Még mindig sokkolják az embereket a lángba borult Amazonas-vidék képei az egész világon. A tudósok nem győznek figyelmeztetni a pusztítás súlyos következményeire: a csökkenő biodiverzitásra, az elűzött őslakosokra és a melegedő éghajlatra. 

Eközben a fiatalok világszerte az utcára vonulnak, hogy azonnali cselekvést követeljenek a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Sokan azt szeretnék, hogy a világ erdeit nyilvánítsák védetté, hisz ezek elsődleges védvonalat képeznek a klímaválság ellen, a társadalmat pedig arra kérik, hogy ne engedjük, hogy felemésszen minket a saját hús- és tejtermék-éhségünk.

Tudjuk, hogy az Amazonas-vidék tüzei nem természetes eredetűek, hanem ember okozta katasztrófák. Dél-Amerikában így tisztítják meg a földeket a szarvasmarha-telepek és a takarmánytermesztés számára. Bármilyen sokkoló is, még ha nem is mi locsoljuk szét a benzint, és nem mi lobbantjuk lángra a gyufát, mi európaiak is felelősek vagyunk ezekért a tüzekért.

Az európai földek túlterheltek

Az EU sokkal több húst és tejterméket termel és fogyaszt, mint amennyit a saját termőföldjei biztonságosan elbírnának. Jól látható ennek az egyenes következménye: Európa kezd elsüllyedni a hígtrágyában.

Bretagne egykor lenyűgözően szép partjait ma mérgező gyilkos algák borítják, amelyeket sertés- baromfi- és szarvasmarha-telepekről kifolyó trágyafolyamok táplálnak. Tavaly az EU Bírósága kimondta, hogy Németország megsértette az uniós jogot azzal, hogy megengedte, hogy a gazdaságokból túl nagy mennyiségű hígtrágyát juttassanak ki a földekre, elszennyezve ezzel vizeinket. Összességében az ilyen nitrogénszennyezések évente 70–320 milliárd eurós költséget jelentenek az EU számára.

Azzal, hogy mi, európaiak, túl sok állati eredetű terméket gyártunk és fogyasztunk, nem csak a saját földjeinket terheljük túl, hanem nyomást gyakorolunk más területekre is a világon.

Az Amazonas-vidék tüzeit Európa kielégíthetetlen földéhsége is okozza

Az EU mezőgazdasági területeinek több mint 71% -át haszonállatok táplálására használjuk, de valójában még ez sem elég. Ahhoz, hogy az Európában nevelt állatok szójatakarmány-igényét kielégítsük, a becslések szerint 15 millió hektár föld kellene, ami kb. akkora, mint Ausztria, Belgium és Szlovénia együttvéve.

Mivel ennyi plusz föld nincs, a takarmánynak szánt szója nagy részét a tengerentúlról rendeljük, ami hatalmas szén-dioxid-kibocsátással és erdőirtással jár.

Az élelmiszerek (beleértve a húst és a tejtermékeket is), valamint az állati takarmány tengerentúlról való behozatala növeli a földekre nehezedő nyomást, és ez ösztönzi az erdőirtást, például az Amazonas-vidék lángba borítását, vagy a Cerrado és a Gran Chaco elpusztítását, amelyek Brazília, Argentína és Bolívia szavannával és száraz erdőkkel borított területei.

Vannak olyan import hús- és tejtermékek, valamint takarmánynövények, amelyek egyenesen az erdőirtással sújtott területekről érkeznek, de sok olyan indirekt erdőirtást ösztönző hatás is megfigyelhető, amelyek a globális kereslet-növekedésből adódnak. Még ha az EU mostantól csak erdőirtásoktól mentes területekről vásárolna marhahúst és szóját, a túlzott mértékű fogyasztás akkor is növelné a földigényt, amit a világ más részein érvényesítenénk.

Európa finanszírozza a pusztítást

Ideje, hogy az európai döntéshozók meghallják az utcán vonuló fiatalokat, akik azt üzenik, hogy cselekedjenek! Radikálisan át kell alakítaniuk Európa mezőgazdasági politikáját: az uniós országok kormányainak le kell állítaniuk a nagyüzemi hús- és tejtermelés közpénzből való támogatását.

Ehelyett azokat a gazdálkodókat kell támogatniuk, akik hajlandók kevesebb állatot tartani, és az ökológiai gazdálkodás irányelvei szerint nevelni őket. A támogatásokkal ösztönözni kell a növényi alapú élelmiszerek ökogazdaságokban való termesztését is – hisz ez az ami jó az embereknek és jó a bolygónknak.

Ugyanakkor ma az EU közös agrárpolitikája egy összeomlóban lévő élelmezési rendszert támogat, amelynek központjában a hús- és tejipar áll. Ez pedig nemcsak hogy nagymértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz, hanem még rendkívül sérülékeny is az elkerülhetetlen klimatikus változásokkal szemben.

Első lépésként a kormányoknak azonnal le kell állítaniuk a közpénzek nagyüzemi állattartóknak való odaítélését. Ezek a haszonállatokkal telezsúfolt telepek valójában „húsgyárak”, amelyek hozzájárulnak a globális felmelegedéshez, elszennyezik a folyókat és tengerpartokat, és kiirtják a tengerentúli erdőket. Az adófizetők pénzét nem szabad olyan gazdaságoknak adni, amelyek erdőirtással összefüggésbe hozható takarmányt importálnak, hisz ezek a gazdaságok felelősek az európai termőföldek túlterheléséért is, és hozzájárulnak az ökoszisztémák elpusztításához a világ más tájain.

A klímaválság nem vár tovább! Európának olyan mezőgazdaságra van szüksége, amely a természettel összhangban, nem pedig ellene dolgozik, és képes megbirkózni a már most is tapasztalható klimatikus változásokkal.