Áder János köztársasági elnök fenntartás nélkül átengedte a Paksi paktumot

Sajtóközlemény - 2014-02-10
Budapest 2014. február 10. – Áder János a mai napon aláírta a paksi bővítésről szóló törvényjavaslatot, mellyel egy környezetvédelmi és gazdasági szempontból is rossz döntést szentesített. Ez nem jelenti azt, hogy az erőmű fel is épülhet. A Greenpeace álláspontja szerint csak az a kérdés, hogy mikor sikerül megállítani a beruházást, és végül mennyire fizet rá az ország a tévedésre.

A döntést és a törvény megalkotását a nyílt kommunikáció és társadalmi, szakmai vita helyett teljes titkolózás és átveréscunami előzte meg. Hiányoznak azok a finanszírozásra vonatkozó részletek, melyek alapján megmondható, hogy a magyar lakosságra milyen terhet ró majd ez a beruházás. Azt is tudjuk, hogy a nukleáris forgatókönyv kidolgozására sok milliárd forintot elköltött az állam, miközben az alternatívákat, a megújulókban rejlő lehetőségeket alig kutatták.

A Greenpeace ismét felhívja a figyelmet arra, hogy Paks 2 szükségtelenül terheli meg a lakosságot egy óriási - államadósság növelő - hitel törlesztésével, valamint a környezetvédelmi és biztonsági aggályokra sem kaptunk válaszokat.

Egy atomerőmű beruházást nem lehet erőből - gazdasági, energetikai, környezetvédelmi és társadalmi szempontok alapos vizsgálata nélkül - végigfuttatni. Számos példa bizonyítja, hogy atomerőmű projektek buktak meg, miután kiderültek az igazi részletek és a társadalmi kockázatok. Elég a bulgáriai 2012-ben leállított, szintén orosz építésű belenei atomerőműre utalnunk, ahol még mindig euró milliárdokról folyik a pereskedés a két fél közt. Ausztriában Zwentendorfban a már szinte kulcsrakész erőmű sem indult el. Az angliai Hinkley Point-nál tervezett beruházást pedig az Európai Bizottság versenyjogi szempontból kifogásolja, így nem valószínű, hogy az aláírt szerződés ellenére elindulhat az építkezés. Egészen biztos, hogy tiltott állami támogatás ügyében a hazai projektet is szigorúan vizsgálja majd az EU.

Köszönjük annak a tízezres számú felelős állampolgárnak, akik támogatták a civil koalíciót, és megfogalmazták komoly fenntartásaikat az atomerőmű bővítésével kapcsolatban. Egy döntés most megszületett, de a harc még messze nem dőlt el. Az igazi munka és a társadalmi vita csak most kezdődik. Meg fogjuk mutatni, hogy nem lehet a lakosság akarata ellenére felépíteni az erőművet, a Greenpeace olcsó és tiszta energiát akar biztosítani mindenki számára.


Sajtókapcsolat:
Schmidt Hajnalka

06 20 525 3500

További információ:
Bozsó Brigitta
klíma- és energiakampány-felelős

06 20 479 2009

Kategóriák
Címkék