Miközben az HBO Csernobil sorozatának tételmondata – „Nem jó, de nem is tragikus.” – mára globális mém lett, az elmúlt hetekben kicsiben megismételte magát a csernobili történelem. Az egykori erőművet körülvevő lezárt zónában ugyanis hetekig erdőtüzek tomboltak. A hatósági közlések csak néhány tíz hektárról szóltak, a független mérési adatok szerint azonban több tízezer hektárt érintettek a tüzek: a hivatalos és a valós adatok között tehát 1000-szeres eltérés volt. A forgatókönyvírók zseniális mondata, amely mára világszerte az igazságot elhazudni próbáló hatóságok jelképe lett, újra valósággá vált. A figyelmeztetés pont időben érkezett: a koronavírus-járvány után a kormányok rengeteg pénzt fognak költeni a gazdaság újraindítására. Mindannyiunk érdeke, hogy a pénzünket a biztonságos, az emberiséget és környezetet nem veszélyeztető megújuló energiaforrások terjesztésére fordítsák.
A hírek szerint viccből gyújtotta fel a szemetet április elején az a 27 éves ukrán férfi, aki miatt mostanra az egykori csernobili erőmű körüli tiltott zóna ukrajnai részének csaknem negyedén leégett az erdő. A lángokat mára – úgy tűnik – sikerült megfékezni. A Rakovka nevű falu, ahonnan a tűz indult, kívül esik az erőművet körülvevő, ukrán és belorusz területeket érintő, összesen 4700 km2-es – azaz körülbelül Veszprém megyényi – lezárt zónán. A lángok a szárazság és az erős szél miatt azonban hamar átterjedtek a zónán belülre is, majd április közepi műholdfelvételek tanúsága szerint a tűz 1,5-2 kilométerre megközelítette a felrobbant 4-es számú reaktort borító szarkofágot.
Az ukrán hatóságok szerint a radioaktivitás szintje sem Csernobil közelében, sem távolabb az ország területén nem emelkedett a megengedett érték fölé, ám azt fontos tudni, hogy a tűzben a talaj felső rétegeiben lévő sugárzó radioaktív izotópok kiszabadulhattak, és a szél messzire fújhatta ezeket: egyebek mellett a mintegy 100 kilométerre található Kijevben is kimutatták a füsttel érkező radioaktív anyagokat.
Eközben a koronavírus-járvány miatti korlátozások ideje alatt semmiféle helyszíni tájékozódásra nem volt lehetőség, így a műholdfelvételekre és a helyi hatóságok közléseire voltunk kénytelenek hagyatkozni. Utóbbiról pedig a világ már harmincnégy évvel ezelőtt megtapasztalhatta, hogy mennyire (nem) lehet megbízni bennük.
Mi is történt 34 éve?
A csernobili atomerőmű négyes számú reaktora harmincnégy évvel ezelőtt, 1986. április 26-án hajnalban robbant fel. A baleset végképp szertefoszlatta az atomerőművek biztonságának mítoszát. A katasztrófa következtében kiszabadult, hosszú életű radioaktív izotópok még ma is emberek millióinak életére vannak hatással, a felrobbant reaktorral pedig azóta sem tudnak mit kezdeni a szakemberek. Sőt, a romokat eredetileg beborító szarkofág fölé egy újabbat kellett emelni, de az is csak 100 évre nyújt megoldást – miközben a sugárzás több ezer évig velünk marad.
De nemcsak az évforduló szolgáltat apropót, hogy megemlékezzünk az emberiség történetének békeidőben bekövetkezett legnagyobb nukleáris katasztrófájáról. Ahogy a mostani tűz is mutatja, Csernobil máig ketyegő bomba az emberiség testén. És ahogy a Csernobil című HBO-sorozat minden várakozást felülmúló sikere bizonyítja, máig zakatoló történet az emberiség kollektív emlékezetében.
| Csernobil története és ára |
|---|
A csernobili baleset 1986. április végén, egy szombati hajnalon következett be, miközben egy rosszul megtervezett és kivitelezett tesztet hajtottak végre a reaktoron. Az operátorok, akik elől eltitkolták a reaktortípus tervezési-biztonsági hiányosságait, a reaktort elhibázott és szabályellenes lépések sorozatával a katasztrófa szélére sodorták. Amikor észlelték, hogy nagy baj van, már késő volt: hiába akarták leállítani a reaktort, felrobbantották azt. Számítások szerint a balesetet követő napokban négyszázszor annyi radioaktív sugárzó anyag került a levegőbe, mint a hirosimai atombomba felrobbanása után. A közvetlen halálos áldozatok hivatalos száma a mai napig 31 fő, akik az erőmű dolgozói és a baleset éjszakáján szolgálatot teljesítő tűzoltók közül kerültek ki. Ugyanakkor 150 ezer négyzetkilométernyi terület – Ukrajnán kívül Belorussziában és Oroszországban – lett erősen sugárszennyezett, és összesen 8 millió ember életterülete lehetetlenült el egyik pillanatról a másikra. 350 ezer ember kényszerült a lakóhelye elhagyására, akik a mai napig nem térhettek vissza. Harmincnégy évvel az események után még mindig ötmillió ember él szennyezettnek számító területen ebben a három országban, és ezeken a területeken a pajzsmirigyrák és más betegségek, köztük rengeteg mentális betegség előfordulási gyakorisága jóval magasabb, mint máshol a világon, vagy akár ebben a három országban. Ennek ellenére az atomipar csak sokára és nem teljes körűen ismerte el, hogy a csernobili katasztrófa és a növekvő megbetegedésszámok között összefüggés van. Ukrajna a függetlenné válása óta több mint tízmilliárd dollárt költött el a csernobili baleset következményeinek elhárítására. Alkotmányba iktatták a csernobili áldozatok támogatásának kötelezettségét is, de az összegek alacsony volta miatt ez a gesztus inkább szimbolikus. |
A pártállam is halálos dózist kapott
Az HBO Csernobilról szóló sorozatáról rengeteget írtak, mi is elemeztük azt vizsgálva, mennyire valósághűen és pontosan rekonstruálták az eseményeket. A filmsorozat nemcsak művészileg, de a tényekkel való összevetéssel is kiállta a próbát. Azt a balesetet mutatta be sokkolóan élethűen, és lenyűgöző színészi alakításokkal, amely az atomenergia-ipar ígéretei szerint soha nem következhetett volna be.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára 2006-ban, a baleset 20. évfordulója kapcsán azt nyilatkozta a Le Figaro című lapnak, hogy a szovjet birodalom összeomlásának igazi oka nem is annyira az általa elindított peresztrojka volt, mint a csernobili katasztrófa. „Volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után.” – mondta Gorbacsov.
Azt, hogy a fegyverkezés mellékterméke, a nukleáris energetika békés célú felhasználása veszélyes üzem, már Csernobil előtt is tudta a világ. 1957-ben az Uralban fekvő Majakban, a Szovjetunió egy világtól elzárt, nukleáris fegyverekhez szükséges hasadóanyagot is előállító üzemében történt baleset, amely a környezet nagymértékű radioaktív szennyeződésével járt. (Ebbe az üzembe szállította vissza Magyarország is a paksi atomerőmű sugárzó hulladékát egészen 2003-ig, aktívan hozzájárulva ezzel a környezet és az ott élők egészségének károsításához.) Az USA-ban 1979-ben, a Three Mile Island atomerőmű 2-es számú reaktorában történt súlyos, radioaktív szivárgással járó baleset, 2011 márciusában pedig a fukusimai atomerőmű katasztrófája szennyezett el hatalmas területeket Japánban.
A szovjet típusú atomreaktoroknak azonban volt még egy pusztító hatása: a hazugság. Ahogy Craig Mazin, az HBO-sorozat írója fogalmazott: „Csernobil tanulsága (…) az, hogy a hazugság, az arrogancia és a bírálat elfojtása veszélyes.”
A sorozatban főszerepet játszó és az eseményekre a valóságban is nagy hatást gyakorló Valerij Legaszov professzor a történésekkel kapcsolatos visszaemlékezéseit magnószalagra mondta, majd két évvel a katasztrófa után öngyilkosságot követett el. Legaszov így fogalmazott a sorozatban: „Mi a hazugság ára? Nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. És akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, minthogy lemondunk a valóságnak még a reményéről is, és egyszerűen beérjük történetekkel.”
Csernobil és társai – Majak, Fukusima – megmutatták, hogy az atomenergia-termelés melléktermékei és az atomkatasztrófák következményei sok-sok emberöltőn át velünk maradnak, szociális, egészségügyi és környezeti hatásaik pedig jószerivel felmérhetetlenek.
A koronavírus okozta sokkból magához térő világgazdaságnak ezért egyetlen fillért sem szabad az atomerőművek újabb generációjának fejlesztésére fordítania. Ehelyett minden erőnket, energiánkat és pénzünket a megújuló és fenntartható, egyben nem szennyező és biztonságos energiaforrások kihasználására és üzembe állítására kell fordítani.
| Egy munkatársunk 2006-ban, a baleset 20. évfordulója alkalmából járt a baleset helyszínén, részlet az akkori írásából: |
|---|
Géppuskával és Geiger-Müller számlálóval felszerelkezett rendőrök őrzik a csernobili atomerőmű körüli kerítéssel lezárt zóna kapuját. Belépni csak külön engedéllyel lehet, amelyet a csernobili katasztrófa elhárításának következményeivel foglalkozó minisztériumtól lehet beszerezni. Az intézmény alkalmazottja a 32 éves Maxim, aki félállásban dolgozik itt: újságíró- és tudóscsoportokat visz rendszeresen a zónába, munkaideje másik felét pedig kutató matematikusként az Akadémián tölti. Nem aggódik saját egészségéért, évente egyszer megy orvosi ellenőrzésre. „Ha valami gond lenne, abbahagynám. Úgysem fizetnek valami jól” – mondja. Szerinte nem különösebben veszélyes a zónában dolgozni. „Én csak lemosom a cipőmet esténként és kész. Bár tilos a zónában élelmiszert termeszteni és azt innen kivinni, nem vagyok benne biztos, hogy elegáns kijevi éttermekben nem olyan gombát eszünk, amely itt termett” – mondja. A zónabeli kisebb falvakban illegálisan több mint 300, zömében idős ember él, akik egy-két évvel az 1986-os baleset után visszaszállingóztak korábbi házaikba. A 72 éves Tatjana 1987-ben jött vissza szülőfalujába. „Azt megengedték, hogy bejöjjek anyámat eltemetni a helyi temetőbe. Aztán itt maradtam” – meséli. A döngölt padlós ház közepén kemence van, Tatjana afölött alszik, a kemencét nemcsak fűtésre, hanem kenyérsütésre is használja. A kertben zöldségeket termeszt és tyúkokat tart, a nyugdíja körülbelül 14 ezer forint. A fia 2005-ben halt meg 51 éves korában, szerinte azért, mert az erőműben dolgozott. Két unokája Kijevben él, őket ritkán látja. A faluban rajta kívül még 14-en élnek, élelmiszerrel és néhány alaptermékkel a Csernobil városából hetente egyszer érkező autóbusz látja el őket, ahová az áru garantáltan a zónán kívülről érkezik. Csernobil város a zóna ma is működő adminisztratív központja, itt hivatalosan is laknak emberek, akik az erőmű körül dolgoznak. A számuk változó, 2 és 4 ezer között mozog, ugyanis a dolgozók csak két hetet tartózkodhatnak a lezárt területen, utána két hét pihenő következik. „Naponta átlagosan 3000 ember dolgozik az erőműben, amely nem termel áramot, de vannak ma is működő egységei: például a Belorusszia felől érkező távvezeték itt jön át, működik a műszerek egy része is és a szarkofágot is figyelik. Utóbbit 150 ember felügyeli, de naponta csak 20 percet töltenek ott” – meséli Maxim. Az erőmű közvetlen környezetében igen jelentős sugárterhelés éri az embereket, ezért ők védőöltözetben és rendszeres orvosi ellenőrzés mellett dolgoznak. A városban az orvosi rendelőn kívül működik két szovjet blokkház típusú szálloda, néhány élelmiszerbolt, egy bár és az 1749-ben épült templom. Áll a Lenin-szobor is. A 4700 négyzetkilométeres zónán belül van egy kisebb terület, az erőmű 10 kilométeres „hot” körzete, amelyet külön őriznek, itt ugyanis a háttérsugárzás a megengedett érték akár negyvenszeresére is rúghat. Itt fekszik Pripjaty, a „szellemváros”, amelynek egykor 50 ezer lakója volt, ma teljesen kihalt. A 70-es években épült lakótelepi házak falán még láthatóak a Szovjetunió mára tökéletesen megkopott, egykori nagyságának nyomai, a sarlós-kalapácsos címer és a CCCP felirat. A korabeli propaganda-graffitiknek mára versenytársa is akadt: néhány épületre lopakodó zöld alakokat festékszóróztak. A növényzet viszont burjánzik, a fák régen benőtték az elhagyott házakat. |
Beszélgetés
Nagyon jó írás, benne van az első 3ban amit eddig Csernobilról olvastam, pedig már 45 vok. Az HBO sorozat sikerét sztem az adja, hogy a katasztrófa emberi oldalát mutatja be, mivel emberi hiba okozta a balesetet, igaz, rendkívül összetett hibák sorozata. A Szu bukását pedig 3 dolog okozta (fontossági sorrendben): Csernobil Afganisztáni konfliktus 1979 12. 25. --1989 02. 15. Fegyverkezési verseny, amibe Ronald Reagan hajszolta a ruszki vezetést a 80-as években. Becslések szerint, minimum 110-120 milliárd dollárba fájt ez a ruszkiknak. A 2006-os írásban van egy hiba, járőrőzni sehol sem szoktak géppuskával. Gépkarabély lesz az, méghozzá AK-47. Egyébként gratula az írás naon ott van.
Ez egy nagyon durva látvány így még képeken keresztűl is, nem hogy az ember át éli vagy ott van és a saját szemével nézi jó meg tudni róla még többet és az okait is.
A film fantasztikus és sokkoló! Hogyan képes az ember létrehozni olyasmit,ami ekkora globális veszéllyel fenyeget? Minden tiszteletem azoké az embereké,akiknek hőssé kellett válnia!
Jó hogy most már megtudhattam hog mi is történt akkor Csernobilban és nem csak a kamu hireket hallom hanem az igazat is!