Budapest, 2021. március 25. – A Greenpeace Magyarország és a Védegylet Egyesület „Új trendek a világ vezető agráregyetemein” címmel a mai napon nemzetközi online konferenciát szervez. A rendezvény célja, hogy a világ legjobb külföldi agráregyetemeiről érkezett előadók bemutassák az új oktatási és kutatási irányokat a mezőgazdaság és élelmezés területén. A konferencián választ kapunk arra, miként termelhetjük meg az emberiség számára az élelmiszereinket úgy, hogy közben megoldást találjunk az egyre súlyosbodó ökológiai- és klímaválságra, valamint az élelmezési és társadalmi problémákra, és mindezek ismeretében melyek a legfontosabb feladatok a jövő mezőgazdasági szakembereinek képzésében.
A világranglistát vezető egyetemek egyértelműen a XXI. századi agrár-felsőoktatás fontos részeként jelölik meg az agroökológia tudományának, a természettel harmóniában végzett gazdálkodásnak az oktatását és kutatását.
A konferenciára több mint háromszáz résztvevő regisztrált, köztük tizenkét külföldi egyetem oktatói Chilétől és Brazíliától kezdve, európai egyetemek során át egészen Indiáig és Indonéziáig. Emellett részt vesznek akadémikusok, hazai és európai parlamenti képviselők, az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a hazai mezőgazdasági és élelmiszerelőállítási rendszerben részt vevő több hatóság képviselői is. De a legtöbb érdeklődő még így is a hazai egyetemek oktatógárdájából érkezik.
„A konferencián nem csak azt tudhatjuk meg, hogy miért elengedhetetlen az agroökológiai tudományok oktatása, hanem azt is, mennyire sokféle módon lehet és kell is ezt megvalósítani: a gazdálkodók széles rétegeinek bevonásával, a kutatók, civil szervezetek és a termelők együttműködésével. Így a kidolgozott módszerek nem csak az egyetemek falai között, de a gyakorlatban is működnek majd, biztos megélhetést adva a termelőknek, egészséges élelmiszert a fogyasztóknak, és egy vonzó jövőt azoknak a fiataloknak, akik az agráriumban akarnak elhelyezkedni.” – mondta Balogh Lili, a Védegylet Egyesület főtitkárhelyettese.
A konferencia első előadója Paola Migliorini a Pollenzói Gasztronómiai Tudományegyetem adjunktusa és vezető kutatója. Ez az egyetem a Slow Food mozgalom alapítója által létrehozott magánegyetem, éppen ezért itt különös hangsúlyt fektetnek az élelem-önrendelkezés fogalmának és mozgalmának megismertetésére, illetve az élelmezési rendszereink társadalmi és gazdasági vetületére. Paola Migliorini előadásában bemutatja, hogyan kötik össze oktatásukban az élővilág védelmét a mezőgazdasági termeléssel és a gasztronómiával.
A világranglista első helyén álló holland Wageningeni Egyetem két előadója többek között arról beszél majd, hogy a szociológiából jól ismert részvételi akciókutatás miként támogathatja az agrároktatást és -kutatást.
A harmadik előadó Marcos Lana a szintén világklasszis Svéd Agrártudományi Egyetemről érkezik, ahol egyszerre foglalkoznak az ökológiai- és klímaválsággal, a fenntartható városokkal, a globális egészségügyi kérdésekkel, segítik a szegény országok fejlődését, adatokat gyűjtenek és elemeznek, majd eredményeiket becsatornázzák a közpolitikai döntéshozatalba. Emellett kitűzték, hogy 2027-re klímasemlegessé válnak. Kutatásaik és tanulmányaik alapján egyértelművé vált számukra, hogy a jelenlegi mezőgazdaság és élelmiszerelőállítás fenntarthatatlan, és már átléptük a Föld önfenntartó rendszereinek tűrőképességét. Következtetésük alapján megoldást az agroökológia jelent, amit emiatt a Svéd Agrártudományi Egyetem összes oktatási területébe és programjába beépítettek.
Az utolsó előadó, Helen Aldis a Soil Associaion Innovative Farmers Programme-ját mutatja be. Kiderül, hogy az agrárkutatásba történő állami beruházások jelenleg nem támogatják kellő mértékben a gazdák bevonását a kutatásba, és nem segítik azt, hogy minél többen tudjanak belekezdeni az ökológiai termelésbe. Az Innovative Farmers Programme alapvetően egy új megközelítésen alapul, melynek lényege, hogy a kutatásokat irányító „vezetőülésekbe” gazdálkodókat ültetnek. Az adott mezőgazdasági területeken velük együtt tervezik és hajtják végre a vizsgálatokat, kutatásokat.
„Nagyon örülünk a konferencia övezte hatalmas érdeklődésnek, hiszen itthon épp most zajlik az agrár-felsőoktatás átszervezése. A kormány kifejezett célja, hogy az összevonásokkal létrejött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ legjobbjai közé kerüljön. Bízunk benne, hogy a világranglista első helyein szereplő külföldi agráregyetemek jó gyakorlatait „hazahozva” támogatni tudjuk a kormánynak ezt a célkitűzését és így a hazai felsőoktatásban is kellő súlyt kap majd az ökológiai szemléletű mezőgazdaság oktatása, kutatása” – mondta Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás kampányának vezetője.
A konferencia részletes programja és bővebb információ a konferencián szereplő intézményekről és előadókról itt érhető el.
Az esemény élő közvetítése elérhető lesz Facebookon, de kérdezni, a konferenciához hozzászólni csak az előzetesen regisztrált résztvevők tudnak, akik a webináriumhoz csatlakoznak.