Kiskunmajsa után Gárdonyban is olajszennyezést okozott a MOL hálózata, ráadásul sokkal jelentősebbet, mint amit elsőre bejelentettek. A Greenpeace a terület mielőbbi megtisztítását, a helyiek azonnali kártalanítását valamint a fosszilisekről való leválás felgyorsítását sürgeti.

MOL-üzemanyag folyt el Gárdonynál © Pápai Gergely

Először október 18-án jelent meg a hazai sajtóban, hogy Gárdony közelében egy, a MOL Zrt. által üzemanyag-szállításra használt vezetékből gázolaj és benzin szivárgott a talajba. Az akkori hírek szerint ez nem volt jelentős szennyezés, eleinte csak 10m3 körüli szivárgásról tett a MOL bejelentést, melynek kármentesítését  megkezdték a szakemberek. Több héttel később, december közepén, a MOL válaszolt  az adatkérésünkre, melyből az derült ki, hogy a szennyezés sokkal jelentősebb, közel 500 köbméternyi. A válasz alapján már eddig is több mint 1600 tonna szennyezett talajt kellett elvinni a szennyezett területről. A kármentesítési munka azonban még messze nem ért véget.

A helyi Alba Natura Civil Alapítvánnyal közösen a Greenpeace két körben részletes adatigényléssel fordult a MOL-hoz. Válaszukból megtudtuk, hogy magát a szivárgást már az első sajtóhírek megjelenése előtt, 2024. szeptember 10-én észlelték, ám több mint egy hónap kellett a szivárgás pontos helyének meghatározásához. A MOL-tól kapott közlés szerint a vezeték a Dunai Finomító és Pécs közötti 190 kilométeres szakaszán 487 m3, azaz 487 ezer liter (amennyi 20-30 üzemanygszállító tartálykocsiban van vagy amivel egy kisebb úszómedencét is fel lehetne tölteni) hiányt észleltek gázolajból és benzinből, melynek jelentős része a káresemény helyszínén keresendő. Ez sokszorosa annak a mennyiségnek, mint amiről a kezdeti1 tájékoztatások szóltak.

Az általunk megszerzett – és a MOL által megerősített – mérési eredmények alapján2 a szennyezés egy közvetlen közelben élő lakos kútjában jelentős határérték túllépést, ezen belül rákkeltő benzol szennyezést okozott, és a szennyezőanyag a környező kutakban és a talajban is megjelent. A MOL-t a környezetvédelmi hatóság arra utasította, hogy február végéig készítsen egy tényfeltárást, melyben azonosítják, hogy pontosan milyen mértékű a szennyezés és milyen beavatkozás, mekkora kármentesítés szükséges. A MOL eddigi közlése szerint a Velencei-tó és a város vízellátása nincs veszélyben, de a tényfeltárásban még további részletes vizsgálatokra lesz szükség a hatóság előírásai alapján. Részletes mérési eredményeket és jegyzőkönyveket sem a Greenpeace, sem a sajtó nem kapott  az elvégzett szennyezés mérésekről, pedig azok közérdekű adatnak számítanak. A MOL-tól csupán a közvetlenül érintett kút egyes szennyezettségi adatait kaptuk meg, azt is csak második rákérdezésre. A MOL szerint  nincs a helyszínen kockázatos levegőszennyezettség, és mivel nem látják indokoltnak, így nem is mérik a légszennyezettséget, bár a helyiek folyamatosan kellemetlen olajszagról számolnak be. Ez azért is nehezen érthető, mert a kellemetlen üzemanyag szag rákkeltő benzolt is tartalmazhat, akár az egészségügyi határérték felett is.

A MOL-nak országszerte jelentős vezetékhálózata van, melynek egy számottevő része igencsak elöregedett: pár héten belül Kiskunmajsán, majd Gárdonyban is szennyezést okoztak a vezetékek. Ez felveti a kérdést, hogy a csövek állapotának vizsgálati módszerei, illetve gyakorlata mennyire hatékonyak. Szintén nem megnyugtató, hogy több, mint egy hónapig nem sikerült megtalálni az üzemanyaghiány okát. Ezek az esetek is arra figyelmeztetnek, hogy a fosszilisek nemcsak a klímaváltozás okozójaként, hanem más módokon is veszélyeztetik a környezetet. Ezért itt az ideje felgyorsítani a foszilis üzemanyagokról való leválást.

A Greenpeace Magyarország elvárja a MOL-tól és a hatóságoktól: 

  • a terület azonnali megtisztítását, a természeti károk helyreállítását
  • az összes szennyezési adat nyilvánnoságra hozatalát, teljes körű transzparenciát
  • a helyiek azonnali kártalanítását
  • valós intézkedéseket a jövőbeli hasonló balesetek megelőzésére.

A Greenpeace Magyarország a helyiek megkeresésének eleget téve az üzemanyag ömlés környékén, három helyszínen passzív légszennyezés mérést végzett illékony üzemanyag komponensekre.  A helyi lakosok korábban igen kellemetlen üzemanyag szagra és fejfájásra panaszkodtak. A szag elmondásuk szerint idővel csökkent. A január 23. és január 30. között végzett mérés során határérték feletti szennyezettséget nem találtunk.


1  “A MOL Nyrt. 2024. október 18. napján bejelentést tett a vízvédelmi hatóságnál, a környezetvédelmi hatóságnál, valamint a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál, mely szerint Gárdonyban a Géza fejedelem utca és az Almafa utca kereszteződésében (GPS koordináták: 47.191738, 18.644167) megközelítőleg 10 m3 szénhidrogén elfolyás történt.”

2 A káreseménnyel közvetlenül érintett ingatlan fúrt kútjában gázolaj és benzin (Benzol 66,3 µg/l, BTEX 296,3 µg/l, TPH 1710 µg/l, PAH 6,54 µg/l) szennyezés volt kimutatható, a kárelhárítás – A hatályos magyar felszín alatti víz határérték benzol 1 µg/l, összes PAH 2 µg/l, TPH 100 µg/l, illetve az ivóvíz határérték is 1 µg/l benzol esetén

Szennyezés-mérése - Greenpeace