#Élővilág #Víz

Védjük meg az óceánokat!

Klímaváltozás, műanyagszennyezés, mélytengeri bányászat, túlhalászat: az óceánokat fenyegető veszélyek napról napra súlyosabbak. MOST KELL CSELEKEDNÜNK!

Cselekszem

Ma 50 napja, hogy börtönben vannak azok a Greenpeace-aktivisták, akik 2013. szeptember 18-án egy békés, erőszakmentes demonstrációban vettek részt az Északi-sarkvidéken.

Ők így élték meg az eddigi eseményeket:

@gp_sunrise, szeptember 19.

“FRISS: Az Arctic Sunrise felett egy helikopter köröz, ledobnak egy kötelet. Lehet, hogy a Parti Őrség próbál a fedélzetre szállni. #SaveTheArctic

@gp_sunrise, szeptember 19.

“Az orosz hatóságok felfegyverkezve a fedélzeten vannak. Most törnek be éppen a kommunikációs szobába. #SaveTheArctic

@gp_sunrise, szeptember 19.

“Az orosz hatóságok felfegyverkezve a fedélzeten vannak. Most törnek be éppen a kommunikációs szobába. #SaveTheArctic

@gp_sunrise, szeptember 19.

“Elég félelmetes az egész. Hangos dörömbölés, üvöltözés oroszul. Még mindig próbálják berúgni az ajtót. #SaveTheArctic

Alexandre Paul, október 27-én a Greenpeace támogatóinak
A hajónkat több, mint egy hónapja foglalták el fegyverrel a helikopterről ledobott „különleges erők”. Be kell vallanom, nagyon félelmetes volt, szürreális, mintha csak egy akciófilmben szerepeltünk volna.

 
Frank Hewetson október 27-én az Independent on Sunday magazinnak
Murmanszk volt a második világháborúban a heroikus sarkvidéki konvojok végső állomása. A kikötőt mindmáig nem tisztították meg az elsüllyedt roncsoktól, az elhagyott tengeralattjáróktól és a szétmállott atommeghajtású jégtörőktől. Ezeket akkor láttam, amikor arcomat a hajóablakhoz szorítottam az Artic Sunrise fedélzetén, miközben fegyveres kíséret mellett a kikötőbe vontattak bennünket.

Alexandra Harris október 10-én James Lorenznek
Amikor lehoztak bennünket a hajóról és letartóztattak, először a parti őrség hajóján, aztán pedig buszon szállítottak minket. Olyan volt az egész, mint egy hidegháborús jelenet. Sötét volt, a busz régi volt, és fémszagú, a számban éreztem az ízét. Egy sor elhagyatott épület mellett haladtunk el. Az őrök többen voltak, mint mi. Nagyon féltem.

Kieron Bryan október 27-én a Sunday Times-nak
A legdurvább az első börtönben töltött éjszaka volt. Egyikünk sem tudta, milyen körülmények várnak ránk a börtönben, hogy szétválasztanak-e bennünket, és egyedül kell-e megküzdenünk az ismeretlennel. A cellámba vittek, egy csomó idegen ember közé; enyhén szólva is félelmetes volt.
Marco Weber október 8-án mindenkinek
Az eget egyedül a cellám ablakából látom, amely az épület északi falán van. Vagyis soha nem szűrődnek be a napsugarak.

Kieron Bryan október 27-én a Sunday Times-nak
A cella körülbelül nyolc méter hosszú, négy méter széles és hat méter magas. Napi 23 órát töltök itt, egyedül a gondolataimmal és néha egy könyvvel.

 
Alexandra Harris október 10-én James Lorenznek
Naponta egy egyórás sétára hagyhatjuk el a cellánkat. Egy olyan helyre vagyunk bezárva, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy szabadtéri tyúkketrec, borzasztó. De tegnap láttam, hogy valaki belekarcolta a falba, hogy „Mentsük meg a sarkvidéket”, és ez megnevettetett.

Marco Weber október 8-án mindenkinek
A fénypontokat az ügyvédem és a konzul heti látogatásai jelentik. Tegnap pedig megkaptam az első köteg e-mailt kintről, juhé!

Alexandra Harris október 13-án a családjának
Nagyon hideg van, tegnap éjjel havazott. A hóvihar befújt a rosszul szigetelt ablakom résein, és sapkában kellett aludnom. Nagyon tartok attól, hogy itt kell töltenem a telet. Van radiátor a cellámban, de a sarkvidéki szél miatt nagyon hideg van. Hallottam, hogy decembertől Murmanszk hat hétre sötétbe borul. Adja az ég, hogy addigra kikerüljek innen.

Frank Hewetson október 27-én az Independent on Sunday-nek
Ma este volt egy kis izgalom, mivel voltak olyan kedvesek, és kaptunk valamit, ami szerintem egy sakk-készlet. A két kollégám alig várta, hogy elkezdhessük a játékot, és viccesen kérdezték, hogy általában hány utazócsekk van nálam.

Faiza Oulahsen október 18-án egy holland újságírónak
A körülményekhez képest jól vagyok. Néha egy patkány mászik át a cellán. Fogytam, és nem alszom túl jól, de tartom magam.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
Végre láttam néhány levelet, amit az emberek küldtek. Sírtam az örömtől.

Kieron Bryan október 3-án a fivérének
Jó volt ma végre angolul beszélni valakivel szemtől szemben; a követségi fickó mondta, hogy a Spurs döntetlent játszott a Chelsea-vel. 10 pont a 15-ből, nem rossz kezdés! Furcsa belegondolni, hogy jegyem volt a meccsre.

Kieron Bryan október 27-én a Sunday Times-nak
Mikor világossá vált, hogy fizikailag nem vagyunk veszélyben, az ember hozzászokik a […] rendszerhez és a […] szigorú korlátokhoz. A legnagyobb nehézség most a rabságból fakadó csend és tudatlanság. Minden pillanatban a családomra gondolok, vajon hogyan boldogulnak, és hogy a világ mit gondol a helyzetünkről. A legkisebb hír, vagy kedves üzenet, ami áthatol a bürokrácia vastag rétegein, sokat jelent: abból, hogy tudom, a barátaim és a családom küzdenek értem, mindent megtesznek, hogy segítsenek, erőt és vigasztalást merítek. Nagyon sokkal tartozom mindannyiuknak.

Frank Hewetson október 8-án a Greenpeace brit irodájának
Az életünk bekerült egyfajta napi kerékvágásba, ahol már a kémlelőnyílás kintrőli kinyitása is nagy izgalmat okoz bent. Az egyik cellatársamat átvitték máshová, így már csak egy láncdohányos van a cellában.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
A vasárnap azt is jelenti, hogy rendhagyó húsgolyó-est van! Fúj! A lányok nevettek, hogy már kívülről tudom a menüt. De ma zuhanyozhattunk, és az nagyon jó volt. A zuhany olyan, mint a vízesés, nagyon élvezem.

Kieron Bryan október 27-én a Sunday Times-nak
Három hét után az ember kitapasztalja, hogy melyik ételt lehet megenni, és melyik végzi egyenest a vécében, ahogy belecsapják a rozsdamentes acél csajkába. A déli leves (a hal kivételével) viszonylag jó, megpróbálom megenni. Így eléggé meglepődtem, mikor láttam, hogy a cellatársam egy nagy adag csirkehúst kivesz a csajkájából, és kidobja. Döbbentem néztem rá. Mosolyogva kérdezte: „Mi van?” Erre tört oroszsággal azt válaszoltam: „Koora, karosó!” (Csirke, nagyon jó!) Erre felnevetett, rámutatott a kidobott húsra a kukában, és azt mondta: „Nyet koora… ku-ku.” Ahogy kurrogott, úgy csapkodott a karjával, mint egy madár. Nem értettem, míg rá nem mutatott az ablakpárkányra, ahol mindig egy csapat galamb tanyázott. Mikor visszanéztem, úgy csinált, mintha egy puska lenne nála, és rámutatott a szárnyas patkányra, és olyan hangokat adott ki, mintha lőne. Aztán nevetve rámutatott a madarakra, majd a csajkámra… „Nyet koora!” Nem, persze hogy nem csirke, a galambleves mostantól kétségtelenül a vécébe öntendő kategória.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
Aggódom, hogy mi lesz. Van, mikor pánikolok, de azután megpróbálok arra gondolni, hogy innen semmit nem tehetek, és ahogy lesz, úgy lesz, így nincs értelme aggódni. De nagyon nehéz. Talán csak nem az lesz az életem, hogy egy murmanszki börtönben rohadok el? Remélem, nem.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
A börtön olyan, mint a lassú haldoklás. Az ember gyakorlatilag várja, hogy teljen az élete, és számolja a napokat. Két hónapot már elvesztegettem, és nagyon remélem, ez nem tart már soká. Bár igazából már hozzászoktam. Kicsit jógázom. Nehezen tudok viszont meditálni – túl sokat aggódom, de ezt biztos megértitek.

Frank Hewetson október 8-án a Greenpeace brit irodájának
Az életünk bekerült egyfajta napi kerékvágásba, ahol már a kémlelőnyílás kintrőli kinyitása is nagy izgalmat okoz bent. Az egyik cellatársamat átvitték máshová, így már csak egy láncdohányos van a cellában.

Sini Saarela október 15-én a Greenpeace-nek
Sok időt töltök azzal, hogy kinézek az ablakon, mikor süt a nap: ettől eszembe juttok, mind, akik támogattok bennünket, ettől boldog leszek és elmosolyodom. Mikor havazik, a sarkvidékre gondolok: a jégre a tengeren, hogy milyen gyönyörű ott fenn a természet, és ez erőt ad, megmutatja, hogy van értelme az egésznek.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
Azért időnként tudunk nevetni, ami a körülményekhez képest nagyon jó. Kaptunk egy fém izét, hogy azzal melegítsünk vizet – napokig azt hittem, hogy hajsütővas. Amikor panaszkodtam a lányoknak, hogy a segítők egy hajsütővasnál hasznosabb dolgot is küldhettek volna, iszonyúan röhögtek.

Sini Saarela október 15-én a Greenpeace-nek
Mindennap táncolok a cellámban, és már jól ismerem az orosz popzenét. A „séta” alatt ugrálok a betonkockában, az őrök meg kinevetnek. Nyújtózkodom és énekelgetek (szerencsére vastagok a falak). […]

Alexandra Harris október 10-én James Lorenznek
A barátnőm, Camila [Camila Speziale, 21 éves argentin aktivista] a szomszéd cellában van, így ritmusra kopogunk a falon. Az előbb kopogtuk el az „Everything’s gonna be alright” („Minden rendben lesz”) című részt Bob Marley No woman no cry című számából. Tényleg remélem, hogy minden rendben lesz. Ahogy Ana Paula mondta, „nem adhatjuk fel a reményt – ez az egyetlen, ami maradt”.

Faiza Oulahsen október 18-án egy holland újságírónak
Még mindig él bennem a remény, reménykednem kell, ez tart életben.

Alexandra Harris október 10-én James Lorenznek
Hallottam, hogy valamelyik nap megemlítették az Arctic Sunrise-ot a rádióban. Oroszul volt, így sajnos nem értettem, de fantasztikus, hogy a világ rólunk beszél. A jobb napokon találkozom az ügyvédemmel, és elmondja, hogy az egész világon tüntetnek mellettünk. El sem hiszed, hogy milyen sokat számít ez. Jobban érzem magam, és nagyon köszönöm minden egyes embernek, aki tüntetett értünk, vagy e-mailt küldött. Ha egyetlen jó dolog is származott ebből a szörnyű helyzetből, az ez: a világ a sarkvidéki olajról beszél, és ez rajtam is múlt. Ezért vagyunk itt mi, mind a harmincan.

Marco Weber október 28-án egy svájci lapnak
Csak a média kérdései miatt kell foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy sajnálom-e, hogy részt vettem az akcióban. Számomra az az érdekes kérdés, hogy vajon miért is nem bántam meg. Meggyőződésem, hogy a sarkvidék védelme és a CO2-kibocsátás csökkentése létfontosságú a jövő generációi életének megmentéséhez. Hiszem, hogy mi, szerte a világon, együtt sikerrel járhatunk, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket, és nincs bennem semmiféle kétség vagy megbánás.

Marco Weber október 8-án mindenkinek
Mentsük meg a sarkvidéket, és vele az emberiség esélyét a jövőre. A támogatásotok, és a tudat, hogy a megfelelő dolgot cselekedtük nem hagyják, hogy elsüllyedjek.

David Haussmann október 13-án mindenkinek
Nem fejezhetném ki magam egyszerűbben ennél: köszönöm. Néhányatokat ismerem, vannak, akiről hallottam, és van, akivel soha nem fogok találkozni. A kedves gondolatok, a támogatás és a humor most nagyon sokat jelent nekem, ezek az egyszerű dolgok az életben. Kétségtelenül itt az idő, mikor ki kell állni, és hallatni kell a hangunk.

Marco Weber október 28-án egy svájci lapnak
Persze vannak olyan pillanatok, amikor erőtlennek, magányosnak érzem magam, vagy kételkedem: ilyenkor ügyelnem kell, hogy ne veszítsem el az utam. De érzem a sok támogatást, a családomtól, a barátaimtól, a Greenpeace-től és az összes többi támogatótól, és ettől minden könnyebb lesz; nem érzem úgy, hogy állandóan aggódnom kell.

Alexandra Harris október 13-án a családjának
Megváltoztam, erősebb lettem. Kevesebbet sírok, és ez jó. És annyira elkezdtem értékelni az életet. Többé soha nem fogok semmit magától értetődőnek venni.

Alexandre Paul október 28-án a Greenpeace támogatóinak
Szükségünk van rátok. Szükségünk van arra, hogy írjatok a kormányotoknak, az orosz követségeknek. Mondjátok el nekik, hogy a bebörtönzésünk méltánytalan és jogtalan. Mondjátok el nekik, hogy nem vagyunk kalózok. Kérjétek meg a vezetőiteket, hogy támogassák Hollandia jogi lépéseit Oroszország ellen, amelyben követelik a hajó és a legénység szabadon bocsátását. Kérjetek információkat a helyi Greenpeace-irodától és -csoportoktól a tervezett tüntetésekről, felvonulásokról. Írjátok alá a petíciót, és vegyétek rá a barátaitokat, családotokat is. A Greenpeace csupán egy szó, a mögötte lévő emberek adják a mi erőnket. És ne feledjétek: a tiltakozás mindig legyen békés. Semmi bajunk Oroszországgal, sőt: az akciónk értük és a gyermekeikért történt.
Részemről mindent megteszek, erős maradok, nem fogok csüggedni. Megtartom a hitemet, egy jobb világért.