Szennyezett területek, időzített vegyi bombák Magyarországon
A most publikált Mérgezett örökségünk-jelentés összesen 15 szennyezett területet mutat be. [3] Vannak közöttük olyan ügyek, amelyekre a Greenpeace korábban már felhívta a közvélemény figyelmét, de számos, eddig kevesebb nyilvánosságot kapott ügy is előkerül. Ilyen például Balassagyarmat, ahol a határérték 460-szorosában találhatóak rákkeltő anyagok a talajvízben. A heves megyei Berva-völgyben több ezer négyzetméteren szennyezett a talajvíz szénhidrogénekkel. Törökbálinton, a volt mechanikai művek környékén nehézfémek, régi oldószerek mérgezik a talajt és a talajvizet. Kunszentmártonban, a katasztrofális állapotban lévő szőrmegyár környékén a határérték több százszorosában mérhető krómszennyezés. A Békéscsaba melletti Fényes tanyán mérgező, rákkeltő, klórozott oldószerek szennyezik a talajvizet. Soroksáron rákkeltő dioxinok vannak a határérték több százszorosában kiürített lakóházak alatt, családi házas övezetben.
Egyes szennyezett területekről már elszállították a méreggel teli hordókat, mint a Hortobágy melletti balmazújvárosi tározóból vagy a budapesti Illatos úti volt BVM telephelyéről, ám utóbbi helyszínen a kármentesítés továbbra is hátra van. Más esetekben, például Kiskunhalason, a lakott terület határában folyamatosan szivárognak a veszélyes anyagok a több mint 1000 tonnányi sérült hordóból a talajba. A hatóságok eszköztelensége miatt a kezdeti pár százmillió forintos kárhoz képest a végén sokszor akár milliárdos kármentesítésre is szükség van. A gyakran évek alatt kialakult környezeti kárt nem tudják megszüntetni, hacsak magasabb állami szinten nem születik döntés a szennyezés felszámolásáról.
A Greenpeace ezért azonnali cselekvést sürget:
- A történelmi, régről ránk maradt szennyezéseket és az évek óta elhagyatottan, gazdátlanul álló veszélyeshulladék-lerakókat, szennyezéseket állami program keretében kell felszámolni. Reménytelen az eltűnt és csődbe ment cégek cselekvésére várni. Ilyenkor bűn hagyni, hogy tovább terjedjenek a szennyező anyagok és nőjön a környezeti kár, valamint a mentesítés jövőbeni költsége. A kormány 2016 őszén bejelentette, hogy 25,9 milliárd forintot fordít kármentesítésekre. Ez sok, régóta álló ügyben előrelépést jelenthet, de az ügyek nagy számát tekintve ennek többszörösére van szükség.
- Ott, ahol még elérhetőek a felelősök, szigorúan be kell hajtani rajtuk utólagosan a költségeket.
- Olyan pénzügyi garanciákat kell beépíteni a veszélyes anyagokkal kapcsolatos tevékenységek engedélyezésébe, amelyek biztosítják, hogy a szennyező akkor is fedezni tudja a környezeti kár elhárításának költségét, ha csődbe megy, vagy baleset történik. Ha egy cég pénzügyileg is felelős az általa okozott károkért, az arra ösztönzi, hogy biztonságosabb technológiákat alkalmazzon, minimalizálja a veszélyes anyagok használatát, és gondosan ügyeljen a szennyezések elkerülésére.
A Mérgezett örökségünk kiadvány nyomtatott verzióját kiegészíti egy folyamatosan frissülő online gyűjtemény. Ez tartalmazza a hivatalos dokumentumokat, a vizsgálati jegyzőkönyveket és az egyes szennyezésekről rendelkezésre álló háttérinformációkat is. 2017-ben jön a jelentés második kötete, további, eddig fel nem tárt ügyekkel.
„A jelenlegi jogszabályok nem képesek megakadályozni a lakosság egészségére és a környezetre kockázatot jelentő szennyezéseket. Azt követeljük, hogy minél hamarabb kármentesítsék a területeket, és alakítsák át a hazai jogszabályi környezetet »a szennyező fizet-elv« érvényesítésével” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.
Jegyzetek:
[1] Mérgezett örökségünk jelentés rövidített összefoglalója (PDF): http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/744059/Mergezett_oroksegunk_rovid.pdf
[2] Mérgezett örökségünk jelentés digitális verziója: greenpeace.hu/mergezett-oroksegunk
[3] A bemutatott területek és szennyezések: Fényes tanya • Budapesti Vegyiművek, Illatos út • Hortobágy • Kiskunhalas • Kunszentmárton • Óbudai Gázgyár • Sajóbábony • Soroksár • A gyömrői PEVDI • Cséry-telep • Felsőtárkány • Balassagyarmat • Almásfüzitő • Naplás-bányák • Törökbálint
Térkép: https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=1AvG_AVwqA2yFKtFCpjW0riw_kTM&ll=47.229002664834894%2C19.534727566968172&z=8
Fotók:
- A sajtóeseményről: https://www.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157677759182565 (elérhető 13 órától)
- A Mérgezett örökségünk jelentésben bemutatott ügyekről: https://www.flickr.com/photos/greenpeacehu/collections/72157673377318643/