Ha felteszik a kérdést, hogy hol él a legtöbb növényfaj a világon, sokan az esőerdőkre gondolnak. Ha az a kérdés, hogy kik éltetnek minket, sokan a fákat említik. Fát ültetnek, akik tenni szeretnének valami jót; és sokan a faültetés hiányát kérik számon azokon, akik rendszerszintű változást sürgetnek. A fák kerülnek szóba, ha szénmegkötésről van szó, és az erdőirtás a nagybetűs környezeti főbűn. Pedig a gyepek is ugyanennyire fontosak.
Csak fű?
Először is szögezzük le, hogy a golfpálya stílusú rövidre nyírt pázsitnak semmi köze egy természetközeli, változatos gyephez, hiába szokás gyepként is emlegetni. Az igazi gyepek fűfélék által uralt, de messze nem csak általuk belakott élőhelyek: a nyári virágtenger kamillával és vad orchideákkal, a tücskök, szöcskék és sáskák, a színes nappali lepkék tömege, a nagytestű legelő állatok mind a gyepekhez tartoznak. Gyepekben él számos faj azok közül, amelyek társaságára igazán büszkék lehetünk: bennszülött fajok és alfajok, melyek az egész világon csak nálunk, a Kárpát-medencében fordulnak elő. Ilyen a magyarföldi husáng, a magyar gurgolya, a csíkos szöcskeegér, a budai imola, a rákosi vipera, a budai szakállasmoly, a magyar tarsza, és még sorolhatnánk.
A gyepek hihetetlenül gazdagok. Olyannyira, hogy kis térléptékben, 10-100 négyzetmétert vizsgálva a hegyi kaszálórétek adnak otthont a világon a legtöbb növényfajnak! E téren gazdagabbak az esőerdőknél is. És nem elírás: a kaszálórétek vezetnek, amelyeken régóta zajló, de mértékletes emberi tevékenység zajlik (ami nem is hasonlítható az ipari mezőgazdasághoz).
Alulértékelt gyepek
Az erdőirtásról él a közvéleményben, hogy környezeti főbűn, a gyepek azonban „üres” területek sokak szemében. Itt az erdőtelepítés és talán még a napelempark építése is „zöld fejlesztésnek” tűnik sokaknak, pedig valójában rombolás; a gyepek beszántásáról, beépítéséről nem is beszélve. A gyepek alulértékelését részben az okozhatja, hogy az általános iskolában megtanuljuk, hogy nálunk, Magyarországon az erdő a jellemző zárótársulás (eszerint minden élőhely erdővé válik előbb-utóbb). Így sokan kevésbé természetesnek tartják őket az erdőknél. Pedig a nagytestű legelő állatok (bölények és társaik), a bizonyos térségekben kevés csapadék, vagy épp a tűz, melyek fontos formálói a gyepeknek, ugyanolyan természetesek, mint az erdőket is éltető eső. A bokorerdők (sovány talajon, sziklás helyeken ritkásan növő, alacsony fák és velük mozaikoló gyepek) nagyobb tisztásai, a löszgyepek, a szikes puszták és a homokpuszták valódi ősgyepeket őriznek.
Az ember, mint jótékony résztvevő
Amellett is érvelhetünk azonban, hogy a hosszú távú, de nem ipari léptékű emberi tevékenység is egy természeti szempontból is értékes tényező, hiszen bizonyos gyepek kialakulását, fennmaradását ez eredményezte. Ez jó apropó arra, hogy kiemeljük: lehet valami akkor is különösen értékes, ha nem „érintetlen”. Az úgynevezett féltermészetes élőhelyek, melyek élővilága gazdag és ökológiai jelentősége hatalmas, kifejezetten igényelhetik a rendszeres emberi beavatkozást. De az előbbiek mentén jobb, ha ezt nem is a rosszul csengő „beavatkozás” szóval írjuk le: nevezzük inkább részvételnek. A növényzet jelentős részének időről időre történő eltüntetése – akár legeltetéssel, akár kaszálással – gátolja azt, hogy a gyepi élőhelyet sűrű cserjés, majd olyan fás vegetáció foglalja el, amely együtt járna a gyepi élővilág megszűnésével.
Ez a részvétel sajnos ma a legtöbb esetben nem, vagy rosszul valósul meg: a gyepek művelését vagy felhagyják, ezzel veszélyeztetve a gyepi élővilág fennmaradását, vagy a túl intenzív művelésen keresztül rontják le (műtrágyázás, túllegeltetés, akár beszántás), de a beépítés is problémás. A gyepek ugyan ma mostohaként vannak kezelve, de nem látták mindig ilyen értéktelennek őket. Nem is túl régen még az élelmezés, sőt, az energiatermelés és a közlekedés alapját jelentették!
Amíg az állati vonóerőnek központi szerepe volt az emberi társadalmakban, és nem volt opció az óceán túlfelén, gazdag életközösségek kiirtása árán termelt marhahúst importálni, a magyar táj meghatározó formálói voltak a különféle legelő állatok – hozzájuk kapcsolódóan pedig a gyepek (persze erdőkkel és vizes élőhelyekkel mozaikban). A fás legelők, a kaszálórétek országszerte jellemző élőhelyek voltak. A hagyományos ökológiai tudás tetemes része a gyepekhez, ezek ökológiai folyamataihoz, növényeihez-állataihoz-gombáihoz, valamint a legeltetett jószágok viselkedéséhez kötődik, illetve kötődött. A fás legelőket a tájban élő emberek, a pásztorok nem „elfoglalták” nyájaikkal és gulyáikkal (vagy akár kondájukkal), hanem kifinomultan alakították is. Hogy legyenek szép állású, terebélyes, árnyat – és akár makkot – adó fák, a legjobbnak ítélt csemetéket megvédték legelő állataiktól: arról is létezik beszámoló, hogy a pásztorkutya is megtanulta, melyik fára kell vigyázni, és nem hagyta a jószágnak, hogy kárt tegyen benne. Acatolót használtak a pásztorok, hogy a nemkívánatos gyomok terjedését akadályozzák, és hihetetlenül mély tudással dolgoztak együtt jószágaikkal: figyelembe véve, hogy melyik legelő állatfaj a nap mely részében mit hajlandó elfogyasztani, és hogy az év során mikor hol (például nedves vagy száraz helyen) érdemes legeltetni. Mindezt úgy, hogy a következő hetekre, hónapokra, sőt, évekre is adjon megfelelő takarmányt a legelő.
Mit köszönhetünk a gyepeknek?
Már láttuk, hogy a gyepekben tobzódik az élet, de ezen túl is sokat köszönhetünk nekik emberként. A gyepek segítik a csapadék beszivárgását a talaj mélyebb rétegeibe, így hozzájárulnak a felszín alatti vízkészletek visszatöltődéséhez. Emellett elég jól bírják az időszakos elárasztást is – így kulcsfontosságú szereplői lehetnek a vízmegtartásra épülő vízgazdálkodásnak. Otthont adnak a beporzóknak (és számos más, köztük ragadozó rovaroknak), így az élelmiszertermelést közvetve is segítik. Növényzetük gátolja a szél- és víz okozta eróziót, azaz talajvesztést. Az ökológiai szemléletű gazdálkodás kulcsfontosságú helyszínei és támogatói. Műtrágyázás, vegyszerezés nélkül is kiváló takarmányt adhatnak, sőt, az így keletkező állati trágya a növénytermesztésben is hasznosítható műtrágya helyett.
Az ipari állattartás állatjóléti, ökológiai és humánegészségügyi szempontból egyaránt súlyos következményekkel jár. Kevesebb, de az előbbi három szempont mindegyikéből sokkal jobb állati terméket adhat egy olyan élelmezési rendszer, amely a táji adottságokra, a helyi létforrásokra alapoz. Ebben az élelemtermelési átalakulásban központi szerepet játszhatnak a gyepek. A kérődzők ugyanis így egyszerre segíthetnek az élővilág védelmében, és számunkra ehetetlen forrásokat – konkrétan füveket és más növényeket – képesek átalakítani emberi fogyasztásra alkalmas élelemmé. A legeltetés az egyik legkisebb anyag- és energiaigényű élelemtermelési mód (ahol a helyén van). A fajgazdag gyepterületeken legeltetett állatok termékei (tejtermékek, hús) beltartalma is kedvezőbb a nagyüzemi forrásból származókénál, a különbség pedig akkora jelentőségű, hogy akár a daganatos megbetegedések kialakulását is befolyásolhatja. A gyepek fontos forrásai gyógynövényeknek, melyek akár feldolgozva, akár bioinspirációként, gyógyszeralapanyagként segíthetik az emberi egészség védelmét.
Az sem mellékes, hogy a csapadékeloszlás szélsőségesebbé válása az erdők felnyílásához, az erdőssztyepp élőhelyek kiterjedéséhez vezethet az országban sokfelé. A gyepek megőrzése fontos forrása lehet az újonnan létrejövő füves élőhelyek benépesítésének. Kifejezetten fontos ez annak a fényében, hogy a jelenlegi helyzetben egyre egyértelműbb: hazánk bizonyos területein (az Alföldön különösen) a szántóföldi gazdálkodás helyett a gyepek, természetközeli élőhelyek létrehozása és ezzel együtt a vízmegtartás az egyik legsürgetőbb teendőnk.
Közismert, hogy a fák megkötik a légköri szén-dioxidot, és látva a fák törzsét, nem is kell magyarázni, hogy hová teszik. Egy gyepen elhanyagolhatónak tűnik ehhez képest a megkötött szén mennyisége – pedig korántsem ez a valóság. A gyepek hatalmas jelentőségű szénraktárak, csak értelemszerűen nem fatörzsben tárolják a szenet: hanem a talajban. Ennek egyébként van egy olyan előnye, hogy tűz esetén a növényzet leégésével nem kerül vissza a légkörbe ez a sok szén. Magyarországon a faültetés és az erdőtelepítés nem mindenhol jó megoldás éghajlatvédelmi és ökológiai szempontból: inkább a természetes növényzet helyreállítására, például a gyepek védelmére kell törekedni.
Mindezek mellett a gyepek a kikapcsolódás, a természetélmények fontos helyszínei lehetnek, legyen szó túrázásról, gombászásról, vagy éppen madarászatról.
A gyepekhez nemcsak a hagyományos ökológiai tudás, hanem egy sor modern tudományos kutatás is kapcsolódik. Olyan jelenségek, mint a biológiai inváziók (ki hallott már a parlagfűről?); a koegzisztencia (hogyan létezhet együtt sok élőlény egy helyen úgy, hogy nem uralja le egyikük sem az összes többit?), a tűz ökológiai rendszerekben betöltött szerepének alaposabb megértése, a tájökológia (élőhelyszigetek jelentősége, a táj átjárhatósága, stb.), a klímaválság életközösségekre gyakorolt hatásainak feltárása, és ami napjaink egyik legfontosabb kérdésköre: a restaurációs ökológia, azaz a lerontott élőhelyek helyreállításának tudománya mind alapvetően kötődik a gyepekhez.
Bajban a gyepek
A már említett problémák (beszántás, beépítés, beerdősítés, felhagyás és túl intenzív művelés) mellett az inváziós fajok terjedése, itthon különösen a fehér akác és a mirigyes bálványfa térhódítása is súlyos veszélyt jelent. Szintén gond az ipari mezőgazdaság következtében zajló tápanyagfelhalmozódás és a nedves gyepek kiszáradása, kiszárítása, például lecsapolóárkok által. A gyepek érzékenyek ezekre a káros hatásokra, ugyanakkor lenyűgöző gyógyulási képességük van.
Saját kertem a Dél-Vértesben egy olyan terület, amelyet korábban lucernaszántóként használtak. A művelés azonban abbamaradt, és felváltotta az évi egy-két alkalommal történő kaszálás, hamarosan pedig a környező természetes élőhelyekről jelentős számban jelentek meg védett fajok – növények és állatok egyaránt. Mára száz fölötti a tarka pettyeskosborok száma, de van agárkosbor és kétlevelű sarkvirág is, melyek mind vad orchideáink; de budai imolák és a borzas len is jelen vannak. Az élőhely-helyreállítás aktív beavatkozásokkal is történhet, magszórással, szénaráhordással, legeltetéssel, sőt, akár a tűz irányított használatával is.
Rétek a városban
Van, aki méhlegelőnek nevezi őket, pontosabb azonban a városi vadvirágos rét kifejezés arra az irányra, amely szerencsére több hazai városban is kezdi megvetni a gyökereit. Élővilágvédelmi szempontból a lehető legjobb döntés az őshonos növények előtérbe helyezése (lehetőleg hazai magkeverék használatával!). Idő, mire kialakul az ideális állapot, és meg kell szokni, hogy itt csak ritkán nyírják le a növényzetet, de ezek az élőhelyek számtalan előnnyel járnak.
Mozaik, mozaik, mozaik!
A Dél-Vértes forró, száraz sziklagyepei egészen mások, mint az alattuk elterülő láprétek, pedig mindkét élőhelytípus gyep. Egészen más egy szikes puszta, mint az Őrség savanyú kaszálói. Egy egészséges, változatos tájban a különféle élőhelyek és ezek ezernyi árnyalata vannak jelen. Az erdők, gyepek, vizes élőhelyek nem különülnek el élesen egymástól, ahogy az őket belakó és alkotó élőlények sem pusztán egyetlen élőhelyet használnak. A kis Apolló-lepke virágos réteken szívogat, hernyója viszont a tavaszi erdő alját szőnyegként beborító keltikéket fogyasztja. Más gyepi lepkék a nyári forróságot erdőkbe húzódva vészelik át, sőt, száraz sziklagyepek lepkéi akár lápréteken is felbukkanhatnak a súlyos szárazság elől menedéket keresve. Az élővilág védelméhez – és egyúttal a klímaválság túléléséhez – sokszínű, változatos tájakra van szükség!
Mit tehetünk a gyepekért?
Társadalmi és egyéni szinten egyaránt az első lépések egyike, hogy értékeljük, szeressük a gyepeket, legyünk hálásak mindazért, amit kapunk tőlük! Ezzel nem lesz nehéz dolgunk: a nyári virágtenger, a nagyrabecsült méhek, az aranyban ringó árvalányhajmező és a finom mezei szegfűgomba mind a gyepek gyermekei. Egyértelmű azonban, hogy az elméleti szeretet kevés, ha a gyepeket beszántják, beépítik, vagy éppen erdőt vagy napelemparkot telepítenek rájuk.
Ha röviden próbálnánk összefoglalni: a hányattatott sorsú gyepek valójában felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Meg kell őriznünk a még megmaradt gyepi élőhelyeket, és meg kell kezdenünk a már károsított élőhelyek gyógyítását! Ez szerencsére már több, mint puszta szándék: az Európai Unió természethelyreállítási rendelete minden országra, hazánkra nézve is kötelezően írja elő az élővilág gyógyítását. A feladat most az, hogy ez valódi szakmai alapokon, színvonalasan valósuljon meg.
Az államinál alacsonyabb szinteken is vannak teendők. Például alakítsuk kertünket természetbarát módon, adjunk teret a vadvirágoknak, ne nyírjunk mindent gyakran rövidre! Ha fogyasztunk húst, válasszuk a hazai, legeltetéses állattartásból származókat! Javasoljuk a települések környékén a fajgazdag gyepek helyi jelentőségű védett területté nyilvánítását, az önkormányzatok pedig támogassák ezt!
Gyepek egy élhetőbb világban
A gyepeknek tehát szükségük van a segítségünkre: minimum arra, hogy ne semmisítsük meg, ne tegyük tönkre, de akár arra is, hogy aktív, szelíd gazdálkodással fenntartsuk őket. Nekünk, embereknek is nélkülözhetetlenek a gyepek. Egészen odáig mehetünk, hogy a túlélésünk alapját jelenthetik a súlyosbodó klímaválságban, egyúttal a valóban természetkímélő, ökológiai szemléletű élelmezés megalapozói lehetnek. Egy természetkímélő, a helyi létforrásokra alapuló és a klímaválsággal (valamint más környezeti problémákkal) szemben reziliens és szuverén társadalom kulcsfontosságú támaszai lennének. Egyúttal rendkívül sokféle élőlény otthonát jelentik, önmagukban is értékesek.
Eddigre egyértelművé válhatott, hogy a gyepek egy sor, húsbavágóan fontos aktuális probléma kezelésében nyújtanak (nyújtanának) felbecsülhetetlen segítséget:
- mind az aszályok, a súlyos vízhiányok, mind pedig a hirtelen lezúduló csapadék, az árvizek mérséklésében segíthetnek;
- élőhelyet nyújtanak számtalan élőlénynek, köztük a fogyatkozó beporzó rovaroknak;
- a klímaválság mérséklésében és a bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodásban is fontosak;
- kulcsszereplői lehetnek egy szuverén, reziliens élelmezési rendszernek.
A pannon sziklagyepek, a hortobágyi puszta és az Őrség virággazdag kaszálórétjei Magyarország legnagyobb értékei közé tartoznak. Olyan nemzeti értékeink, amelyek megőrzése elsősorban a magyarok felelőssége. Véget kell vetni a gyepek felszámolásának: a szántók mentén húzódó mezsgyék, az agrársivatagokból kiemelkedő kurgánok és más, nehezen beszántható dombocskák vagy mélyedések éppúgy értékesek, mint a négyzetkilométereket kitevő bakonyi sztyepprétek vagy alföldi puszták. A még megmaradt gyepterületeket mindenáron meg kell védeni!
Cikkünk eredetileg az Interpress Magazin 2025. áprilisi, XLV. évfolyamának 4. számában jelent meg. A cikket Pribéli Levente írta.
