Ma kezdődtek meg az ENSZ klímaügyi tárgyalásai Varsóban. Gazdag és szegény országok politikusai, nemzetközi szervek, civil szervezetek és az ipari szektor képviselői két hétig azon munkálkodnak, hogy enyhítsenek a visszafordíthatatlanon, és hogy valahogyan mégis megállítsák ezt a +2°C felé robogó, fosszilisokkal tüzelt vonatot. Bizonyos kérdések mentén meglehetősen megosztott ez a sokfelől jött egyezkedő közösség, és vállvetett harc helyett egymásnak feszülnek az érdekek.

 

A kimenetellel kapcsolatban nehéz lenne jövendölésekbe bocsátkozni, de az biztos, hogy a klímavédelem körül az ember egyre puskaporosabbnak érezi a levegőt. Az IPCC (az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete) őszi jelentésében megerősítette, hogy a klímaváltozást az ember okozza. Egy, még sohasem tapasztalt erejű tájfun csapott le a Fülöp-szigetekre egy nappal a klímatárgyalások megkezdése előtt (a mediterrán viharok természetesen a klímaváltozástól függetlenül is léteztek, de a viharok erősödése nem független). Egy békés tüntetés az északi-sarkvidéki olajkitermelés ellen pedig odáig fajult, hogy a Greenpeace aktivistái és két szabadúszó újságíró immár két hónapja előzetes letartóztatásban vannak Oroszországban.

Ugyanakkor sajnálatos módon az előző évek tárgyalásainak tapasztalatai sem egy virágzó teadélután-stílusú egyezkedést vetítenek elénk. Szép beszédeket hallhatunk majd az emberiségről vagy a jövőről, vagy bármilyen nagy, és egy konferencián szinte megfoghatatlan témáról, de itt és most olyan behajtható elköteleződésekre van szükség, amelyek mentén a klímavédelem óriás és szövevényes folyama el tud indulni. A legkeményebb döntések azokra a felekre várnak, akiknek van pénzük, de azokra is, akiknek nincs. Hiszen ahhoz, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tervezett költségvetés megvalósuljon, 100 milliárd dollárt kell összerakni 2020-ra, és ehhez nem keveset kell betenni a közösbe. Egy ennyire a gazdasági növekedéstől függő világban (ahol még a klímaügyi főtárgyaló, Christiana Figueres is azt hangsúlyozza, hogy az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások támogatásával a kibocsátáscsökkentéshez nem kell korlátozni a gazdasági tevékenységet), a felek a gazdasági öngyilkosság elkerülése érdekében azt mondják, hogy „én csak akkor, ha te is”. A konszenzus megszületése pedig már évek óta várat magára, hiszen ebben a folyamatban hiába dolgoz ki bármelyik fél is a technikai megvalósításra aprólékos, részletekben gazdag tervet, ameddig van egy ország is, amely nem ért egyet ezzel, egyszerűen blokkolni tudja a tárgyalásokat. Láttunk már több „rosszfiút” is a színen, de egy ehhez hasonló diplomáciai kavalkádban nem lehet kőbe vésett szerepekről beszélni, ugyanis ha valamelyik érdek már képviselve van, ott mindig fennáll az lehetőség, hogy a háttérben meghúzódva ne kelljen vállalni a konfliktusokat.

Az mindenesetre kezdő felütésnek eléggé borús, hogy Lengyelország, a házigazda kormánya az USA tavalyi álláspontjához hasonlóan nem a közösen koordinált megoldást pártolja, hanem azt, hogy az egyes nemzetek szabadon harcolhassanak saját stílusukban a klímaváltozás kihívásaival. Gyakorlatilag nem mutatnak hajlandóságot a széntüzelésen alapuló energiaiparuk megújulóba fordítására (amely az ország áramtermelésének 88%-át teszi ki), mondván hogy az csak a tehetős országok taktikája, hogy drága technikákat értékesíthessenek. Az még érthető is lenne, hogy egy konferencia megrendezésének fő szponzorai az ország legnagyobb gazdasági erőinek képviselői közül kerülnek ki, de egy klímakonferencián elég keserű szájízzel utasítja vissza az ember a szénipari óriás ajándékcsomagját, és nem azért, mert kellene belőle a kölni, sokkal inkább azért, amit ez a promóció a háttérben húzódó erővonalakról sejtet.

A konferencia alatt a Greenpeace emberei is kardoskodnak a pozitív eredmény érdekében a tárgyalásokon, a médiacsapat közvetít a tárgyalások menetéről, és mindemellett figyelemfelkeltő akciókkal mutatjuk a külvilág felé is, hogy a klímaváltozás nem a jövő homályos fenyegetése, és hogy ideje felvállalni a felelősséget, amely a mi generációnkat terheli.

2013. november 9. – Aktivisták több nyelven „A klímaváltozás itt kezdődik”  feliratot vetítik hat lengyelországi szénerőműre.

A Greenpeace jelen van itt is, mert a reményt nem szabad feladni. A felelősség és a tét hatalmas, az idő pedig rohamosan fogy: aktivistáink nem véletlenül vállaltak ekkora áldozatot a sarkvidéki olajfúrások megakadályozása érdekében. A piszkos energiahordozók támogatása és az ipari méretű erdőirtások gyermekeink jövőjét élik fel a nagyvállalatok rövid távú hasznáért cserébe. Céljaink nem kevésbé ambiciózusak, minthogy rávegyünk minél több fejlett, elsősorban európai országot, hogy előálljon kibocsátáscsökkentési vállalásaival legkésőbb a jövő évi COP20 klímacsúcsig, és vegye be az energiapolitika globális reformját a klímavédelem sürgős teendői közé.

Karády Borbála
Greenpeace-aktivista Varsóból