Még az ovisok is mérték a megmaradt ennivalót a Maradékmentes Március során a debreceni Karácsony György utcai oviban. Február végén figyelemfelkeltő akciót hirdettünk és levelet küldtünk az iskoláknak, óvodáknak, hogy csatlakozzanak az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó környezetvédelmi akciónkhoz. Tippeket osztottunk meg, hogy hogyan lehet visszaszorítani az ételmaradékot a menzákon például azzal, ha a gyerekek nem egyenadagot kapnak, hanem választhatnak kis és nagy adag között, kérhetnek kóstolót, a nagyobbak pedig maguk szedhetnek egy közös tálból és ebéd után együtt lemérik a maradékot.
A hazai közétkeztetésben több tízezer tonna élelmiszer-hulladék keletkezik évente. Ez a rettenetes pazarlás hatással van az élővilágra és a klímára is, hiszen emiatt többet kell termelni és feleslegesen megsemmisíteni, így rengeteg energiát és erőforrást használunk el hiába. A Maradékmentes Március keretében a gyerekek több iskolában és óvodában is mérték a menzás maradékot és más lépésekkel is igyekeztek csökkenteni a kidobott étel mennyiségét.
Az élelmiszerhulladék csökkentésének alapja az, hogy jó legyen az étel. Olyan, amit szívesen megesznek a gyerekek. De számos más dolog is befolyásolja, hogy elfogyasztják-e a menzán az ebédet vagy a kukába kerül. Ilyenek az étkezési idő hossza, az ebédlő kialakítása, az, hogy figyelembe veszik-e a gyerekek visszajelzéseit, megtanítják-e nekik, hogy amit megesznek, az hogyan hat az egészségükre és a környezetre, de például az is számít, hogy a szakácsok és a gyerekek személyesen ismerik-e egymást.
Egy debreceni oviban több maradékcsökkentő ötletet is megvalósítottak. A gyerekek választhattak, hogy kisebb vagy nagyobb adagot vesznek ki az ételek kínálására kitett kosárból, és azokból az ételekből pedig, amit nem ismertek, kóstolót kínáltak nekik.
Bevonták és mozgósították a családokat is. Beszéltek a szülőknek a Maradékmentes Márciusról, és bár ezt mindig elmondják, most újra megkérték őket arra, hogy értesítsék az intézményt, ha a gyerek napokig nem jön oviba, mert akkor feleslegesen nem rendelnek neki étkezést.
Ami számukra is újdonság volt, az a maradékmérő kihívás: az ovisok a felnőttek segítségével összegyűjtötték minden ebéd végén a maradékot és lemérték ezt egy erre a célra kihelyezett mérlegen, sőt, az ovisok véleményt is nyilváníthattak mosolygós smiley-val, ha ízlett, vagy egy szomorú smiley-val, ha nem ízlett az aznapi étel. A smiley-k mennyiségét a kicsik összehasonlították, a nagyobbak pedig meg is számolták.
A Maradékmentes Március kampány keretében sok hasznos tippet gyűjtöttünk össze. Bízunk benne, hogy ezek közül lesznek olyanok, amiket hosszú távon is megtartanak majd az iskolákban és óvodákban, vagy akár máskor is szerveznek ilyen akciókat, hisz az élelmiszerhulladékot nemcsak márciusban fontos csökkenteni, hanem mindig törekedni kell rá, hogy ne pazaroljuk fölöslegesen az ételt se otthon, se az oktatási intézményekben, se máshol.
A Maradékmentes Március kampányhoz számos iskola és óvoda csatlakozott az ország minden részéből, és sokan vannak olyanok is, akik jelentkeztek az ökomenza workshopunkra, mert szeretnének menzareformot indítani, vagy akár csak egy-két új menzazöldítő ötletet ellesni másoktól. A rendezvényre április 13-ig lehet jelentkezni.
Helyszín: Veszprém megye, Halimba – Művelődési Ház, Petőfi Sándor u. 22, 8452
Időpont: 2022. április 20. szerda, 10-14 óráig
Az ingyenes ökomenza workshopon hazai jó példákat fogunk bemutatni, beszélgetünk majd arról, hogy hol, milyen közétkeztetést működtetnek, miként építették fel a saját rendszerüket, de szó lesz még logisztikai kérdésekről, és arról is, hogy az óvodák, iskolák hogyan kérnek visszajelzést a gyerekektől és a szülőktől. Ezen kívül beszélni fogunk az iskola, óvoda szerepéről, az étkezés mögött álló pedagógiai programról is.
A rendezvényre olyan polgármestereket, élelmezésvezetőket, iskolák, óvodák vezetőit, gyermekétkeztetéssel foglalkozó szakembereket várunk, akik szeretnék fejleszteni a közétkeztetést településükön annak érdekében, hogy több helyi, ökológiai módszerekkel termelt, egészséges étel kerüljön gyermekeink asztalára és csökkenjen az élelmiszer-pazarlás.