-
Végre megszűnhet a méregkeverés az almásfüzitői vörösiszap-tározón
Budapest, 2015. augusztus 4. – Elutasították első fokon az almásfüzitői vörösiszap-tározón hulladékhasznosítás címén „méregkeverést” végző cég működési engedélyének meghosszabbítását. Ez azért hatalmas siker, mert a Greenpeace 2011 óta kampányol azért, hogy a közvetlenül a Duna partján lévő, eleve szivárgó tározóra – mely a kolontári után az ország második legnagyobb vörösiszap-tározója – ne hordhassanak további veszélyes…
-
Ferenc pápa teljes bolíviai beszéde most először magyarul
A Greenpeace örömmel adja közre Ferenc pápa Bolíviában elmondott beszédének teljes magyar fordítását. A Földünk válságos helyzetéről, ennek alapvető okairól és a sürgető teendőkről elmondott gondolatokat Magyarországon elsőként fordíttattuk le.
-
Most: Jogtalanul aratnak Kishantoson
Budapest, 2015. július 12. – A Mező Vidék Bt. – semmibe véve a másodfokú, jogerős bírósági itéletet [1] – arattatásba kezdett az általa egykor bérelt kishantosi földterületen. A vállalkozás földbérleti szerződését 2015. június 17-én a Fővárosi Törvényszék semmisnek nyilvánította. A helyszínre érkező Ács Sándornénak, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjének a vállakozás által felbérelt arató üvöltözve…
-
Ne feledd: a bátorság, ha ragadós, megállíthatatlan erejű
Harminc évvel ezelőtt Új-Zélandon több csapatnyi ember arra készült, hogy családjukat, munkájukat és otthonukat hátrahagyva kis csónakokban átevickéljenek a Csendes-óceánon egy atomfegyver-kísérleti területre, hogy megállítsák az atombomba-kísérleteket.
-
Azonnal állítsák le Paks II-t!
Budapest, 2015. június 22. – Állítsák le Paks II jelenleg zajló környezetvédelmi engedélyezését, függesszék fel a telephelyen folyó vizsgálatokat, a kormány, az MVM Zrt. és az MVM Paks II Zrt. pedig hozzon nyilvánosságra minden elemzést, tanulmányt, amelyek alapján a Paks II beruházás mellett döntöttek. Ezeket követeli a Greenpeace a Jávor Benedek blogján ma megjelent dokumentumok…
-
Már a pápa is arról beszél, hogy itt az ideje közösen cselekednünk a klímaváltozás ellen
Június 18-án napvilágot látott az első olyan pápai enciklika, mely a klímaváltozással foglalkozik. A katolikus egyház feje arra hívja fel a figyelmet, hogy véget kell vetnünk a fosszilis tüzelőanyagok korszakának...
-
Nagy európai almaföldteszt: a magyarban nincs tiltott vegyszer a sajnos még mindenütt jelen levő DDT kivételével
Budapest, 2015. június 19. – A jók között végzett a magyar almaföld a Greenpeace nagy európai vizsgálatában. A szervezet szakértői 12 ország almáskertjeit vizsgálták, és összesen 53-féle növényvédő szert találtak a 85 talaj- és vízmintában. A magyar termesztési körülmények a jobbak közé tartoznak: a nálunk vett 6 talajmintában mindössze 3 növényvédő szer maradványait mutatták ki.…
-
Győzelem Kishantoson: érvénytelen az egyik „új nyertes” szerződése, új eljárás indul
Budapest, 2015. június 17. – Érvénytelenítette a kishantosi földpályázat egyik „új nyertesének” szerződését ma a Fővárosi Törvényszék, és új eljárás indítására utasította az elsőfokú bíróságot. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ még 2013-ban indított pert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen, ám azt az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította. A szerződés érvénytelenítése a gyakorlatban azt…
-
A növényvédő szerek hatásai az emberi egészségre
Az elmúlt 30 évben jelentősen nőtt a növényvédő szerek következményeit vizsgáló kutatások száma a peszticidek felhalmozódása, illetve az élővilágot veszélyeztető hatása miatt. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a hatások nagyon kiterjedtek és rendkívül sokfélék. Ma sajnos nincs az emberiségnek olyan része, amelyik egyáltalán ne érintkezne növényvédő szerekkel.
-
Šefčovič energiauniója: a Greenpeace reakciója a bizottsági alelnök mai budapesti látogatása kapcsán
A fosszilis energiahordozók és az atomenergia támogatásának megszüntetése, és tagállami szintű elköteleződés a klímaválság megoldása mellett – ezekre kell épüljön az EU energiapolitikája a Greenpeace szerint. Az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke, Maroš Šefčovič ma délután Budapesten tárgyalt az energiapolitikában érintett hazai szervezetek képviselőivel, mely találkozóra a Greenpeace is meghívást kapott.