Írta Shaun Burnie, a németországi Greenpeace egyik vezető nukleáris szakértője.
Öt évvel ezelőtt a Greenpeace Rainbow Warrior hajója a sugárzási szinteket mérte végig a fukusimai partvonal mentén. A hajó most visszatért – fedélzetén Japán volt miniszterelnökével.
Skócia ugyan 9000 km távolságra fekszik Japántól, de a két ország között vannak hasonlóságok. A skót partvonal mellett, a folyók medrében és az Ír-tenger vizébe keveredve jelentős mértékű radioaktív szennyeződés található, amely a Föld másik oldaláról származik. Igen, radioaktív szennyeződés — a messzi Japánból.
Az 1970-es évek óta az északnyugat-angliai Sellafield nukleáris újrafeldolgozó üzem feladata a japán reaktorokból érkező használt fűtőanyag feldolgozása. Több mint 4000 tonna kiégett fűtőelemet szállítottak Japánból Sellafieldbe. A fűtőanyagok feladója többek között a TEPCO (a tokiói villamos művek), a Fukusima Daiicsi atomerőmű tulajdonosa.
A sellafieldi újrafeldolgozás eredményeként minden egyes nap 8 millió liter alacsony aktivitású radioaktív hulladék kerül az óceánba. Nem véletlenül nevezték a térséget „Európa legveszélyesebb helyének” – a mezőkön, a talajban és a folyótorkolatban olyan magas a szennyeződés, hogy nukleáris katasztrófaövezetnek számíthatnának.
Az Ír-tenger minden valószínűség szerint bolygónk leginkább sugárszennyezett tengere.
A Fukusima Daiicsi nukleáris szerencsétlenség mostani 5. évfordulója intő jele annak, hogy legyünk bárhol, legyünk bármilyen messze, a nukleáris energia hatásai egyszerre lokálisak és globálisak.
Emlékszem, amikor 2011. március 11-én a hírekre keltem. Bár otthon voltam, Skóciában, soha nem éreztem még ennyire hozzám közel állónak a japán népet, mint aznap. Miután évtizedeken keresztül dolgoztam a Greenpeace kötelékében a japán nukleáris erőművek ellen folytatott kampányokban, a lelkem mélyén tudtam, hogy egy drámai katasztrófa bekövetkezte csak idő kérdése. Pillanatok alatt özönleni kezdtek a sajtómegkeresések, és jól emlékszem, amikor a BBC World News csatornája élőben interjúvolt meg engem. Épp amikor a konkrét fukusimai kockázatokat részleteztem volna, megszakították az interjút: a kép Japánra váltott, ahol felrobbant a 3-as reaktor.
A japán Greenpeace csapatot küldött a fukusimai kitelepítési zónába, hogy független sugárzásmérést végezzenek, és a Rainbow Warrior fedélzetén a teljes testet beborító védőfelszerelésbe bújt kutatók a hajó körül talált tengeri algákból vettek mintákat. Az eredmények sajnos nem cáfoltak rá a várakozásokra — a magas szintű szennyeződésre. Ezt követően rá kellett döbbennünk arra is, hogy a sugárzás akkora területre terjedt ki, hogy Fukusima jelentős részén nem biztonságos az emberi közlekedés.
Majd öt év elteltével itt vagyok Japánban, a Rainbow Warrior fedélzetén — ezúttal a közismerten atomellenes korábbi japán miniszterelnökkel, Kan Naoto úrral. Óriási megtiszteltetés hallani, amint leírja a 2011. márciusi baleset első óráit és első napjait, és személyesen számolni be neki a jelenlegi kutatásunkról. Az atomerőmű 2 kilométeres közelébe érve felkavaró, szürreális érzések kerítenek hatalmukba. A fedélzetről láttunk acéltartályokat a bennük lévő több százezer tonna sugárszennyezett vízzel. Láttuk az ideiglenes építmények mögé zárt négy reaktort: így próbálják elérni, hogy legalább a radioaktív anyagok egy része ne jusson ki a légkörbe. A reaktorokban több százezer tonna leolvadt fűtőelem található, és nincs ésszerű elképzelés arra, hogy mit is kellene kezdeni mindezzel.
De van még egy oka annak, hogy a Rainbow Warrior itt van.
A japán Greenpeace kutatóhajója víz alatti sugárzásméréseket végez a Fukusima Daiicsi atomerőmű 20 kilométeres körzetében, míg a Rainbow Warrior a tágabb helyzet bemutatásában segít. Csakúgy, mint a skóciai otthonom közelében található radioaktív hulladék esetében, a Greenpeace igyekszik alaposabban feltárni a nukleáris energia hatását és jövőbeni kockázatait, különös tekintettel a Fukusima Daiicsi nukleáris balesetére.
A katasztrófa idején Japán miniszterelnökeként szolgáló Kan Naoto úr számára ez az út legalább annyira személyes, mint politikai küldetés. 2011 óta nyilvánosan felszólalt a nukleáris ipar ellen. Több millió japán állampolgár oldalára állt a nukleáris iparággal szemben — éles ellentétben a jelenleg regnáló, „botfülű” Abe kormányzattal, amely elkeseredetten igyekszik megmenteni a válságba került ágazatot. Ez a próbálkozás, amelyet az állampolgárok többsége ellenez, a műszaki, pénzügyi és jogi akadályokról nem is beszélve, a véleményem szerint kudarcra van ítélve.
De van remény.
Hasonlóan az ország megannyi közösségéhez, akik mindent megtesznek azért, hogy innovatív megújuló energetikai projektekre tudjanak átállni, Kan Naoto is tisztában van vele, hogy a nukleáris energia a múlté. Japánban előretörnek a megújulók. A 2015-ös pénzügyi évben becslések szerint 13 TWh-nyi napenergia-kapacitás került újonnan beépítésre — ez több energiát jelent, mint amit a japán déli részén tavaly újra üzembe helyezett két szendai reaktor termelni képes.
Ha azonban Japán 100%-ban át kíván állni a megújulókra, ambiciózusabb célokat kell kitűznie. Nemet kell mondania az új szénerőmű-beruházásokra, végleg fel kell adnia a korosodó atomreaktorok újraindításának tervét, és el kell hárítania az intézményi és pénzügyi akadályokat a megújuló energia fejlődésének útjából.
Az atomenergia-mentes jövő nem csupán lehetséges, de létfontosságú is. A megújuló energia az egyetlen biztonságos és megbízható energiaforrás a japán nép és az egész világ számára.
(Fordította: Pinczés Bálint.)
Paks II. feleslegesen veszélyeztetné a magyar lakosságot és értékes természeti kincseinket. Van alternatíva: a tiszta és biztonságos megújulók.
Cselekszem