Budapest, 2018. október 24. – Az Európai Parlament ma az emberek és a környezet védelme mellett tette le a voksát azzal, hogy megszavazta az egyszer használatos műanyagok korlátozását. Innentől a tagállamok kormányain a sor: támogatniuk kell az uniós jogszabály megalkotását, miközben ellen kell állniuk az azt felpuhítani igyekvő legnagyobb műanyagszennyező vállalatok intenzív lobbimunkájának. A Greenpeace Magyarország azt várja a magyar kormánytól: mind uniós szinten, a Európai Tanácsban, mind itthon lépjen fel a mindannyiunk életét és környezetét károsító műanyagszennyezés ellen, és mihamarabb terjessze az országgyűlés elé e tárgyban készült jogszabálytervezetét.

Az EP jelentős többséggel támogatta az Európai Bizottság (EB) terveit, [1] mely az európai vízpartokon leggyakrabban előforduló, egyszer használatos műanyag termékek és csomagolások mennyiségének csökkentését célozza. Sőt a képviselők még bővítették is az EB eredeti listáját azzal, hogy a korlátozandó termékek és csomagolások közé sorolták a polisztirol ételtárolókat is. Az EP továbbá javasolja, hogy a gyártókat terhelje anyagi felelősség az általuk forgalmazott egyszer használatos műanyagok okozta szennyezés felszámolásáért.

Erre azért is lenne nagy szükség, mert a brit sajtóban múlt héten kiszivárgott levél [2] alapján a legjelentősebb műanyagszennyező cégek, mint a Coca-Cola, Nestlé, PepsiCo és a Danone nagyon intenzíven próbálják felpuhítani az Európai Bizottság javaslatát.

A Greenpeace friss felmérése [3] azt mutatja, hogy a megkérdezett 11 legnagyobb gyorsan forgó fogyasztási cikkeket [4] forgalmazó vállalat (a Coca-Cola Company, Colgate-Palmolive, Danone, Johnson and Johnson, Kraft Heinz, Mars, Nestlé, Mondelez, PepsiCo, Procter & Gamble és az Unilever) közül egy sem tervezi a műanyagszennyezés mérséklését. A cégek jelenleg ismert megoldási javaslatai csak bebetonozzák, állandósítják a globális műanyagszennyezés jelenlegi tragikus helyzetét, hiszen az egyszer használatos műanyagok kivezetése helyett többségük még mindig csak az újrahasznosíthatóságra vonatkozó vállalásokat tesz. [5]

„Nem várhatunk tovább arra, hogy az óriáscégek önmérsékletet gyakoroljanak! Hiszen mára jól tudjuk, hogy a műanyagszennyezés túlmutat a természetvédelmi és esztétikai kérdésen: nemcsak az óceánok, erdők-mezők élővilágát keseríti, hanem parányi mikroműanyagok mutathatók ki akár vizeinkből, vacsoránkból, a tengeri sóból, a levegőből, egyre több élőlény testéből, és újabban emberi székletből is. Azt várjuk a magyar kormánytól és a többi uniós tagállamtól, hogy vegyék ki ők is a részüket a műanyagszennyezés felszámolásában: álljanak ellen a legnagyobb műanyagszennyezők erőteljes lobbijának, és támogassák az egyszer használatos műanyagok termékek és csomagolások kivezetését” – nyilatkozta Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse.

Az EU tagállamok kormányai várhatóan már a hét második felében közös álláspontot fogadhatnak el a témában, melyet a jogalkotási folyamat végső szakasza, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács közötti véglegesítés követ majd. Ez akár már most novemberben elkezdődhet, és minden tagállam kormányának nagy felelőssége van abban, hogy a születendő irányelv hatékonyan kezelje a műanyagszennyezést.

Magyarországon emellett azt várjuk, hogy a műanyag hulladékunkat csökkentő termékdíjtörvény módosítója még októberben az Országgyűlés elé kerüljön.

„Nagyon fontos lenne, hogy a társadalmi egyeztetésre küldött módosítót ne puhítsa fel itthon sem az ipari lobbi, és mihamarabb törvény tiltsa hazánkban az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Eljött az idő, hogy a kormányok mindenhol az emberi egészség és a bolygónk jövőjét tartsák szem előtt” – fejezte be Tömöri.


Jegyzetek:

[1] Az Európai Bizottság Irányelvjavaslata egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről: https://ec.europa.eu/hungary/news/20180529_seawaste_hu; http://ec.europa.eu/environment/circular-economy/pdf/single-use_plastics_proposal.pdf

[2] https://www.independent.co.uk/news/business/news/coca-cola-pepsi-nestle-plastic-pollution-leaked-letter-water-down-laws-a8590916.html

[3] https://www.greenpeace.org/international/press-release/19031/global-survey-reveals-fmcg-companies-contribution-to-plastic-pollution-crisis/

[4] FMCG: Fast moving consumer goods

[5] A Coca-Cola célul tűzte ki például, hogy újrahasznosítható csomagolóanyagaik aránya “2025-re ˙(…) 100 százalék legyen.” Ez a probléma nagyságához képest csekély,megkésett és nem érdemi vállalás. Pláne annak ismeretében, hogy a globálisan valaha előállított műanyaghulladék mindössze 9%-a került anyagában újrahasznosításra.

Korábbi sajtóközleményeink a témában:

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Az-egyszer-hasznalatos-manyagok-kivezeteseben-a-magyarorszagi-piaci-szereplknek-is-felelsseget-kell-vallalniuk/

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Rekordszamu-alairast-adott-at-a-Greenpeace-Magyarorszag–Stop-manyag/

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Hatalmas-elkep-a-Hsok-teren-a-manyag-hulladekok-visszaszoritasaert/

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Manyag-zacskok-100-nap-alatt-komoly-eredmenyt-ert-el-100-ezer-ember-akarata/

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Bokaig-PET-palackokban-a-Tisza-parton/

https://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Tobb-mint-otvenezer-magyar-koveteli-az-eldobhato-manyag-szatyrok-betiltasat/