-
Ukrajna és Paks II
Folytatódnak a közmeghallgatások Paks II-vel kapcsolatosan. Az eddigi horvát, osztrák és román meghallgatás után a következő forduló az ukrajnai látogatás volt. Helyszíni beszámolónk Kijevből.
-
Nemzetközi bizottság előtt kell magyarázkodnia ma a kormánynak Paks II miatt
Budapest, 2015. október 9. – Egész napos ülésen tárgyalja ma Genfben az Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottsága azt a beadványt, amelyet az Energiaklub és a Greenpeace Paks II ügyében adott be tavaly júniusban. Magyarország számára hatalmas presztízsveszteséget okoz, hogy a kormánynak a nagy tekintélyű, az ENSZ égisze alatt működő szervezet meghallgatásán magyarázatot kell adnia a paksi…
-
5 évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után: mi kell a jövőbeni balesetek elkerüléséhez?
Budapest-Kolontár, 2015. október 2. – A kolontári vörösiszap-katasztrófa után 5 évvel még mindig nincsen érvényben olyan jogszabály, amely valóban biztosítani tudná, hogy a szennyező fizessen. Emellett a hatóságok munkája sem megfelelő, amire ékes bizonyíték az egykori Budapesti Vegyiművek területének kaotikus állapota a főváros belsejében. A Greenpeace és az EMLA szerint ezért új, a valós környezeti…
-
Így kérik ki a szomszédos országok lakóinak véleményét Paks II tervéről
Paks II környezetvédelmi engedélyezése során megkezdődött a nemzetközi szakasz. Mit jelent ez? A nemzetközi előírások értelmében a szomszédos, illetve más uniós országok bekapcsolódhatnak az engedélyezési folyamatba.
-
Győzelem! Levonul a Shell az Északi-sarkvidékről
Budapest, 2015. szeptember 28. – A Shell előre nem látható időre felfüggeszti tevékenységét az Északi-sarkvidéken, jelentette be a vállalat ma reggel. A döntés hatalmas siker, és egyben kiváló alkalom arra, hogy az Északi-sarkvidéket mindörökre védelem alá helyezzük. A Greenpeace négy éve indította világméretű kampányát, melyhez máig több mint 7 és félmillió ember csatlakozott.
-
„Áramszünet” helyett sokkal inkább államcsőd lesz, ha belevágunk Paks II-be – 7 cáfolat Aszódi Attila interjújára
Az Index nagyinterjút közölt a paksi bővítés kormánybiztosával 2015. szeptember 18-án. Meggyőződésünk szerint azonban a kormánybiztos több esetben nem a feltett kérdésekre válaszolt, illetve válaszai félrevezetőek voltak.
-
Bátorság és együttérzés: szeptember 21. a béke nemzetközi napja
Huszonkét éves voltam, amikor el kellett hagynom otthonomat, Dél-Afrikát. Nem volt választásom. Akkoriban már egy éve rejtőzködve éltem, hogy elkerüljem a letartóztatást...
-
Az emberiség a világ legeldugottabb helyeit is beszennyezte a veszélyes PFC-kkel
Budapest, 2015. szeptember 11. – A Greenpeace idén tavasszal 8 expedíció során három kontinens leggyönyörűbb és legérintetlenebb tájain vett hó- és vízmintákat. A túraruházatokban gyakran alkalmazott PFC-k mindenütt kimutathatóak voltak. Pedig van más út: a Greenpeace az expedíciókhoz teljesen PFC-mentes öltözéket használt. A vizsgálat eredményeiről szóló Greenpeace-tanulmány a napokban jelent meg.
-
Közös nyilatkozatban kérik civil szervezetek a kormányt a menekültválság humánus kezelésére
Budapest, 2015. szeptember 8. – A szemünk előtt zajló menekültválság ma Magyarországon olyan kritikus helyzetet teremt, amelyben kötelességünknek érezzük megszólalni. Alulírottak arra kérjük a magyar kormányt, hogy az alapvető emberiességnek megfelelően kezelje a menekültügy kapcsán kialakult humanitárius válsághelyzetet, és a menekültek kriminalizálása helyett nyújtson valódi segítséget.
-
A Greenpeace értékelése Paks II környezeti hatástanulmányáról
A Paksi Atomerőmű új blokkjait építtető MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2014 decemberében nyújtotta be engedélykérelmét az illetékes kormányhivatalnak. Elemeztük és véleményeztük az engedélykérelem alapjául szolgáló dokumentumot.