

Bizonyítékok vannak például arra, hogy egyes növényvédő szerek növelik a rák előfordulását. Ugyancsak nagy valószínűséggel állítható, hogy bizonyos peszticidek (például a szintetikus piretroidok) károsítják az immun- és a hormonrendszert, és az asztma kialakulásában is fontos súlyosbító tényzőként szerepelnek. Az idegmérgeknek, mint amilyenek például a szervesfoszfát tartalmú peszticidek, a piretroidok vagy a neonikotinoidok, még nagyon alacsony koncentráció esetén is hosszan tartó káros egészségügyi hatásai lehetnek, mutat rá a tanulmány.

„Szégyen, hogy pont a gazdák, akik megtermelik az ételünket, szenvednek leginkább az ipari mezőgazdasági mérgeitől. Ez a tanulmány világosan bebizonyítja, hogy a peszticidek sosem tekinthetők »biztonságosaknak«, mint ahogy azt az ipari mezőgazdaság állítja” – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace regionális agrárkampány-felelőse.

A jelentés alapján az is egyértelmű, hogy nincs más megoldás, mint mielőbb átállni az ökológiai gazdálkodásra. Csak így védhetjük meg gazdálkodók millióinak egészségét, és biztosíthatunk egészséges környezetetet és táplálékot mindannyiunk számára. Erről szól második, az „Ökológiai gazdálkodás: egy emberközpontú élelmezési rendszer hét alapelve” című Greenpeace-kiadvány, amely bemutatja, hogy mit jelent az ökológiai gazdálkodás, s hogyan lehet azt összefoglalni hét olyan átfogó, egymástól kölcsönösen függő alapelvben, melyek egyre növekvő számú tudományos agrárökológiai tényen nyugszanak.

Az ökológiai gazdálkodás:

  • a korszerű tudományt és az újításokat ötvözi a természet és a biológiai sokszínűség tiszteletével,
  • egészséges gazdálkodást és egészséges élelmiszert biztosít,
  • védi a talajt, a vizet és az éghajlatot,
  • nem szennyezi a környezetet vegyszerekkel,
  • nem használ géntechnológiával előállított haszonnövényeket,

és felfogásának központjában a fogyasztók és a termelők állnak, nem pedig azok a nagyvállalatok, amelyek fennhatósága alá élelmiszereink jelenleg tartoznak.

A gazdálkodásnak ezt a módját egy új, szélesebb körű ökológiai élelmezési rendszer kulcsfontosságú – ám semmi esetre sem egyedüli – összetevőjének tartjuk. Elválaszthatatlanul hozzátartozik az élelmiszerpazarlás kérdése, az emberek egészsége és az emberi jogok, a források elosztásának igazságossága, illetve az élelmiszertermelés és -fogyasztás sok egyéb eleme.

Szerencsére az utóbbi néhány évtizedben jelentős előrelépés történt. Egyre népszerűbb a biogazdálkodás, elindult a helyi termékek mozgalma, és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése is napirenden van. Meggyőződésünk, hogy eljött a továbblépés ideje.

Kiadványaink letölthetők az alábbi linkekről::
A növényvédő szerek hatásai az emberi egészségre: https://storage.googleapis.com/planet4-hungary-stateless/2018/10/a6591557-a6591557-novenyvedo_szerek_hatasai.pdf

Ökológiai gazdálkodás: egy emberközpontú élelmezési rendszer hét alapelve:
https://storage.googleapis.com/planet4-hungary-stateless/2018/10/a6591557-a6591557-novenyvedo_szerek_hatasai.pdf
 
Fotóink szabadon felhasználhatóak:
https://www.flickr.com/photos/greenpeacehu/albums/72157659777363832