-
Új GM-növény termesztését engedélyezné az Európai Bizottság – a biztonságra vonatkozó vizsgálatok súlyos hiányosságai ellenére
Brüsszel–Budapest, 2013. október 31. – Sajtóhírek szerint egy új génmódosított növény kaphat köztermesztési engedélyt az Európai Bizottságtól annak ellenére, hogy európai kutatók szerint kockázatot jelent egyes beporzókra, továbbá a biztonságra vonatkozó vizsgálatok is nagymértékben hiányosak. [1] Az EU-biztosok azt remélik, hogy már a november 6-i találkozón sikerül zöld utat adni a Pioneer által kifejlesztett, 1507…
-
30 dolog, amit tehetsz a „sarkvidéki harmincakért”
Óriási mennyiségben kapunk üzeneteket, leveleket, plakátokat, támogatást a sarkvidéki harmincaknak szánva. Sokan kérdeztétek, mit tehetnétek értük – ezért állítottuk össze ezt a listát: 30 dolog, amivel segíthetsz.
-
Magyar művészek is kiálltak a Greenpeace-aktivistákért
Für Anikó, Hajós András, Kulka János és Réz András is kiáll azok mellett a Greenpeace-aktivisták mellett, akiket jelenleg egy oroszországi börtönben tartanak fogva, miután békésen tiltakoztak az északi-sarkvidéki kőolaj-kitermelés ellen. A négy művész aláírta azt az Orosz Nagykövetségnek címzett levelet is, amelyben a zöld szervezet az aktivistái szabadon engedését követeli.
-
Sini, a csendes hős
A barátom, Sini Saarela, sok más greenpeace-es társával együtt a murmanszki börtönben ül. Ők a világon az elsők között lehetnek, akik hosszú börtönbüntetést kaphatnak azért, mert kiálltak a klímaváltozás megfékezéséért...
-
11 Nobel-békedíjas levele Vlagyimir Putyinnak a Greenpeace-aktivistákért
Tárgy: Ejtsék a kalózkodás vádját, és azonnal engedjék szabadon a „sarkvidéki harmincakat”
-
Símaszkos emberek törtek be az oroszországi Greenpeace-iroda udvarába
Budapest, 2013. október 18. – Tegnap éjjel Murmanszkban – ahol a 30 Greenpeace-aktivistát fogva tartják – betörtek a Greenpeace-iroda udvarára, és ellopták azt a ketrecet, amely az ottani szolidaritási tüntetés kelléke lett volna. A „sarkvidéki harmincak” 30. napjukat töltik börtönben Oroszországban. Ma 36 ország 100 helyszínén közel tízezer ember követeli az azonnali szabadon engedésüket.
-
Tizenegy Nobel-békedíjas írt Putyin elnöknek a Greenpeace-ügy kapcsán
Amszterdam–Budapest, 2013. október 17. – Tizenegy Nobel-békedíjas, köztük Desmond Tutu érsek írt közös levelet Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, melyben támogatásukat fejezték ki a 28 Greenpeace-aktivista, egy szabadúszó fotóriporter és az operatőr iránt, akik jelenleg börtönben ülnek, miközben kalózkodás vádjával nyomozás folyik ellenük. Tegnap Angela Merkel német kancellár is kiállt az Oroszországban fogva tartott sarkvidéki harmincak…
-
Bevetésen a Greenpeace Kishantosért
A Greenpeace Magyarország egy gigantikus méretű „SAVE KISHANTOS” feliratot készített a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földjén. Az 500 x 150 méteres felirattal a szervezet a földek elvesztésének súlyos veszélyeire hívja fel a figyelmet.
-
Bolgár rendőrök és békés demonstráció – balkáni élménybeszámoló
Egyik aktivistánk, Bence szeptember végén Bulgáriában vett részt egy erőszakmentes demonstrációban az Északi-sarkvidék megóvásáért. Az ő beszámolója következik.