Húsz év sem telt el azóta, hogy megjelentek a műanyagtasakos bébiételek a boltok polcain (1). Azóta ezek a praktikus és népszerű „szopogatós” tasakok világszerte a bébiételek meghatározó csomagolási formájává váltak, alapjaiban változtatva meg azt, hogy hogyan tápláljuk a csecsemőket világszerte.

© Greenpeace
Az egyre több tudományos eredmény ugyanakkor arra utal, hogy a nagy élelmiszeripari márkák műanyagokat is „adagolhatnak” a gyerekeknek azáltal, hogy a bébiételeiket rugalmas műanyag csomagolásban értékesítik, aminek hosszú távú következményeit egyelőre nem ismerjük.
A Greenpeace International által 2025-ben megrendelt vizsgálatok műanyag részecskéket mutattak ki két világcég, a Danone és a Nestlé bébiételeiben. A kutatás szerint összefüggés lehet a tasakok belső bevonataként használt műanyag, a polietilén, és a kimutatott mikroműanyagok egy része között. A vizsgálatok emellett különféle, műanyaghoz köthető vegyi anyagokat is azonosítottak mind a csomagolásban, mind az élelmiszerekben (2).
Az eredmények tovább erősítik azokat a kutatásokat, amelyek szerint a csecsemők rendszeresen ki lehetnek téve a mikroműanyagok és a csomagolásokból származó vegyi anyagok összetett keverékének (3). A babák különösen érzékenyek ezekre az anyagokra, mivel szervezetük és szerveik még fejlődésben vannak (4).
A fő megállapítások:
A SINTEF Ocean a vizsgálat során a Danone Happy Baby Organics márkájú, illetve a Nestlé Gerber márkájú, műanyagtasakokba csomagolt bébiételeit elemezte, és az alábbi eredményekre jutott:
- Grammonként átlagosan akár 99 mikroműanyag-részecskét is találtak a Danone gyümölcspürékben, a Nestlé Gerber joghurtos tasakokban ez az érték 54 részecske volt grammonként (5).
- Ez alapján a kutatók becslése szerint (6) egyetlen Danone Happy Baby Organics tasak több mint 11 000 mikroműanyag-részecskét tartalmazhat, míg egy Nestlé Gerber tasakban több mint 5 000 részecske fordulhat elő (7).
A vizsgálatok emellett előzetesen az alábbi összefüggéseket azonosították:
- Lehet kapcsolat a tasakok belső bevonataként használt polietilén és a kimutatott mikroműanyagok egy része között.
- A Nestlé termékeiben és csomagolásában egy olyan vegyi anyagot is találtak, amely az emberi egészségre potenciálisan hormonkárosító (8).
- Mindkét márka csomagolásában és ételeiben kimutattak többféle, műanyaghoz köthető vegyi anyagot.
A tudományos eredmények szerint jelentős lehet a kitettség mértéke. Kutatások igazolták, hogy a műanyag edényekből normál használat esetén is bekerülhetnek mikroműanyagok, sőt, akár nanoműanyagok is az élelmiszerekbe.
Egy friss vizsgálat például kimutatta, hogy már 3 percnyi mikróban való melegítés is akár 4 millió mikroműanyag-darabkát szabadíthat fel a műanyag bébiételes edényekben. Egy másik esetben akár 2 milliárd nanoműanyag-részecske is kimutatható volt négyzetcentiméterenként a csomagolásból (9).
A kutatók továbbá több tucat, csomagolásból kioldódó vegyi anyagot is azonosítottak, amelyek közül sok potenciálisan mérgező, nem szándékosan hozzáadott anyag volt (10) (11).
A hormonrendszert zavaró vegyi anyagok kis mennyiségben is aránytalanul nagy hatással lehetnek a gyermekek egészségére, különösen olyan kritikus fejlődési szakaszokban, mint amilyen a csecsemőkor. Befolyásolhatják a termékenységet, a növekedést, az anyagcserét, valamint a babák és gyermekek későbbi egészségi állapotát is (12).
A rugalmas műanyagból készült adagolós tasakok világszerte megelőzték az összes többi bébiétel-csomagolási típust, és jelenleg a leggyorsabban növekvő csomagolási formát jelentik: 2031-ig évente 8,18%-os növekedést prognosztizálnak, és 2025-ben a globális piac 37,15%-át adják (13). Emellett az előrejelzések szerint a többrétegű rugalmas műanyag csomagolások piaca 2035-ig évente 5,3%-kal bővülhet, ami azért is nagy baj, mert ez a legproblémásabb és legszennyezőbb műanyagfajta.
Minden olyan jel, amely arra utal, hogy mikroműanyagok vagy műanyagból származó vegyi anyagok kerülhetnek a bébiételekbe, komoly figyelmeztetés, és gyors intézkedést igényel, hogy a csecsemőket megkíméljük a lehetséges egészségügyi kockázatoktól.
A Nestlé-nek, a Danone-nak és minden más márkának, amely műanyag csomagolást használ – beleértve a boltok saját márkáit és a kisebb gyártókat is – további vizsgálatokat kell végeznie, és bizonyítania kell, hogy termékei nem tartalmaznak mikroműanyagokat vagy más, egészségre káros vegyi anyagokat.
A tasakos és más rugalmas műanyag csomagolású bébiételek csak egy részét jelentik annak a nagyobb volumenű csomagolási problémának, amely a globális műanyagtermelés és -szennyezés mintegy 40%-áért felelős (15).
A kormányok jelenleg nem alkalmazzák megfelelően az elővigyázatosság elvét. A mikroműanyagokra és műanyagokból származó vegyi anyagokra vonatkozó tudományos eredmények alapján indokolt lenne globális és nemzeti szinten is óvintézkedéseket bevezetni. Ezek célja, hogy jelentősen csökkentsék, végső soron pedig megszüntessék a csecsemők műanyag eredetű szennyező anyagoknak való kitettségét.
Bár a kutatások még folyamatban vannak, a bizonytalanság nem jelent biztonságot. A szabályozás nem tartott lépést ezzel a problémával, és jelenleg sem védi megfelelően az emberek egészségét a csomagolásból származó mikroműanyagoktól és veszélyes vegyi anyagoktól. Ez különösen igaz a csecsemőkre, mivel ők sokkal nagyobb sérülékenyebbek.
Ezzel párhuzamosan a vállalatok továbbra is jelentősen bővítik a műanyag csomagolású bébiételek kínálatát, miközben nem lehet tudni, hogyan tesztelik és mennyire biztonságosak ezek a csomagolások.
Az ENSZ globális műanyagegyezményének tárgyalásai ugyanakkor lehetőséget adnak arra, hogy a kormányok közösen az elővigyázatosság elvét alkalmazzák a probléma kezelésére, és megvédjék az emberek egészségét, fokozatosan kivezessék a káros csomagolóanyagokat, a vegyi anyagokat, valamint csökkentsék a műanyaggyártást és forgalmazást világszerte.
A teljes jelentés angol nyelven itt elérhető.
1: Timetoast weboldal, Idővonal: Bébiétel tasakok: https://www.timetoast.com/timelines/baby-food-pouches
2: A Plastchem a műanyaghoz kapcsolódó vegyi anyagokat úgy határozza meg, mint „minden olyan vegyi anyag, amely jelen lehet a műanyag alapanyagokban és termékekben, beleértve a polimer alapvázat és a szándékosan hozzáadott anyagokat,(pl. kiindulási anyagok, feldolgozási segédanyagok, adalékanyagok), valamint a NIAS-ok (nem szándékosan hozzáadott anyagok; pl. szennyeződések, köztes termékek, reakciós melléktermékek és bomlástermékek). Monclús, L., Arp, H.P.H., Groh, K.J. és mtsai,(2025). A műanyagok kémiai összetettségének feltérképezése. Nature 643, 349–355 (2025). https://doi.org/10.1038/s41586-025-09184-8 Lásd még: A műanyag-vegyi anyagok tudományos helyzetének áttekintése; https://plastchem-project.org/
3: Nadarasan S., Phuna Z.X., Zaman R., Tan C.K., Ahmad Bustami N., Ho Y.B., Kosasih S.J., Tan E.S.S., 2025, Mikroműanyagok és gyermekeink egészsége: egy áttekintő tanulmány a születés előtti és korai életszakaszban történő expozíciós útvonalakról és a lehetséges egészségügyi kockázatokról, https://doi.org/10.1016/j.toxrep.2025.102143;
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2214750025002628
4: Nadarasan S. és mtsai, 2025
5: Mindkét márkát három párhuzamos mérésben tesztelték; az egy gramra jutó összérték a három mérés átlaga.
6: A mikroműanyagok kimutatása élelmiszerekben jelenleg még fejlődő kutatási terület, ezért az alkalmazott módszerek bizonytalanságokkal járnak. Egyes műanyagok „ujjlenyomatai” laboratóriumi elemzés során nagyon hasonlíthatnak természetes anyagokéra, így bizonyos részecskék azonosítása – különösen a polietiléné – csak feltételesnek tekinthető. A kutatók ugyan igyekeztek kiszűrni a téves azonosítás lehetőségét és a laboratóriumi háttérszennyezést, de teljes bizonyosság nem minden esetben garantálható. Ugyanakkor a vizsgálat szerint a bébiételben talált egyes műanyag-részecskék a csomagolóanyagban is jelen voltak, ami valós kitettségi kockázatra utal.
7: A polietilén mikroműanyagok voltak a leggyakrabban kimutatott mikroműanyag-típusok minden mintában (a gyümölcspürében az összes mikroműanyag 38%-a, a joghurtban pedig 70%-a), ugyanakkor más mikroműanyag-típusokat (pl. poliamid) is kimutattak. Az ilyen típusú részecskék azonosítását előzetesnek (feltételezettnek) kell tekinteni, mivel az élelmiszermintákban más élelmiszer-összetevők is jelen voltak, ezért az eredményeket ennek figyelembevételével kell értelmezni.
8: A csomagolásban és a joghurtban egyaránt kimutatott egyik vegyi anyag a 2,4-di-terc-butilfenolként (2,4-DTBP) az emberi egészségre és a környezetre veszélyesnek tartják, összefüggésbe hozták hormonrendszert károsító hatásokkal, és felmerült az is, hogy úgynevezett „obezogénként” hozzájárulhat az elhízás kialakulásához.
9: A mikroműanyagok és nanoműanyagok felszabadulásának vizsgálata műanyag edényekből és újrafelhasználható élelmiszer-tasakokból: következmények az emberi egészségre. Environmental Science & Technology, 2023. július 4.; 57(26): 9782–9792.
10: Stevens, S., Bartosova Z., Völker J., Wagner M., 2024, Endokrinrendszert és anyagcserét zavaró vegyi anyagok migrációja műanyag élelmiszer-csomagolásból, Environment International, 189. kötet (2024), 108791, ISSN 0160-4120.https://doi.org/10.1016/j.envint.2024.108791
11: Bauer A., Jesús F., Gómez Ramos M.J., Lozano A., Fernández-Alba A.R., 2019,
Váratlan kémiai szennyezők azonosítása nagy felbontású tömegspektrometriával a bébiételekben, amelyek műanyag csomagolásból kerülnek az élelmiszerbe, Food Chemistry, 295. kötet (2019), 274–288, ISSN 0308-8146.Bauer A., https://doi.org/10.1016/j.foodchem.2019.05.105
12: R. Flaws J., Damdimopoulou P., Patisaul H.B., Gore A., Raetzman L., Vandenberg L.N., 2020,
Műanyagok, endokrin diszruptorok és egészség: útmutató közérdekű szervezetek és döntéshozók számára az endokrinrendszert zavaró vegyi anyagokról és a műanyagokról, Endocrine Society & IPEN, 2020. december https://www.endocrine.org/-/media/endocrine/files/topics/edc_guide_2020_v1_6chqennew-version.pdf
13: Mordor Intelligence, 2026, Bébiételek csomagolási piacának mérete és részesedése – növekedési trendek és előrejelzés (2026–2031)https://www.mordorintelligence.com/industry-reports/baby-food-packaging-market
14: Towards Packaging, 2026,
Többrétegű rugalmas csomagolóanyagok piacának mérete, trendjei és regionális elemzése (2026–2035).https://www.towardspackaging.com/insights/multilayer-flexible-packaging-market-sizing
15: Dokl M., Copot A., Krajnc D., Van Fan Y., Vujanović A., Aviso K.B., Tan R.R., Kravanja Z., Čuček L., 2024,
A műanyagfelhasználás globális előrejelzései, életciklus végi sorsa, valamint a fogyasztás, csökkentés, újrahasznosítás és bioplasztikokra való átállás lehetséges változásai 2050-ig, Sustainable Production and Consumption, 51. kötet (2024), 498–518, ISSN 2352-5509; https://doi.org/10.1016/j.spc.2024.09.025


