A lundák, akiket gyakran a tenger papagájainak vagy a tenger bohócainak is becéznek, elbűvölő kis tengeri madarak. Összegyűjtöttünk kilenc lenyűgöző tényt róluk és csodálatos, de sokszor kihívásokkal teli életükről.
A legtöbb lunda Izlandon él
Izland a lundák központja, az atlanti lundapopuláció 60%-a él itt – ez körülbelül 8-10 millió madarat jelent. Izlandon kívül széles területen szóródtak szét: távoli szigeteken és zord partokon élnek szerte az Atlanti- és a Csendes-óceán északi részén.
Ezek a zömök madarak az Északi-sarkkörön belülre is elmerészkednek, megtalálhatóak Alaszkától Oroszországig, de még annyira délre is előfordulnak, mint Maine és Franciaország. Rengeteg időt töltenek kinn a vízen, leginkább csak szaporodni térnek vissza a szárazföldre.
Három lundafaj létezik
A lundák három jól elkülöníthető fajba tömörülnek: ezek az atlanti lunda, a szarvas lunda és a kontyos lunda. Az atlanti faj az Atlanti-óceán északi részén él, valószínűleg ő jut eszedbe először, ha a lundákra gondolsz. Sokan színes csőréről és bohócszerű arcáról ismerik.
A szarvas lunda a Csendes-óceán északi részén honos, könnyen felismerhető szemei felett húzódó húsos “szarvairól”. A kontyos lunda is ezen a területen él, de valamivel szélesebb az elterjedése: Kaliforniától Alaszkáig, Szibériától Japánig költ, és telente sokszor távolabbi vizekre is elkóborol. Ismertetőjele a feltűnő sárga tollkonty, mely némi extravaganciát csempész egyébként komikus megjelenésébe.
A lundák talán kicsik, de elképesztő csőrük van
A lundák kistestű tengeri madarak, csupán 20 centi magasak, súlyra pedig akkorák, mint egy dobozos kóla. Nagy, háromszög alakú csőrük viszont élénk színt ölt a párzási időszakban, narancs, piros és sárga színekben pompázva. Ám nem csupán dekoratív célokat szolgál. A lundák csőrének barázdái és tüskéi speciálisan alkalmazkodtak ahhoz, hogy egyszerre számos apró halat szállítsanak anélkül, hogy akár egyet is leejtenének. Ennek óriási jelentősége van a fiókák etetésekor.
A lundák tökéletesen alkalmazkodtak az óceáni élethez
A lundák képesek akár 60 méter mélyre is lemerülni: csontjaik a legtöbb madáréval ellentétben nem üregesek, ami megkönnyíti számukra a merülést. Rövid szárnyaik úszókként is funkcionálnak, így aztán nagyon gyorsan és ügyesen navigálnak a víz alatt. És mi a helyzet a hártyás lábakkal? Tekinthetjük őket pici evezőknek is, melyek segítségével még gyorsabban úsznak és kormányoznak, amikor apró halak, például heringek és homoki angolnák csapatait üldözik.
A lundák életük legnagyobb részét a vízen lebegve töltik
Ezek az apró tengeri madarak a nyílt óceánok hullámain lebegnek szinte egész életükben, még pihenés és alvás közben is, néha pedig lemerülnek apró halakért. Általában egyedül teszik mindezt, de néha párokban is láthatjuk őket. Csak tavasszal és nyáron vannak a szárazföldön, amikor visszatérnek a párjukhoz költeni.
A lundák a hosszútávú távkapcsolat hívei
A lundák többnyire monogám párokat alkotnak, ezek a kapcsolatok akár 20 éven át is fennállhatnak. Az elkötelezett párok minden évben visszatérnek ugyanarra a költőhelyre, gyakran még ugyanahhoz az üreghez is, hogy felneveljék utódaikat. Elképesztő belegondolni, hogy több, messze a nyílt tengeren egyedül töltött hónap után is mindig visszatalálnak.
Udvarlásuk egyedi rituálék sorozata
Bár kinn a tengeren csendesek, a párzási időszakban szociálissá és vokálissá válnak. Halk búgásokkal, mormogással kommunikálják szándékukat potenciális, vagy már régóta meglévő párjuk felé.
A monogám pároknál megfigyelték azt is, hogy színes csőrüket finom, ritmusos mozdulatokkal összedörzsölik, ami fontos része a kötelékük megerősítésének. A csőrdörzsöléshez meghajlás és halk duruzsolás is társul. Emellett a szárnyaikkal is szoktak verdesni, és apró fejmozdulatokkal egészítik ki az udvarlási szertartást. Úgy tűnhet, hogy a párok egész kis koreográfiát adnak elő.
Dorombolásszerű hangokkal kommunikálnak
A mélyebb torokhangok, vagy dorombolásszerű hangadás nem csupán a párok fenntartását segíti: ezzel jelölik ki saját területüket is a kolónián belül. Ha fenyegetést éreznek és meg kell védeniük a költőüregüket, lábaikkal topogva igyekeznek elriasztani a riválisokat és ragadozókat.
Veszélyezteti őket a klímaváltozás
A lundák jövője bizonytalan a melegedő klíma miatt. Az emelkedő tengerszint és az óceáni áramlások megváltozása nagymértékben átrajzolja táplálékforrásaik, például az angolnák, heringek és csuklyás halak elérhetőségét. Emellett a túlhalászat is kimeríti ezeket a halkészleteket, teljes tengeri ökoszisztémákat téve tönkre. A lundák egyre hosszabb utat kénytelenek megtenni néhány finom falatért, de sokszor csak kevesebb és silányabb táplálékot tudnak hozni fiókáiknak.
Ha a klímaváltozás és a túlhalászat jelenlegi trendjei folytatónak, 2050-re a lundakolóniák csaknem 90%-a összeomolhat. A lundakolóniák csak Izlandon 70%-kal csökkentek az 1970-es évek közepe óta, ami jól mutatja, mennyire sürgős lenne ezeknek a madaraknak a védelme. Az IUCN vörös listáján a lundák jelenleg a sebezhető kategóriába vannak sorolva, így kiemelten fenyegeti őket a kihalás veszélye.
Sürgős lenne a klímaváltozás megállítása, a fenntartható halászati gyakorlatok bevezetése és az óceáni szennyezés mérséklése. A lundák védelme nem csupán egy faj megmentéséről szól, hanem az óceáni élővilág egészségéről és az ezekhez az ikonikus madarakhoz fűződő kulturális örökségről is.
