A járvány utáni újjáépítéssel a klíma- és ökológiai válságra is megoldást kell találnunk – követeljünk együtt zöldebb, igazságosabb, egészségesebb Magyarországot!

Cselekszem

Bár a jelenlegi villámárvizek és felhőszakadások fényében ez nem olyan nyilvánvaló, de a világ egyik legsúlyosabb környezeti problémája napjainkban az elsivatagosodás. 2020 tavasza nem csak a koronavírus járványt, hanem az évszázad legsúlyosabb aszályát is elhozta Románia és Lengyelország egyes területeire, Magyarországon pedig az idei volt a harmadik súlyosan aszályos tavasz zsinórban. Az Európai Bizottság becslése szerint a szárazság okozta pénzügyi károk az elmúlt 30 évben meghaladták a 100 milliárd eurót. A Közép- és Észak-Európában 2018-ban tapasztalt csapadékhiány miatt a legfontosabb haszonnövények hozama 50%-kal csökkent, a gabonafélék árai pedig 7,9%-kal emelkedtek. Az ellátási láncok akadoztak, sok gazdálkodó fizetésképtelenné vált vagy eladósodott és a csapadéktól függő takarmánynövények ára is megugrott, ezért az állatok egy részét hamarabb küldték vágóhídra, mint kellett volna. A hosszan tartó aszály azonban csak egyike azoknak az okoknak, amelyektől a korábban termékeny földek sivataggá válnak.

Drought in Basilicata, Italy. © Giuseppe Lanotte / Greenpeace
© Giuseppe Lanotte / Greenpeace

Az aszály és az elsivatagosodás elleni küzdelem

Azt már a 90-es években felismerték, hogy az elsivatagosodás a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája. 1994 június 17-én több mint 100 ország fogadta el az ENSZ által kezdeményezett egyezményt, amelynek fő célja az volt, hogy a fejlett országok osszák meg az elsivatagosodás elleni technológiákat és tudást, valamint támogassanak képzési programokat a fejlődő országoknak.

Június 17. azóta a sivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja, de az emberek százmillióit érintő veszedelem az utóbbi évtizedekben nemhogy enyhült volna, inkább súlyosbodott és egyre nagyobb területeket érint. Az elsivatagosodás messze nem csak az afrikai országok problémája. Európában Görögország, Spanyolország és Dél-Olaszország mellett Itália északabbra eső, korábban igen termékeny területei is veszélyeztetetté váltak, és a kiszáradt, tönkrement földek egyre terjednek Közép- és Nyugat-Európában is.

Magyarországon is drámai változások zajlanak

Fotó: Haraszthy László

Csak a folyóvizeink közül 37 van kiszáradófélben, miközben hat éve még egy sem volt, a Duna-Tisza közén pedig kb. 1000 kisebb-nagyobb tó tűnt el az elmúlt 100 évben. Európa legsósabb szikes tava, a Szappan-szék partján 50 éve még fürdőház volt, és emberek csónakáztak a vizén, ma már csak a port kavarja a szél az üres tómederben. Az említett fél évszázad talán távolinak tűnik, de a közelmúltban is több alkalommal volt szembeszökő a szárazság: két évvel ezelőtt például rekord alacsony vízállás alakult ki a Duna teljes hazai szakaszán. A vízhiány okozta problémát nálunk az is tetézi, hogy az ország számos területén a felszíni vizek mellett a láthatatlan talajvíz is évtizedek óta süllyedőben van.

Az emberi tevékenység és a klímaváltozás együtt vezet az elsivatagosodáshoz

A talajok elsivatagosodásáért a klimatikus változások mellett a kizsákmányoló mezőgazdaság, a talajok műtrágyákkal való tönkretétele, a túllegeltetés, az erdőirtás és a helytelen öntözés a felelős. Valójában a talajromlást okozó emberi tevékenységek nagyobb szerepet játszanak ebben a változásban, mint a csapadékhiány.

Fotó: Emile Loreaux, Ulrich Baatz / Greenpeace

Hazánkban az Alföld kiszáradásához jelentősen hozzájárult a néhány évtizeddel ezelőtti nagy csatornázási és belvízelvezetési láz is, de nem lehet mindent erre fogni. A természetes gyepek beszántása, a vízigényes haszonnövények telepítése, a műtrágyázás és a pazarló, szakszerűtlen öntözés mind-mind talajromláshoz vezetnek. Az a törekvés, hogy a szántóföldről a lehető legtöbbet betakarítsák, sok esetben többet, mint amennyit a terület természetes adottságai lehetővé tennének, oda vezet, hogy a kizsigerelt, csökkent szervesanyag-tartalmú talajnak romlik a vízmegkötő és termőképessége, amit további öntözéssel és műtrágyával próbálnak ellensúlyozni. Az ördögi kör eredménye végül a terméketlen, kimerült föld az egykori jó termőtalajok helyén.

Fontos azt is megemlíteni, hogy az Alföldön meglepő módon a fásítás is nagyban hozzájárul a kiszáradáshoz. Mivel a fák a párologtatással szinte kiszivattyúzzák a talajból a vizet, ezért a fatelepítéshez nem elég a jószándék: körültekintően, ökológusok bevonásával kell kiválasztani az erre alkalmas területeket, nagyon sok szempontot figyelembe véve.

Ecological Farm in Slovakia. © Tomas Halasz / Greenpeace
© Tomas Halasz / Greenpeace

Amit haladéktalanul meg kell tennünk:

  • A közpénzekkel nem a hektárokat, hanem a gazdákat kell támogatni! Meg kell újítani az EU agrárpolitikáját, és ennek részeként alapjaiban át kell alakítani a KAP-ot, hogy a közpénzekkel valóban a közérdeket szolgáló tevékenységeket támogassák. A jelenlegi területalapú rendszer ugyanis a nagybirtokosoknak kedvez, és a gazdálkodók 1%-ának juttatja a pénz egyharmadát. Emellett erősen támogatja a nagyüzemi, iparszerű állattenyésztést is. A hektárok és húsgyárak helyett a gazdákat kell támogatni, és azt, hogy átálljanak olyan ökológiai módszerekre, amelyek megóvják a termőföldet. Gondoskodni kell arról is, hogy a gazdálkodók biztonságosan megélhessenek a munkájukból miközben több megfizethető, egészséges, növényi alapú élelmet állítanak elő.
  • Meg kell erősíteni az aszálymegfigyelést és hatékonyabbá kell tenni aszályokra való felkészülést Európában.
  • Éghajlatváltozási akciótervet kell kidolgozni a felmelegedés mérséklésére, és az ahhoz való alkalmazkodásra. A járvány utáni helyreállítási tervekben a legfontosabb célok közé kell felvenni, hogy az európai mezőgazdaság és az élelmezési rendszereink rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz és vízhiányhoz, valamint biztosítsák az élelmiszer-önrendelkezést.

Amit közép- és hosszútávon el kell érnünk:

  • Az egészséges élelmezési rendszer alapja a helyi, szezonális ökoélelmiszereken alapuló étrend, ami egyúttal a jövőbeni „aszályálló” európai élelmezésbiztonság kulcsa.
  • Az ökológiai gazdálkodás a legfontosabb stratégia ahhoz, hogy növeljük a mezőgazdaság rugalmasságát és „aszálybiztossá” tegyük az élelmiszerellátást.
  • Több pénzt kell befektetni kutatásba és fejlesztésbe Európa-szerte, hogy az egész rendszer − beleértve az agroökológiát, szakpolitikákat és az irányítási mechanizmusokat − megújulhasson, és ennek eredményeképp a klímaváltozás idején is tudjunk biztonságosan élelmiszert termelni.

Az ökológiai gazdálkodás azért kiemelt fontosságú, mert ez az, ami rendszerszintű alkalmazkodást tesz lehetővé a klimatikus változásokhoz. Az ilyen típusú élelmiszertermelés magában foglalja a biológiai sokféleség védelmét, a lokális vízgyűjtést és víztározók kialakítását, a talaj egészségének javítását takarónövények ültetésével és más módszerekkel, valamint azt is, hogy csökkentsük a fosszilis üzemagyagoktól függő növényi alapanyagok termesztését. Mindemellett rendkívül fontos, hogy megőrizzük és gyarapítsuk azt a helyi tudást, ami segít a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodásban. Nincs késlekedni való időnk, mert a cikk elején említett gazdasági és környezeti tendenciák egyértelműen rávilágítanak, hogy a jelenlegi élelmezési rendszereink sérülékenyek és nem fenntarthatóak.