Illegális a Mohi atomerőmű építése

Sajtóközlemény - szeptember 13, 2013
Helyt adott a szlovákiai Legfelsőbb Bíróság a Greenpeace keresetének és törölte a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának befejezésére négy évvel korábban kiadott engedélyt,. A bíróság kimondja, hogy újra kell kezdeni az engedélyeztetési folyamatot, mivel abba eredetileg nem vonták be az érintetteket. Az erőmű építése már korábban is sok botrányt váltott ki, a szomszédos Ausztria és Tatabánya is bekapcsolódott a vitába. A szlovák kormányfő 2010-ben bocsánatkérésre kényszerült Ausztriával szemben. Az építési engedélyen kívül a szlovák bíróság a környezeti hatásvizsgálati dokumentációt is törvényellenesnek nyilvánította, és arra kötelezte az építtetőt, hogy új hatásvizsgálati eljárást indítson.

A mostani ítélet egybecseng a nemzetközi Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottságának korábbi elmarasztaló döntésével is. Az Egyezmény bizottsága 2011-ben ugyanis szintén azt állapította meg, hogy az engedélyeztetési és hatásvizsgálati folyamat ütközik a nemzetközi jogszabályokkal és elégtelen a nyilvánosság kizárása miatt. A döntés alapján egyértelmű, hogy a 2009-ben kiadott engedély törvénysértő, s a nemzetközi szerződésekkel is ellentétben áll, így az építkezést le kell állítani. Fellebbezési lehetőség nincsen, érvényes engedély hiányában a szlovák atomenergia felügyeletnek kellene lépnie. Az elméletileg független hatóság azonban úgy döntött, hogy - közérdekre hivatkozva - az építkezés folytatható. A döntés jogilag és erkölcsileg is kérdéses, mivel nyilvánvaló, hogy az atomerőmű engedély nélküli erőltetett építése valójában nem a köz, hanem az építtető vállalatok (SE/ENEL) érdeke. A felügyelő hatóság már korábban is megpróbálta figyelmen kívül hagyni a Greenpeace és más szervezetek jogos aggályait, amiknek most a bíróság helyt adott. A Greenpeace további lépéseket fontol az ügyben.

További információ:
Bozsó Brigitta, kampányfelelős, Greenpeace Magyarország: , 06 20 479 2009
Juraj Rizman, igazgató, Greenpeace Szlovákia:

Címkék