Számos jogi szakértő megszólalt a Greenpeace International hajója, az Arctic Sunrise megszállásával és elkobzásával, továbbá a legénység ellen felhozott kalózkodási vádakkal kapcsolatban. Íme néhány közülük.

Prof. Dr. Geert-Jan Knoops

A hollandiai Utrechti Egyetem nemzetközi büntetőjogi professzorát 2013. szeptember 20-án idézték a holland médiában (12):

„Ha az általam ismert tények pontosak, az Orosz Parti Őrségnek nem volt joga [a hajó megszállásához].”

Prof. Dr. Stefan Kirchner

A Lappföldi Egyetem alapvető jogi és emberi jogi vendégprofesszorának tweetje szerint „Oroszország nemzetközi törvényt sértett”. Kirchner egy jogi elemzést is közzétett. Részletek az elemzésből:

„[…] úgy tűnik, Oroszország számos nemzetközi kötelezettségét figyelmen kívül hagyta annak érdekében, hogy rákényszerítse a környezetvédőket békés demonstrációjuk befejezésére.”

„Oroszország Arctic Sunrise-zal kapcsolatos tevékenysége összeférhetetlen a nemzetközi vizeket szabályozó tengerjogi egyezménnyel, az emberi jogok európai egyezményével, a bécsi egyezmény konzuli kapcsolatokra vonatkozó részével, és vélhetően további nemzetközi egyezményekkel. Úgy tűnik, Oroszország megsértette a legénység alapvető jogait, valamint a lobogó szerinti ország (Hollandia), és a legénység lakóhely szerinti államainak törvényeit is. Ha Oroszország követni szeretné a nemzetközi egyezményeket, biztosítania kell a legénység és a hajó gyors szabadon bocsátását.”

Prof. Dr. Doris König

A Hamburgi Bucerius Jogtudományi Egyetem Claussen Simon Nemzetközi Jogi Tanszékének professzora szeptember 20-án így kommentálta az eseményeket: „a hajónak [az olajfúrótoronyhoz tartozó] biztonsági zónán kívüli feltartóztatása megsérti az ENSZ tengerjogi egyezményét.”

John Dalhuisen

Az Amnesty International európai és közép-ázsiai programjának igazgatója azt nyilatkozta 2013. szeptember 24-én: „Nem kérdés, a fegyvertelen Greenpeace-aktivisták nem kalózok”. „A kalózkodás vádja egészen nyilvánvalóan nélkülöz mindenféle racionális vagy jogi alapot. Rendkívül káros ilyen súlyos vádakat ennyire könnyelműen emelni”. „A Greenpeace aktivistáit indokolt mértékű óvadék ellenében szabadlábra kell helyezni, és az esetleges tárgyalások során teljes körűen biztosítani kell számukra az ügyvédek jelenlétét.”

Prof. Eugene Kontorovich

A chicagói Northwestern University nemzetközi jogi professzora 2013. szeptember 25-én, „Oroszország kalózkodási vádjai a Greenpeace ellen megalapozatlanok és törvénysértőek” címmel közzé tett egy kommentárt, amelyben kijelenti:

„A Greenpeace akciója egyértelműen nem kalózkodás, számos okból sem.”

„A kalózkodás megvalósításához „erőszakot vagy fogvatartást” kell alkalmazni. A Greenpeace-aktivisták csupán egy transzparenst helyeztek el a fúrótornyon. Ez nem minősül erőszaknak.” „A Greenpeace aktivistái nyilvánvalóan birtokháborítást követtek el, de kalózkodást nem.”

„Valójában Oroszország volt az, aki egészen egyértelműen megsértette az ENSZ tengerjogi egyezményét azzal, hogy elkobozta a hajót a legénység szabálysértése miatt.  A hajók letartóztatása szigorúan tilos „még nyomozás esetében is” (97. bekezdés, 3. pont), kivéve, ha az említett hajóval kalózkodást valósítottak meg. A kalózkodás vádja láthatóan ürügy, a felelősség pedig Oroszországot terheli »kellő megalapozottság nélküli elkobzás miatt« Hollandia kárára.”

Nils Muiznieks

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa az Arctic Sunrise legénységnek őrizetbe vételével kapcsolatban azt nyilatkozta szeptember 26-án a Reuters hírügynökségnek: az óvadék megtagadása „jelentős emberi jogi aggályokat vet fel”. Hozzátette, hogy az előzetes letartóztatást csak azokban a kivételes esetekben kellene használni, ha más lehetőség nem áll rendelkezésre.

Dr. Douglas Guilfoyle

A University College London Nemzetközi Jogi Karának docense, a kalózkodási ügyek jól ismert jogi szakértője a The Conservationben megjelent írásában azt állítja:

„A Greenpeace akciója távolról sem nevezhető kalózkodásnak.”

És végül, de nem utolsó sorban:

Dr. Vlagyimir Putyin

Az Orosz Föderáció elnöke, a Belgrádi Egyetem tiszteletbeli doktora szeptember 25-én kijelentette, hogy az orosz olajfúrótoronyra felmászó Greenpeace-aktivisták „nyilvánvalóan nem kalózok”.

Hawksbill Turtle in Komodo National Park. © Paul Hilton / Greenpeace
Védjük meg az óceánokat!

Klímaváltozás, műanyagszennyezés, mélytengeri bányászat, túlhalászat: az óceánokat fenyegető veszélyek napról napra súlyosabbak. MOST KELL CSELEKEDNÜNK!

Cselekszem