A Greenpeace, bár pozitívan értékeli a fejleményt, továbbra is hansúlyozza, hogy a hajó letartóztatása a nemzetközi törvények értelmében illegális volt az orosz hatóságok részéről.
A Greenpeace International igazgatója, Kumi Naidoo így nyilatkozott:
„Több millióan tiltakoztak a sarkvidéki harmincak letartóztatása ellen, és végül ma a csapat »utolsó tagja« is szabadon térhet haza. A hajó egy teljes mértékben békés, a sarkvidéki olajfúrások ellen tiltakozó akció során, nemzetközi vizeken lett letartóztatva. Tehát sem az elfoglalására, sem a nyolc hónapon keresztül Oroszországban tartására nem volt semmilyen jogi alapja a hatóságoknak.
Az egész ügy kísérlet volt azok megfélemlítésére, akik hisznek benne, hogy az olvadó sarkvidéken olajat fúrni vakmerő és veszélyes. A hajónak az orosz fogságban töltött nyolc hónap után alapos karbantartásra lesz szüksége, azonban ahogy a sarkvidék megvédését célzó kampányunkat, a hajót is csak megerősíti ez az eset.”
Az Orosz Nyomozóbizottság egyébként további két hónappal hoszabbította meg a Prirazlomnaja fúrótoronynál történt demonstrációról szóló nyomozást. A hajó ma reggeli szabadon bocsátása a Greenpeace International ügyvédjeit is meglepte. Bár a fedélzeten talált eszközöket vizsgáló hatósági eljárás tovább folytatódik, a hajó pár napon belül elhagyhatja Oroszországot.
„A legfontosabb számunka, hogy a hajót független szakértők segítségével vizsgálhassuk meg, felmérve a tavaly szeptember 19-i lefoglalása óta keletkezett károkat. Emellett arra fogjuk kérni az orosz hatóságokat, hogy a legénységünk megérkezéséig folytassák a hajó őrzését” – mondta Daniel Simons, a Greenpeace International jogi tanácsadója.
A letartóztatás óta eltelt nyolc hónapban a Greenpeace tovább folytatta a sarkvidéki olajfúrások elleni nemzetközi kampányát. Legutóbb múlt héten Norvégiában Greenpeace-aktivisták több mint negyvennyolc órán át foglaltak el egy, a Statoillal szerződött fúrótornyot a Barents-tengeren. Eközben holland aktivisták egy másik Gazprom-fúrótornyot, a GSP Saturnt tartóztatták fel, amely IJmuiden kikötőjéből távozva éppen az Északi-sarkvidék Oroszországhoz közeli területére indult olajat fúrni.
Kumi Naidoo, aki korábban maga is vett már részt demonstráción a Prirazlomnaja fúrótoronynál, így nyilatkozott erről:
„Továbbra is szembeszállunk minden olyan olajtársaság ellen, aki a Jeges-tengeren tervez olajat fúrni. A globális hőmérséklet növekedésével és a sarkvidéki jég olvadásával a küzdelem korszakot meghatározó harccá válik, amelyet meg is fogunk nyerni.“
Korábbi sajtóközleményeink a témában:
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Magyar-mveszek-is-kialltak-a-Greenpeace-aktivistakert/
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Tizenegy-Nobel-bekedijas-ir-Putyin-elnoknek-a-Greenpeace-ugy-kapcsan/
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/A-Greenpeace-International-valasza-az-Orosz-Nyomozobizottsag-legutobbi-allitasaira/
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/A-Greenpeace-aktivistak-szabadon-engedeseert–tuntettek-ma-delutan-a-vilag-50-orszagaban/
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Fotoriporter-is-a-megvadoltak-kozt-a-Greenpeace-akcioban/
Sajtókapcsolat:
Schmidt Hajnalka
+36 20 525 3500